Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Az oroszok tesznek is valamit...

Az oroszok tesznek is valamit Európáért?

Figyelt kérdés

800 ezer menekült tér vissza Szíriába az oroszok közreműködésének köszönhetően


Az elmúlt hónapban az oroszok hadjáratot indítottak az Iszlám Állam terrorszervezet ellen, amely elfoglalt számos szíriai várost és ezreket kényszerített menekülésre.


Számos elszánt menedékkérő indult el Európába Görögországon keresztül, hajókon.


Míg David Cameron brit miniszterelnök beleegyezett abba, hogy befogad 20 000 menedékkérőt Nagy-Britanniába a következő 5 évben. Addig az Oroszország által végzett hadjáratok viszont olyan sikeresnek bizonyultak az ISIS ellen, hogy majdnem egymillió szíriai döntött úgy, hogy visszatér hazájába – mondta Dimitrij Szablin orosz politikus.


A képviselő, aki nemrég Szíriába látogatott kifejtette továbbá azt is, hogy Assad elnök dicsérte az orosz légierő közreműködését Szíriában.


Az orosz képviselő elmondása szerint terroristák ezrei menekülnek el Szíriából, és akik eddig előlük menekültek, most visszatérnek.


Oroszország légiereje 285 ISIS és Al Nuszra Front célpontot semmisített meg az elmúlt három napban a háború sújtotta országban.



2015. dec. 5. 23:44
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:

Elnézést, komplikációk adódtak és rá voltam kényszerítve, hogy másvalalkivel küldessem el a válaszaimat (#6, #8).


Köszönöm a linket!

De most én is mondok néhány tényt:

Az orosz légitámadások jelentős szerepet játszottak a szír és iraki erők győzelmeiben, melyeket az ISIS elleni harcok során arattak, így mostanra odáig jutottak, hogy mindössze néhány tucat bázisa maradt összesen a terrorszervezetnek a két Közel-keleti országban összesen.


A szír és iraki fegyveres erők az oroszok légitámadásai által támogatva továbbra is jelentős eredményeket érnek el az ISIS ellen, az iráni FARS hírügynökség jelentése szerint mindössze 34 bázist tudtak megtartani Irakban és Szíriában összesen.


„Jelenleg az ISIS-nek összesen 34 működő bázisa van Moszulban, Rakkában és a többi általuk ellenőrzött területen; ez töredéke mindössze az orosz beavatkozás előtti számnak.” – jelentette be Mohammad Ali al-Hakim, az iraki al-Nakhil hírügynőkség ügyvezető igazgatója.


Szerinte az Iszlám Állam a közeli jövőben véglegesen meg lesz semmisítve. „A nyugati államok által életrehívott ISIS végzete már nagyon közel van.” – mondta.


Miközben ezt a bejelentést tette, a szír és iraki fegyveres erők folytatták a súlyos csapások bevitelét a terrorszervezet ellen, melyet kettőzött erővel támadtak az utóbbi időkben.


Mint ismeretes, pár hónapja a jelentések szerint az ISIS igen súlyos veszteségeket szenvedett az orosz légicsapásoknak, valamint a Földközi-tengerről indított rakétatámadásoknak köszönhetően.


A jelentések arról is szóltak, hogy az Iszlám Állam zsoldosai százával menekülnek Rakka városába; az orosz vadászgépek, valamint bombázók fokozták támadásaikat a terroristák állásai, valamint parancsnoki központjai ellen.


Azt is jelentették, hogy az ISIS milicistái visszavonultak a szíriai Haszakah tartomány déli részéről, és észak-Rakkába menekültek, a folyamatban lévő offenzíva elől, melyet a Szíriai Arab Hadsereg orosz légitámadásai által támogatva folytat.


Az al-Mayadeen arab nyelvű televízió szerint az ISIS terroristái családjaikat, valamint nehézfegyvereiket kimenekítették a Haszakah tartomány déli részén található al-Shadadi városából Deir Ezzuor-ba.


Szeptember 30-án több, mint ötven orosz harci repülőgép kezdte meg a precíziós légitámadásokat az Iszlám Állam ellen, a szír elnök, Bashar al-Assad kérésére. Azon a napon, korábban, az orosz duma felsőháza titkos szavazás során támogatta Vladimir Putyin elnök beadványát, mely alapján Oroszország bevethette az Orosz Légierőt Szíriában.


Riad Haddad, a moszkvai szír nagykövet megerősítette, hogy a Szíriai Arab Hadsereg, és az őket légicsapásokkal támogató Orosz Légierő csakis katonai célpontokat támad, és nem intéz támadásokat a szír politikai ellenzék, illetve civil célpontok ellen.


Tanácsolom önnek, hogy olvassa a Szíriai Arab Hadsereg helyzetjelentéseit és hadi beszámolóit, hogy képbe legyen az eseményekkel!

[link]

2015. dec. 6. 12:04
 12/15 anonim ***** válasza:

".. terroristák ezrei menekülnek el Szíriából. "


Szóval terroristák ezrei menekülnek el Szíriából

HOVA? Ide, Európaba!!!

2015. dec. 6. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:

"Köszönöm a linket!

De most én is mondok néhány tényt: ..."


...és szó szerint elkezded visszaböfögni más szavait. Ez egy ilyen mentális önkielégítés? Nem kapsz elég elismerést az életben? Picit próbálj meg önmagad lenni. Nem kell más tollával ékeskedni.

2015. dec. 6. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:

"Riad Haddad, a moszkvai szír nagykövet megerősítette, hogy a Szíriai Arab Hadsereg, és az őket légicsapásokkal támogató Orosz Légierő csakis katonai célpontokat támad, és nem intéz támadásokat a szír politikai ellenzék, illetve civil célpontok ellen. "


Szóval .. nem intéz támadásokat.. civil célpontok ellen.

Hát nem arany a szivük? !!!!!

2015. dec. 6. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 A kérdező kommentje:

„Szóval .. nem intéz támadásokat.. civil célpontok ellen.

Hát nem arany a szivük? !!!!!”


Miért? Ha intézne (mint az US Army) akkor az magána jobban tetszene?

[link]

2015. dec. 6. 13:24
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!