Ha Hitler a Szovjetunióval kezdte volna, nyerhetett volna?
Pl Lengyelország és a nyugat helyett a bolsikkal kezdi. A nyugati szövetségesek amúgy is gyűlölték a szovjeteket, és így nekik két ellenséges hatalom ugrott volna egymásnak.
Na meg a legerősebbel kellett volna kezdeni, abban az időben keleten is le voltak kötve a szovjet erők.
Nem hiszem.
Ugye alapból az is segítette Hitler első sikereit a szovjetek ellen, hogy kicsit elaltatta őket. Nem igazán számítottak rá, hogy ellenük fordul.
Viszont ha a vh előtt nem egyezik meg a ruszkikkal a lengyelek felosztásáról és nem közeledik kicsit feléjük akkor szerintem nem tudott volna ilyen gyors sikereket elérni az elején. Jobban számítottak volna a támadásra.
Csakhogy 1939-ben Németországnak semmi esélye nem lett volna katonailag a Szovjetunió ellen.
És egy ilyen akcióhoz előbb a Németország és a Szovjetunió között elterülő Lengyelországot is meg kellett volna nyernie Hitlernek, amelyet egyébként ő meg is próbált - a lengyelek azonban túl erősnek képzelték magukat, azt hitték anélkül is nagyhatalmi szerepkört játszhatnak, hogy akár Németországgal, akár a szovjetekkel szövetkezniük kellene. Nagy tévedés volt.
Másrészt Nagy-Britannia és Franciaország olyan germanofóbiában szenvedett, hogy inkább szövetkeztek volna Sztálinnal Hitler ellen, semmint fordítva. 1939 nyarán be is próbálkoztak ezzel az ajánlattal Sztálinnál, amit végül a lengyelek fúrtak meg leginkább.
Hitlert a szovjetektől kapta a nyersanyagot. Esélye se lett volna a szu ellen 1939ben. A lengyelek is hatalmas veszteségeket okoztak a németeknek ( páncélosaiknak a felét elvesztették a lengyel lerohanásban) A lengyelek azért adták meg magukat, mert a szovjetek is megtámadták őket keletről. 2 frontot már nem bírtak el.
A lengyel veszteségeket főként az okozta, hogy a csapataikat szétszórták még a német hadosztályok nagy tömbben mozogtak és törték át a frontot.
Ha franciák az első évben nem állnak meg ünnepelni 8 kilométeres front áttörés után jó eséllyel megállították volna a németeket, de tartottak attól, hogy a szovjetek szövetségre lépnek a németekkel. Nem véletlenül nem kaptak hadüzenetet az oroszok, pedig Lengyelország felét ők kapták meg.
ma 12:11
"Hitlert a szovjetektől kapta a nyersanyagot. Esélye se lett volna a szu ellen 1939ben. "
Pontosan. Sőt, ha Sztálin majdnem két éven át nem látja el korlátlanul nyersanyaggal Németországot és nem fedezi a németek hátát, Hitlernek 1941-ben sem lett volna esélye arra, hogy háborút indítson - a Szovjetunió ellen.
"A lengyel veszteségeket főként az okozta, hogy a csapataikat szétszórták még a német hadosztályok nagy tömbben mozogtak és törték át a frontot."
A lengyelek azért abszolúte nem voltak tisztában a németek katonai erejével 1939 nyarán, azt hitték, hogy a lengyel haderő rögtön a háború elején német területre nyomja vissza az ellenséges támadást, majd pedig ők fognak diadalmasan Berlin ellen vonulni.
"Ha franciák az első évben nem állnak meg ünnepelni 8 kilométeres front áttörés után jó eséllyel megállították volna a németeket, "
A franciák nem azért nem támadták meg nyugatról Németországot, mert a francia haditerv eleve nem számolt a németek nyugati erődítményrendszere elleni frontális villámháborús támadással.
"Nem véletlenül nem kaptak hadüzenetet az oroszok, pedig Lengyelország felét ők kapták meg."
Azért nem kaptak, mert a Lengyelország függetlenségét garantáló angol-francia szerződés csak német támadás esetére vonatkozott, más államéra nem.
Világon mindenhol beszélnek a második világháború borzalmairól, következményeiről.
Érdemes és kell is róla beszélni, hiszen rengeteg ember éltét befolyásolta néhány döntés.
Nézd meg az érvelések kivétel nélkül a múltban meghozott döntésekre támaszkodnak ... Ez az ami már tény és ez az amit már nem tudnunk megváltoztatni, de tanulni lehet belőle!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!