Mi zajlik most Iránban?
amennyi kevés információ átjön, abból úgy néz ki, hogy a választásokkor menő belső politikai csatározások utórezgése.
Alapból Irán vezetése imád nagymenőt játszani, és marha agresszív politikát, meg nagy zsidózó retorikát folytatni, de mint az egyik fenti hsz-elő is írta, maga iráni nép messze nem azonosul evvel annyira, és lényegesen liberálisabb, mint azt a vezetők szeretnék feltüntetni. Azok úgy leginkább ellennének.
És ezt eléggé tudja zavarni, hogy az iráni vezetésnek vannak elég diktatórikus dolgai és módszerei. Ráadásul a keménykedős kretén külpolitikájuk miatt Iránnak igen komoly pénzügyi és gazdasági nehézségei vannak.
Ezt próbálták meg kihasználni a választásokkor a politikában háttérbe szorult szereplők, és új erőegyensúlyt létrehozni. Ez annyira azért nem jött be, úgy néz ki, most ismét egy kicsit erre akarnak rágyúrni.
Alapvetően Irán külpolitikai célja, hogy az iszlám országok zászlóshajója és vezetője legyen, kb. azt a szerepet akar magának, mint anno az oroszok a szláv testvérek nagy védelmezőiként - a mérsékeltebb arab államok is kb. ugyanazzal a lelkesedéssel fogadják ezt a próbálkozásukat, mint anno ahogy a többi szláv az orosz pátyolgatást.
Ehhez a régi jó taktikát választották, hogy ellenséget találunk: USA és Izrael - mindkettő eléggé adja magát. És ilyenkor ahogy kell, csinálják a nagy cirkuszt, és próbálnak minél hangosabbak lenni. Ahmedinezsád folytonos holokauszt tagadásai meg kirohanásai mind erről szólnak - egyébként ezeket erőteljesen túl is játssza, feltehetően pont azért is, mert ő maga nem igazán rendelkezik hatalommal, hanem a papság, aki mögötte áll, sőt, mivel nem pap, ezért alapból gyengébb a pozíciója.
A nukleáris erőműves cirkusz is ugyanez, a rakétakísérletek, a nagyszabású katonai gyakorlatok, stb. dettó.
Lényegében ugyanazokkal az erőfitogtató eszközökkel operál, amikkel Chavez vagy a Koreaiak, igyekszik mindig nagyon keménynek mutatni magát.
Amivel Irán azért ezeknél az önjelölt politikai "erőknél" több, az az, hogy neki tényleg van azért befolyása. Katonailag egyébként ugyanúgy esélytelen lenne egy igazi háborúban, ellenben a közel-keleti helyzetre valós ráhatással bír, mert a Heszbollah és a Hamasz is Iránból kapja pénzt, fegyvert és kiképzést, ezért igen komoly ráhatása van ezekre, mint ahogy több szélsőséges iszlamista szervezetre is. És ha például sikerül a radikális iszlám erősítésével egy a nyugattal való egység iszlám ellenállást létrehoznia, akkor annak Irán jó eséllyel próbálhatna az élére állni, ami már igen erős pozíció, gyúrnak is rá.
Viszont az iszlám országok jó részében az uralkodó elit már kialakította a saját hatalmát, és más sem hiányzik nekik,, mint hogy a szélsőséges iszlám térnyerésével ez meginogjon - nem akarnak az iráni sah sorsára jutni. Ezért pl. Egyiptomban, Jordániában, és valamennyire még Szaúd-Arábiában is igyekszenek a szélsőségeseket kordában tartani, és távol tartani magukat Irántól - nagyon tanulságos volt ilyen szempontból a Gázai hadművelet, amikor Irán nagyon akart volna pörögni, nagy össznépi felzúdulást csinálni az arab világban, de nem igazán talált rá partnert, ezek az országok épp csak annyira beszóltak Izraelnek, amennyire muszáj volt, aztán gyorsan elintézték (különböző módszerekkel), hogy ne nagyon legyenek náluk palesztinokat támogató nagy népi megmozdulások.
Szóval úgy néz ki, Iránnak nem sikerül összehozni a nagy összmuszlim frontot (Iránnal az élen), ráadásul a szankciók miatt gazdaságilag egyre nehezebben bírja.
A nukleáris erőmű miatti keménykedése miatt úgy néz ki, hogy most már az oroszok és a németek is visszavesznek az Iránnal való üzleteléseikből, ami tovább rontja a helyzetüket.
Ha sikerülne nukleáris fegyverhez jutnia, az segítene rajta, kb. ez lenne az utolsó adujuk. Ebben a pillanatban egy túlélőverseny zajlik - főleg az USA és Izrael, de most már Európa is egyre inkább próbálja ellehetetleníteni Irán nukleáris céljait, gazdaságilag, technológiák el nem adásával, és egyéb eszközökkel, például iráni atomtudósok megszöktetésével.
Az iráni vezetés meg próbálja kihúzni addig, amíg össze nem jön neki a bomba, és végig fenntartani azt az erős imidzset, hogy mi akkor is megcsináljuk a bombát (persze a hivatalos verzió szerint nem, de nem engedjük be az ellenőrőket, stb., mindennel erre a képre játszanak) mert ha visszatáncolnának, azzal arcot vesztenének, és annak belpolitikailag is lehetnek következményei.
Azt hittem mindenki által ismert tényeket kérdőjeleznek meg itt egyesek.
A világsajtót bejárta pár éve, hogy bizony felakasztották a két meleg srácot, továbbá van iráni, nálunk tanuló diák ismerősöm, esze ágában visszamenni természetesen, de azóta is megtalálható akár csak ez a hír, klipp is a youtubeon stb .
Na ez a Vona Gábor féle baromság nyilván úgy ahogy van zölsdég, ahogy elnézem párszor, sztem pszichiátriai kezelésre szorulna, kifejezetten mániás kirohanásai vannak. A hasítás mint elmebetegségről már nem is beszélek.
na azért az Irán- iszlám világ összeborulásnak van egy aprócska akadálya: Irán siíta, a többiek szunniták
tehát nem nagyon lenne reális, ha vezető szerepet akarna magának
"Alapból Irán vezetése imád nagymenőt játszani, és marha agresszív politikát, meg nagy zsidózó retorikát folytatni"
Irán az elmúlt évtizedekben összesen 1 háborút vívott, mégpedig akkor, amikor az USA által támogatott és bujtogatott Irak 1980-ban megtámadta. Ennyit Irán agresszivitásáról és az USA békegalamb-szerepéről.
Jelenleg is Irán az "agresszív" és az USA a jófiú, ehhez képest az USA hónapról hónapra felveti Irán megtámadásának tervét.
Az iszlamisták agresszivitását, úgy látszik, csak a nyugatiak képmutatása haladja meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!