Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Most, hogy ennyi menekült...

Most, hogy ennyi menekült jön, miért nem zárja le az EU a határait előttük?

Figyelt kérdés

Nyilvánvaló, hogy amikor az EU kidolgozta a mostani menekültpolitikáját, akkor sosem ilyen mértékű népvándorlásra számított, de a törvényeket meg lehet változtatni.


Az NSZK is fenntartott egy érkezéskor odaadott pénzsegélyt azoknak akik kijutottak az NDK-ból, de amikor leomlott a berlini fal és tömegével jöttek, akkor megszüntették ezt, mert nem bírta volna a költségvetés, pedig az NDK még akkoris diktatúra volt csórósággal, stázival, csak szabadabb utazást vezettek be.



2015. júl. 17. 10:32
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
94%

Két menekülteknek két útvonala van és ezzel két probléma:


Az egyik a Földközi-tenger, amelyen keresztül Olaszország a cél. Erre van egy szép kis terv, miszerint fel kell deríteni a tengert, majd a csempészhajókat elsüllyeszteni (miután az embereket lepakolták róla), majd a NATO-nak partra kell szállnia Líbiában és rendet rakni. A probléma az, hogy az utóbbi két lépéshez ENSZ BT felhatalmazás kell, amit az oroszok és a kínaiak nem adnak meg (mert amikor Kadhafi miatt avatkozott be a nyugat, ezek ketten csúnyán át lettek b**szva).

Tehát egyelőre itt semmi használható terv sincs.


A másik út a Balkán. A török határt a bolgárok és a görögök is elkerítették. A bolgár kerítés állítólag működik, de a görögök a válság miatt egyszerűen hasznavehetetlenek. Így bejutnak oda, onnan tovább Macedóniába, Szerbiába (itt csatlakozik hozzájuk a több 10.000 albán) és Szerbiából szökdösnek végleg az EU-ba.

A balkáni úton az egyetlen érdemi intézkedés az a magyar kerítés volt mostanában, de rendes őrizet nélkül ez se fog sokat segíteni.

2015. júl. 17. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
50%

Mert az EU impotens.


Inkább euro milliókat költ a menekültek adminisztrációjára meg segélyezésére, ahelyett, hogy építtetne egy igaz határzárat, nem csak kerítést, hanem műszaki zárat is.


Hosszútávon a műszaki zár, határzár kevesebb pénzből kijönne.


Csak, hát van ez az a humanitárius majomszeretet....

2015. júl. 17. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
71%
Először lekellene zárni a határokat, aztán megkérni Amerikát hogy ahelyett hogy ártatlan polgárok millióit bombáznak szét és ezzel indítanak meg Európa felé, ahelyett fel kellene érdemben lépni a háború ellen.
2015. júl. 17. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 schocko ***** válasza:
45%
Azért annyira sokan nem jönnek, egy kicsit megszaladtak az utóbbi időben, de viszonylag sok munkáskézre is szükség lesz az elkövetkező időben, mert a németek is sokan inkább kutyát tartanak, semhogy gyerekeket szüljenek, a kutyák viszont nem fognak majd helyettük dolgozni, ha ők már nem bírnak...
2015. júl. 17. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

"de viszonylag sok munkáskézre is szükség lesz"


Nem lesz, mert egyre nagyobb fokú az automatizáció. Már most vannak a fejlett országokban olyan munkakörök, amikben kádári-stílusú álmunkásokat foglalkoztatnak pl. különféle gépek "felügyelői", mert az államtól kapnak támogatást munkahelyteremtésre.

2015. júl. 17. 11:45
 6/11 A kérdező kommentje:
Magyarország pedig az 56-os forradalom óta a biztonság, a béke és a nyugalom mintaországa volt, nem akarom, hogy olyanok legyünk, mint Irak vagy Csecsenföld. Nézd meg a videót a debreceni táborlázadásról. Amikor a 90-es években adtak ilyen riportokat, még az volt aláírva, hogy Afrikában vagy ilyenek, nem itt!
2015. júl. 17. 11:47
 7/11 anonim ***** válasza:
24%

Olyan könnyen beszéltek teljes határzárról, miközben nem számoltok semmi mással, csak az állpropagandával, miszerint a bevándorlók terroristák és csak erőszakolni meg fosztogatni jönnek és elvenni a munkát (?) a magyarok emberektől. Munkás kezekre pedig a nyugdíj rendszerünk miatt lesz szükség, ugyanis a gépekből az állam nem lesz képes ellátni az időseket, csak a munkás emberek által, ami pedig csak akkor lesz lehetséges ha itt robbanásszerű népességnövekedés indulna, miután a folyamatosan külföldre emigráló magyarok nem igazán fognak többgyermekes családot alapítani itthon, így a megoldás a menekültek integrálása lenne. Ezekben a menekülttáborokban nem erőszaktevők és terroristák vannak, hanem SOK ESETben értelmiségi fiatalok és idősebbek, diplomás vagy jól szakképzett munkás emberek, vagy olyan szülők akik a gyermekeinek tisztes oktatást és egy biztonságos és élhető jövőt szeretnének biztosítani, mindezt pedig nem megélhetési bevándorlóként, hanem a társadalom szerves részeként. Azt kellene megvizsgálni, hogy kik azok akik ebbe a képbe beleillenek, és kik azok akik nem.

Természetesen egy megoldandó kérdést jelent még a bevándorlók helyzete nyugaton, amikről nagy részt az adott országok rossz bevándorló politikája és az ott lévő munkáltatók kizsákmányolása a felelős (városrészek elgettósítása, a bevándorlók kihasználása az alacsonyabb fizetésért, stb).

És akkor a kerítésépítéssel kapcsolatban még nem is számoltunk a politikai hatásaival (szerb-magyar viszony megromlása), valamint az ökológiai károkkal sem. A kerítésre szánt pénzmilliárdok negyedét teszi ki a menekültekre fordított költségvetés, és annak is a kétharmadát az EU állja. Ha a kerítéspénz csupán a felét szétosztva egy hatékony határőrségre, míg a másik felét a menekültek és az őket legtöbb esetben önként segítőkre fordítanák, akkor mér előrébb lennénk, nem kellene számolnunk a kerítés semmilyen velejáró politikai és ökológiai kárával sem.

2015. júl. 17. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 Duenna ***** válasza:
54%
7-es! Ostobaságokat beszélsz!
2015. júl. 17. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 schocko ***** válasza:
Egyrészt a robotot is ki kell szolgálni, másrészt a legtöbb munkás a szolgáltatóiparba kell...
2015. júl. 17. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
24%
Azért barátom mert túl sok a liberális f***kalap.
2015. júl. 17. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!