Az arab/muzulmán országok hogyhogy nem védik meg Palesztinát?
Nem bírják. Izraelé a katonai fölény és az USA is mögötte áll.
Egyébként India nem a Közel-Keleten van és se nem arab, se nem muzulmán ország :)
Mert nem egységesek, egymást is nyírják. lásd irakot vagy Szíriát.
Sőt a palesztínok sem egységesek. A különböző ideológiák egymást gyilkolják amikor nem Izraelt lövik.
Az arabok nem egységesek az a baj.
Részben az USA destabilizálta az Izraelt körülvevő államokat.
Ha egységesek lennének, akkor Izrael már nem létezne, mint zsidó állam.
"Például India egyet fújna Izraelre, és rögtön inkább a diplomáciai megoldás hívei lennének."
Mert miért tenné? Nem tudom, milyen fújásra gondolsz, de egy USA által védett helyre nem lehet csak úgy fújni egyet. Amúgy a környék vezető hatalmai (fatah, hezbollah, hamasz, stb) ugyanúgy egymás torkát is elvágnák, mint Izraelét. A támogatottságuk pedig nagyon függ az éppen politikai kedvtől a térségben. (gondolok itt Iránra vagy Egyiptomra, vagy akár a törökökre) Egyre inkább káosz van ott, ahogy az USA vonul ki a térségből.
"Ha egységesek lennének, akkor Izrael már nem létezne, mint zsidó állam."
Ezt azért megcáfolnám.
Először.
Másodszor.
Ha tanultál volna történelmet, vagy legalább utánaolvastál volna, látnád hogy volt idő mikor összefogtak az Arab államok és nekimentek Izraelnek.
Eredmény: Totális vereség.
Nem tudom most mi lenne az eredmény, de azért ne túlozzunk...
Indiát hozod fel, mint nagy arab, muzulmán országot?
Nem vagy valami okos...
Egyébként sok mindent úgysem tudnának csinálni, Izraelnek hatalmas és erős hadserege van + ott áll mögötte az USA.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!