Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Szerintetek eljön még az az...

Szerintetek eljön még az az idő, hogy a franciáknál a "globalista nagykoalíció" sem fogja megállítani a Front National előretörését?

Figyelt kérdés

Én már sejtettem, hogy nem fognak megkapni egyetlen régiót sem, mert ott akár 10 párt is képes összefogni a Nemzeti Front ellen, hiszen érdekeik egyeznek (egy nemzetközi mocsárba süllyesszék el Franciaországot, először is a többi európai néppel elkeverve, de újabban ez sem elég nekik, hiszen a jelentős muzulmán kisebbségen kívül a jelenlegi szocialista kormány nagyban asszisztál, hogy minél több muszlim bevándorlót ültessenek a franciák nyakára.)


Szóval onnan gondoltam, hogy nem lesz meg egy régió sem, mert az FN csak ott lenne képes győzni, ahol legalább 50 százalékot érnek el az első fordulóban, illetve a közvéleménykutatásokon is.


Illetve, a média is félelmet keltve szokott rengeteg olyan embert a második fordulóban a Nemzeti Front ellen szavazni, akiket igazából nem is érdekel a politika.


De például 2002-ben még 25 vs. 5 millió arányban tudtak ráverni Jean-Marie Le Penre az első választásnál, most több megyében is 45-55% lett, amit abszolút nem lehet hatalmas bukásnak elkönyvelni, régen az elnökválasztás második fordulójában születtek ilyen eredmények, az UMP és a PS között, és hol ide billent a mérleg nyelve, hol oda.


Most pedig volt, ahol ilyen eredmények születtek az összes párt-FN versenyben.


De azért el lehet gondolkodni azon, hogy mennyire igazságos a francia választási rendszer, ahol kb. 1/3-1/3-1/3 arányban kaptak szavazatokat az FN, a Lés Républicains (volt UMP), és a PS, az FN mégsem kapott egy régiót sem, a két másik pedig szövetkezve felosztotta maga között az összeset. Ez egyáltalán nem volt demokratikus húzás a részükről így, mert a "szélsőségek" előretörésének megakadályozását helyezték a demokrácia fölé. (a szélsőséget nem véletlenül tettem idézőjelbe)


Ezzel szemben a magyar rendszerben, az elmúlt egy évben az időközi választásokon 1/3 baloldal 1/3 Fidesz és 1/3 Jobbik erőviszonyok mellett, volt olyan kerület, amit a Fidesz kapott, volt olyan, amit a baloldal, volt amit a Jobbik. Ilyen szempontból ez egy igazságosabb rendszer.


2015. dec. 14. 11:58
 1/6 anonim ***** válasza:
28%
Szerintem módosítják az eredményeket. A cionizmus mindenre képes
2015. dec. 14. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
81%

""De azért el lehet gondolkodni azon, hogy mennyire igazságos a francia választási rendszer, ahol kb. 1/3-1/3-1/3 arányban kaptak szavazatokat az FN, a Lés Républicains (volt UMP), és a PS, az FN mégsem kapott egy régiót sem, a két másik pedig szövetkezve felosztotta maga között az összeset. Ez egyáltalán nem volt demokratikus húzás a részükről így, mert a "szélsőségek" előretörésének megakadályozását helyezték a demokrácia fölé""



Nem baj! A lényeg a magyar választási rendszer állandó lejáratása - és érdekes - nyugaton még durvábbak vannak.


Mégsem tiltakozik senki!!!!



A kérdésedre válaszolva. Remélem eljön az az idő amikor a baloldal végleg megbukik az EU-ban és olyan pártok irányítsák az országokat és az EU-t mint a Francia Nemzeti Front!

2015. dec. 14. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
52%
Annyi a gond kérdező és egyéb jobberek, hogy ha valóban a szélsőjobb kerül hatalomra nyugaton, az első kérdéseik között fog az szerepelni, hogy miért is fizetünk mi milliárd eurókat ezeknek a csicska kelet-európaiaknak, és miért engedjük, hogy elvegyék tőlünk a munkát?
2015. dec. 14. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
62%
Szélsőjobbernek nem szabad logikusan beszélni, mert feldühödik és harap.
2015. dec. 14. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Nem számít. Remélem kipusztulnak franciskáék. Mindig is egy pökhendi, csigazabáló, homárkodó, parfümb*zi nép voltak, akik tömegével engedték be a négereket meg az arabokat és azt mondták rájuk, hogy hát ők is franciák, mert Franciaországban laknak.


Igazából azon csodálkozom, hogy eddig megmaradtak ilyen hozzáállással.

2015. dec. 14. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Igen ezen en is csodalkozom..de ami kesik nem mulik erik nekik is Trianon.
2015. dec. 16. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!