A 80-as évek Romániája tényleg olyan durván szegény, elmaradott hely volt?

Mihez képest? Budakeszi felsőhöz, Kazincbarcika alsóhoz, vagy a 89 utáni Romániához képest? Kinek a számára? A bukaresti manager, vagy Duna deltában nyomorgó milliók számára?

Utóbbiak számára egy Kánaán volt - és a Kazincbarcika lakói számára is az lenne.

Elég nagy volt a szegénység.

Mai összehasonlítással a gazdasági fejlettséget tekintve (GDP/fő) körülbelül ott tartott, ahol jelenleg Ukrajna, csak nem voltak olyan nagy társadalmi különbségek.

A 80 as években romániában élelmiszer hiány volt.

Jegyre adtak mindent.

Ha a henteshez hús érkezett akkor mindenki rohant beállni a sorba, hogy a kaja jegyét beválthassa egy kis húsra.

Mivel Chauchescu az államadóság törlesztésére költött mindent,a lakosság ellátására alig maradt valami.

kevés pénzük volt akkoriban az embereknek, de azt a kevés pénzt se tudták elkölteni legálisan, csak a csempész kaja volt amire el lehetett költeni a kis pénzecskéket.

Az állami feldolgozó ipar által gyártott feldolgozott kaják meg kritikán aluliak voltak, mert mindent kisporoltak a gyártásnál.

Például, olyan car söröket főztek a 80 as években a román sörgyárakban hogy egy mai ember kiköpné ha megkostólná.

A szolgáltató ipar, vendéglátó helyek minősége is nagyon silány volt.

Akkor Romániában igazi hiány gazdálkodás volt.

nagyon car volt akkor az élet a Románoknál.

három dolgot tudok ezzel kapcsolatban neked mondani

1.

személyes élmény: kiskoromban többször is utaztunk vonattal Románián keresztül a bulgáriai tengerpartra. a román határ átlépése úgy nézett ki, hogy beállt a vonat a határállomásra. a sín mindkét oldalán már fegyveresek várták. na nem egy-kettő, hanem kocsinként kb. 5. leszállni, de még ablakot nyitni sem volt szabad. minden kocsiba mindkét végén felszállt két-két gépfegyveres határőr és két-két munkás ruhába öltözött ember szerszámokkal és létrákkal. a határőrök módszeresen végigmentek a vonaton, átnézték az embereket és a csomagokat, közben a munkásruhás emberek szétszedték a lenti üléseket, leszedték a mennyezeti takarólemezeket. belépésnél csempész árút, kilépésnél disszidenseket kerestek.

ilyen ellenőrzés még a vasfüggönyt jelentő Magyar-Osztrák határon sem volt.

2.

édesanyám mesélte: valami barátnőjével, annak rokonainál járt látogatóban Romániában. az első sokk az volt, hogy a vendéglátóknak ugyan volt kocsija, mégsem ők jöttek ki eléjük az állomásra, hanem a szomszéd, az üzemanyag hiány miatt ugyanis egyik napon csak a páros, másik napon csak a páratlan rendszámú járművek közlekedhettek. a második sokk az volt, amikor látott két üzletet egymás mellett, az egyikben szinte üres polcok, előtte hatalmas sor, a másikban tele polcok, de semmi vásárló. a másodikban csak azok vásárolhattak, akiknek erre külön engedélyük volt, pl. pártfunkcionáriusok, a rendőrség és a securitate emberei stb. az elsőben egyébként jegyre lehetett csak vásárolni.

a legkellemetlenebb/kínosabb élménye a tiszteletükre rendezett vacsora volt. egyrészt az étel ízetlen, majdhogynem ehetetlenül rossz volt, de közben tudták, több heti élelmiszer fejadagjukból spórolták össze az ő tiszteletükre, tehát nem lehetett azt mondani, köszönik nem kérik. de közben az is tudták, ha túl sokat esznek, a vendéglátóiknak utána nem lesz mit enniük...

3.

összefoglaló: [link]

ha van lelkierőd hozzá, itt van maga film is:

https://www.youtube.com/watch?v=3ISSgupUtpU

https://www.youtube.com/watch?v=n0H9hte9AUU

https://www.youtube.com/watch?v=M_UIqHWqJtI

tudod az én szüleim közvetlenül a háború után születtek. számukra sok olyan dolog, ami már a mi számunkra is szinte felfoghatatlan, nem túl meglepő. nekik annyira nem furcsa a jegyrendszer, amikor hiába van pénzed, csak annyit és azt vásárolhatsz, amilyen jegyed van. pl. fejenként és hetente adott mennyiségű lisztet, cukrot stb. már ha van, mert egyébként nincs, úgyhogy venni is csak úgy tudsz, ha órákat állsz sorba egy bolt előtt, ahova állítólag árú érkezett. az első mosógépüket úgy vették, hogy elmentek a mosógép boltba megnézték a típusokat és kiválasztották, milyet szeretnének. aztán kifizették, majd felírták az adataikat, hogy ha majd jön szállítmány, akkor majd szólnak. persze, ha nem kenték meg az eladót, akkor sajnos jött ugyan szállítmány, de nekik már nem jutott. aztán egyszer csak szóltak, hogy megjött, viszik házhoz. ilyenkor az ember arra az egy-két napra kivett szabadságot, mert az nem tudták pontosan megmondani mikor jönnek és várta szállítókat. amikor azok megérkeztek, le kellett menni eléjük az utcára, hogy őket is megkenje az ember, mert ha nem tetted, akkor esetleg úgy gondolták nem vagy otthon és lehetett várni újabb pár hónapot, meg persze ha nem fizettél, akkor esetleg olyan mosógépet kaptál, aminek pl. hiányzott a motorja (vagy kiszerelték, mert kellett valakinek, vagy eleve bele sem rakták, mert csak így sikerült tartani a tervet a gyárban) és persze, ha mindent jól csináltál sem volt biztos, hogy azt kapod, amit megrendeltél és kifizettél, de ha nem kell az ami van, akkor minden kezdődik előröl, újra több hónap várakozás.

de ennek ellenére azt, ami Romániában volt, még ők sem nagyon tudták elképzelni...