Cohn Benditnek elment az esze?

"Ugyanakkor kétségtelen, hogy indulatból beszéltek"

Bendit nem beszél indulatból? Őrjöng a magyarok ellen.

Azonkívül, hogy egy hitelét vesztett ember.

Ne ő határozza meg már, hogy viszonyuljak a hazámhoz, a nemzethez, a valláshoz. Ha lehet kérnem.

És akik támogatják, azok sem határozzák meg a fentieket.

Van kire felnézzünk, példaképnek: Szent László király, II.Rákóczi Ferenc, Széchényi. Kicsit fontosabb, mint az önmagából kifordult emberek óbégatásait hallgatni a "parlamentben".

II. Rákóczi Ferenc imája:

A Te kezedben van szívünk Uram,

Gyújtsd fel a lomhákat,

Vezesd vissza az eltévelyedetteket,

Világítsd meg a vakokat,

Lágyítsd meg hajthatatlanokat,

Bátorítsd meg a habozókat,

Tanítsd meg a tudatlanokat,

Gyarapítsd bennünk a hitet.

Gyújtsd fel a kölcsönös szeretet lángját,

S újra és újra kérlek,

Add, hogy szereteted gyarapodjék,

Hogy ez az isteni láng

Eméssze föl viszálykodásainkat!

Ámen

"17:05 leszállhatnál a magas lóról. Először azzal vádaskodsz, hogy itt nem ért senki az EU intézményrendszerhez és mindenki tudatlan."

Talán értesz hozzá? Talán tudod milyen érvek szólnak az integráció elmélyítése ellen és mellett? Talán figyelemmel kísértél egyetlen EP vitát is?

"az integráció elmélyítése ellen és mellett?"

Bár nem engem kérdeztél, de megjegyzem, nem szeretnék egy olyan integrációt, ahol minekünk csak mernünk szabad kicsinek lenni. Ugyanazért a munkáért ötször annyit kapnak máshol, ugyanazért az élelmiszerért ugyanannyit fizetünk -furcsa egy integráció. És közben ezerrel az agyelszívás - jól képzett (és nagy költségen képzett) szakembereinkre.

Nem merek kicsi lenni, ez a bajom.

Te hogy látod ezt?

És ezt?

Radnóti Miklós:

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.