Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Vége lesz már egyszer ennek?

Pro Patria kérdése:

Vége lesz már egyszer ennek?

Figyelt kérdés

"Az akció nagy visszhangot váltott ki a közösségi portálokon, és elindult az Eb-k és vb-k idején szokásos vita a labdarúgás és a német nemzeti öntudat összefüggéseiről."

A mutatvány ugyanis "olyan öngól volt, amellyel az utolsó pillanatban elrontották a válogatott szereplését, hiszen megsértették az argentinok nemzeti büszkeségét, és a meghaladottnak gondolt német felsőbbrendűségi érzést és nagyhatalmi vágyat sugározták."


Ez is beszédes:

[link]


Ma délelőtt kapcsolgatva a Da Vinci Learning-en(!) láttam Németország történetének összefoglalását, ahol természetesen nem maradhatott el ez sem, hadd tanulják már meg a gyerekek is egészen kicsinek az olyan mondatokat, mint:

"A világ leggonoszabb embere, Hitler került hatalomra", illetve "Agresszív háborút indítottak minden ország ellen, kegyetlenül felégetve a falvakat és városokat", valamint "még ez sem volt elég, ugyanis elkövették a világtörténelem legnagyobb bűnét, a holokausztot".


Az utóbbit a százmillió lélek nevében visszautasítom, akiket nem a nácizmusban gyilkoltak meg. Sztálin egy-egy "jobb évében" végzett annyi emberrel, mint Hitler teljes ténykedése idején, Maot nem is részletezem, vagy éppen Pol Pot, aki saját országa lakosságának mintegy negyedét gyilkoltatta le, a legváltozatosabb kegyetlenséggel.


Az "agresszív háború" felrovása pedig egészen egyszerűen hülyeség. Napoleon, vagy Nagy Sándor pont ugyanezt tett.


Mindez egyébként német készítésű műsor, és talán pont ezért ilyen hangvételű.

És ez az oka ennek a groteszk esetnek is:

[link]


Nekem személy szerint már a tököm tele van a holokauszttal.


Tegnap éjjel a Spektrumon(?) egy másik műsorban arról beszéltek Obama egykori (vagy talán ma is aktív) tanácsadói, és más, a bizalmas körét képező személyek, hogy Obama azzal indokolta az Iránnal szembeni agresszív lépéseket, hogy "nem akar felelős lenni egy második holokausztban", mint ahogyan "egykor az USA nem bombázta le Auschwitzot".

Az USA-ra ugyanis nyilvánvalóan a legcsekélyebb veszélyt sem jelenti Irán, atomfegyverrel, vagy anélkül, és ezt minden felelős beosztású ember tudja, hiszen az atomfegyvert célba is kell juttatni, amihez hordozórakéta, vagy szállítógép is kell, ráadásul a világ legfejlettebb rakétaelhárító pajzsával szemben még így sem lenne esélye.


A folyamatos bűntudatkeltés eléri, hogy akár konkrét, direkt utasítások nélkül is úgy történjenek a dolgok, hogy ezen körök érdekei érvényesülnek.

Ezért van az, hogy a közel-keletről az USA kiüt minden államot, amely a hatnapos háborúban egykor érintett volt. És semmi kihívást nem jelent mindig ép aktuális új főgonoszt csinálni bármelyikből. Irakban a tömegpusztító fegyvereket "azóta is keresik", de újabban már Irán a világra veszélyt jelentő terrorista állam. És nemolyrég Szíria megszállása is felmerült...


Egyébiránt Oliver Stone "Amerika elhallgatott történelme" című dokumentumfilmében kitért arra, hogy az iraki háború kitörését megelőzően voltak bennfentesek, akik előre megmondták, hogy ezek az államok (Irán, Szíria, és a többiek) fognak következni.


------------


Egyébként még 2009 környékén olvastam egy cikket Soros Györgyről (akit egyébként több országból kitiltottak, többek között mert megpróbálta tönkretenni az angol fontot pénzügyi spekulációkkal), mondta azt, hogy gazdasági világválságot kell csinálni, hogy az emberek azt érezzék, szükség van egy központi vezetés alatt álló, globális Európai Egyesült Államokra. Akkor még ezen nevettem, buta összeesküvés-elméletnek tartottam. Lám, 5 évvel később Gyurcsány, Bajna (aki a több politikust, bankárt, és értelmiséget is magába foglaló Bilderberg-csoport magyar tagja) is azt mondta a választások hajrájában, hogy az álma egy Európai Egyesült Államok. Korábban sosem volt szó ilyenről, maga a megnevezés, a fogalom sem létezett, most hirtelen egyszerre "jutott eszébe" több politikusnak is. Véletlen mindez, tényleg csak ennyi?


Talán érdemes komolyabban venni ezeket az eseteket.

Snowden és Manning előtt az is "beteges aggódás" volt, ami egyébként sokak számára nyílt titokként létezett, és mára bebizonyosodott, elvitathatatlanul.


2014. júl. 16. 19:41
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
62%
Eleged van belőle egy írsz egy háromkötetes regényt. Értelmes.
2014. júl. 16. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Ha valaki elítéli az abortuszt, vagy a katolikus egyház pedofil botrányait, majd ennek hangot is ad, az is ugyanilyen "ironikus"...? Én sem tettem mást jelenesetben.
2014. júl. 16. 21:48
 3/11 anonim válasza:
Egész Európában reménykedni kell egy radikális változásban ,mert ha ez nem következik be akkor nagyon nagy baj lesz
2014. júl. 17. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Ezt a háborúésbékét nem olvasom végig az biztos, csak pár szón megakadt a szemem: eb, vb, holokauszt, irán, sorosgyörgy, snowden.. Meg tudod fogalmazni 3 mondatban mit akarsz kérdezni? Vagy csak olyan öregesen, akik felkeléskor elkezdik mondani maguknak, és lefekvésig megy a hablaty.
2014. júl. 17. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
Ha az intellektuális szinted nem elegendő csupán fél oldal elolvasásához és értelmezéséhez, válaszban is hasonlóan színvonalasat várnék tőled, így felesleges.
2014. júl. 17. 09:20
 6/11 Marczell ***** válasza:
59%

A 4-es kommentelő hozzá van szokva a "most, azonnal, röviden, a lényegre" mentalitáshoz.

Én végig olvastam az egészet, pár percig tartott csak.


Annyi biztos hogy sokan dolgoznak azon hogy a nacionalizmus a múlt eszméi közé tartozzon csak. Ehhez fölhasználják a médiát, a sajtót, az oktatást, a politikát. Azok akiknek a kezében nagy hatalom van, nagy a befolyásuk, határozzák meg a tendenciákat, legyen ez a nacionalizmus lerombolása vagy megerősítése.

Mindenhez érdek fűződik és a "nagyobb kutya baxik" elve érvényesül végeredményben.

2014. júl. 17. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Ahogy a törzsek összeolvadtak és lettek nemzetek, úgy idővel a nemzetek is szép lassan eltűnnek majd. Nem kell ehhez semmilyen lobbi meg összeesküvés, a világ egyre kisebb lesz, az emberek keverednek.
2014. júl. 17. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Kimondottan bűntudatot éreztem az iromány elolvasása közben. Az érzés tárgyát a publikumra bízom.


De a kérdés adott, mit tegyünk ez ellen?


Az egy dolog hogy rájöttél hogy mi a céljuk, közölted is velünk a széles publikummal ( reklám: mégis csak a tizenegyedik leglátogatottabb magyar oldalról van szó), ez oké. De azután semmi.

Söpörjük el a népharaggal a bűntudatkeltőket?

Vagy csak azért lettünk informálva hogy jordán részvénypiacról kivonuljunk, legalábbis új tőkét már ne toljunk bele?

Esetleg mint János a jelenések könyvének állítólagos szerzője, közölted velünk hogy nekünk elkerülhetetlenül annyi és csak a kiváltságos elit marad meg?


Ha csak levezetted bármiféle cél nélkül a gőzt az is jó. Jobb mintha szétvernél egy kirakatot, vagy felgyújtanál egy autót.

2014. júl. 17. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim válasza:
Egyszer vége lesz. :-D
2014. júl. 18. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:

Kedves 07-17 19:25-ös válaszoló...


Az én lehetőségeim eddig terjednek. Az ember természetes tulajdonsága, és ez visz minket előre, hogy megosztjuk egymással gondolatainkat, és a tapasztalatainkat. Egyedül nem fogom megváltani a világot. De ez nem azt jelenti, hogy akkor csendben kell maradnom.


Visszakérdezek: Miért mész el szavazni? Az az egy szavazat ide, vagy oda eldönti a választásokat?


Pont ugyanez ez is.

2014. júl. 20. 19:18
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!