Az oszmánoknál nem az iszlám terjesztése volt a cél?
"Például a törökök alkalmaztak először profeszionális hadsereget..."
Vagy a rómaiak.
Muszlimok közül nem lehetett janicsárokat toborozni*, az erőszakos hittérítés csak bajt okozott volna a sokszínű Oszmán Birodalomban, és a "hitetleneknek" több adót kellett fizetniük, mint a muszlimoknak - így a birodalomnak kifejezetten érdekében állt az, hogy ne térítsenek. Csak a 19. században, a nacionalizmus felerősödésével nőtt meg az iszlám jelentősége, minthogy úgy gondolták, a nacionalizmus korszakában az iszlám lehet a birodalom összetartó ereje, ami máshol pl. a nyelv és a kultúra - mint láttuk, sikertelen kísérlet volt.
*Érdemes hozzátenni, hogy a janicsárok először ugyebár nem muszlim gyerekekből toborzott elitkatonák voltak, de később egy kifejezetten kiváltságos szervezetté váltak, így a muszlim elit ki is harcolta magának a jogot, hogy a gyerekeit a janicsárok közé küldhesse. Később uralkodók sorsa függött tőlük. Tanulságos a történetük...
Igazából nagy szerepe volt az iszlámnak és az iszlám terjesztésének az Oszmán Birodalomban is, a terjeszkedés fő ideológiája az iszlám terjesztése volt. Csak nagyon hamar belátták, hogy ha a meghódított lakosságot elkezdik erőszakosan téríteni, akkor fellázadnak. És mivel nagyon sok nem iszlám volt a birodalomban, ezért kialakult az a paradox helyzet, hogy a birodalom megtartása érdekében el kell fogadni a nem iszlám hitűeket is, tehát vallásilag toleráns lett az a birodalom, aminek az ideológiai célja az iszlám terjesztése volt...
Így történt meg az, hogy míg Európában vallásháborúk dúltak, a különféle felekezetek tűzzel-vassal irtották egymást, a zsidókat is üldözték stb., addig az Oszmán Birodalomban továbbra is volt konstantinápolyi pátriárcha, a Hódoltságban (Magyarország) terjedhetett a protestantizmus (pl. az unitárius vallás is), és az inkvizíció által Spanyolországból elzavart zsidók is az Oszmán Birodalomban leltek menedékre... Mindenki szabadon gyakorolhatta a vallását, amolyan felekezeti autonómiák jöhettek létre, tehát az iszlám mellett más vallásoknak is megmaradhattak a szervezetei. Ez nagy szó volt ám akkoriban!
És persze az is igaz, amit előttem írtak, hogy a nem hívők talán valamennyivel több adót fizettek, illetve olyan szolgáltatásokat végeztek, amiket a muszlimokkal nem tehettek meg, és ott volt a gyermekadó is stb., így ilyen szempontból is érdemes volt nem áttéríteni őket az iszlámra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!