Rutinfeladat, gyakorlórepülés volt az izraeliek repülése. A nagykövet és a szakértők szerint nem történt kémtevékenység. Szerinted?
Figyelt kérdés
"Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint tesztrepülést tarthattak az izraeli repülők a magyar légtérben, és nem kémfeladatot hajtottak végre; az MTI-nek csütörtökön nyilatkozó szakértő szerint erre abból lehet következtetni, hogy a gépek kis magasságban és nappal közelítették meg a Ferihegyi repülőteret. Ha Izrael valóban kémkedni szeretett volna, már rég megtette volna, mivel az izraeli légitársaság naponta közlekedtet járatot Tel-Aviv és Budapest között - mondta Georg Spöttle. A Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent fénykép alapján Georg Spöttle szerint a repülők nem kémgépek, hanem harcászati feladatokra fejlesztették ki őket. Ha valóban kémkedésről lenne szó, azt inkább a U2-típusú kémgépek hajtják végre, lényegesen nagyobb magasságból - tette hozzá. A berepülés célja a gépek technikai tesztje lehetett - mondta a szakértő - például a hatótávolságuk kipróbálása. Ferihegyet pedig azért közelítették meg, mert - mivel szerinte tesztrepülésről lehetett szó - baj esetén a kényszerleszállást gond nélkül végrehajthatták volna. Úgy fogalmazott, hogy "tesztrepülést Izrael csak baráti országok irányában" tud végrehajtani." -Írta az MTI2010. márc. 18. 18:12
1/17 anonim válasza:
El akarták vinni a sok barátságos és tehetséges dolgos cigány honfitársunkat.Felmérték a terepet.
2/17 A kérdező kommentje:
Van ott elég, de ott palesztinnak hívják.
2010. márc. 18. 18:18
3/17 A kérdező kommentje:
De amúgy a rasszizmus csúnya dolog, enyje.
2010. márc. 18. 18:18
5/17 anonim válasza:
Egy gép hatótávolságát nem kell kipróbálni. Az egy gyári adat mint a végsebesség. A próbák során nem sokat változik.
6/17 anonim válasza:
Ti még mindig ezen lovagoltok?
7/17 anonim válasza:
Ha nagyobb hatalom lenne Magyarország, teszem azt Oroszország szintjén állna, lelőtte volna azt a gépet, és teljesen jogosan...
De mivel ilyen tutyimutyik vagyunk...szégyen ez az ország :(
8/17 A kérdező kommentje:
Volt engedélye, úgyhogy nem lőhette volna le, pláne nem jogosan.
2010. márc. 18. 19:10
9/17 anonim válasza:
Aki ezzel a kérdéssel foglalkozik, antiszemita, izrael-ellenes, náci, fasiszta, rasszista, bigott, stb! XD
10/17 anonim válasza:
ha meg van engedélye, akkor meg nincs miről beszélni, bármikor megtehetik a zsidók
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!