Israel összeomlik?















Persze, mint az örök és megbonthatatlan szovjet-magyar barátság. :)))
Zsidóknak már párszor elkenték a szájukat a történelem során, és ha jól emlékszem nem olyan rég volt egy bizonyos holokauszt is, szóval ekkora ellenszélben én szerényebb lennék a helyedben. Az a nép, amelyik ekkora közutálatnak örvend és minden évszázadban megkísérlik a kiirtásukat, jobb, ha nem tesz ilyen meggondolatlan kijelentéseket.
Szó mi szó, én is örülnék, ha ott maradnának a sivatagban és nem Magyarországon rontanák a levegőt. Budapestről is kiköltözhetnének a kibucokba, még a repjegyet is fizetném.










Nofene, talán tőled kéne engedélyt kérnem, hogy kommentelhessek? :))
Látod, látod nem a felvetésre válaszoltál, hanem szokás szerint kibújtál.
A zsidó államot az első nagyobb támadás elsöpörte, ezzel szemben Európa közepén a magyarság több ezer éve állja a sarat és több világbirodalmat térdre kényszerített.
A zsidók meg elhúzták a belüket, fülüket farkukat behúzva szétszóródtak a honvédő harc helyett.
"Elozo, majd amikor neked lesz 3500 eves IROTT tortenelmed"
Nem valószínű, hogy 3500 évig élek. Bár az első száz év egy részét már letudtam, de több, mint 3400 év vissza van. Szurkolj! :)))
Egyébiránt tök mindegy, hogy van papír arról, hogy élek vagy sem, a tényeken nem változtat.
"vagy olyan eros, fejlodokepes allamod mint Izrael"
Hát jah, évi több százmilliárd dolláros segélyből nem nehéz. Havi kétszáz pengő fixszel, az ember könnyen viccel. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!