Milyen hatása lesz Horvátországra az EU-s csatlakozásnak? Jól döntöttek?

7-9 válaszoló.

Na mit mondtam?

Itt a cikk ,hogy tönkreteszik a hajógyárakat.

A horvátoknál jobban érezhetőbb már most az EU ellenesség , ez látszik ,hogy nem sokkal támogatták többen ,mint amennyien ellenezték a csatlakozást.

Ha újra megkérdeznék , hogy Magyarország csatlakozzon-e akkor én is és a családom is nemmel felelne.

Megfogják még bánni ezt a horvátok.

Eu nélkül is működött eddig az országuk.

Ja igen a szabad verseny meg csak papíron létezik ,a vak is látja.

Igen erős a kettős mérce.

8-as A Magyar cukorgyárakat NEM a cukorkvóta tette tönkre, az már egy segítség volt ... megkésve. Cukortúltermelés volt, konkrétan valami 2 euróval kevesebb volt a cukorrépa vételi ára idehaza, mint amennyibe a termelőnek került! Így nekik jól jött a kvóta. A cukorgyárak egy része csődbe ment, egy eladta 50 évre előre a cukorkvótáját, 6 cukorgyárból pedig csináltak egy állami céget ... ami se perc alatt becsődölt külső segítség nélkül is.

De a kérdésre válaszolva:

A horvátok megkaphatják azokat a beruházásokat amiket nem hoznak Magyarországra a túl magas bértömeg miatt, nem visznek Szlovákiába az ottani infrastruktúra miatt és amit nem visznek Romániába mert túl messze van az EU közepétől ... ezen kívül bekerülnek a vám unióba is.

A kérdés az tudnak élni a lehetőségekkel vagy úgy járnak mint mi? Szlovénia tudott élni vele vagy Lettország és Észtország is.

"A horvát közvélemény hetek óta aggódik a délszláv ország egyik büszkeségének, ha úgy tetszik védjegyének számító, s egyben évszázados tradícióit megtestesítő hajógyártásáért."

Ez a cikkben rögtön az első mondat. (Nem, nem álltam meg az első mondatnál. Végigolvastam a cikket. De attól csak lesújtóbb lett a véleményem.) Nos, ha annyira védjegy az a védjegy, tehát olyan nagy márka, olyan híres, évszázados tradíciók mentén kifejlődött hajóiparról van szó, akkor az a hajóipar valószínűleg masszívan nyereséges, virágzik, és akkor valószínűleg egyetlen embert sem kell majd elküldeni belőle, hiszen folyamatosan érkeznek a megrendelések a versenyképes horvát hajókra bel- és külföldről egyaránt.

Ja, nem, hoppá. A cikk szerint a horvát hajóipar húsz éve folyamatosan veszteséges. Ezt a veszteséget az összes horvát adófizetővel megfizettették függetlenül attól, hogy az adott adófizetőnek van-e hajója vagy nincs, illetve tervezi-e, hogy valaha legyen neki. Ez igazságtalan, tradíciók ide vagy oda. Apropó, tradíció. Az az évszázados tradíció valószínűleg azt jelenti, hogy "évszázadok óta gyártjuk ezeket az égigérő vascsicsergőket, léccilécci hadd csináljuk tovább, hiszen mi ehhez értünk, mi ebben vagyunk profik, nekünk ez van a vérünkben, ezt csinálták már dédapáink is". El kéne már felejteni a halálba azokat az évszázados tradíciókat, hogy évszázadokon keresztül csakazértis ugyanazt csináljuk, akármennyit változik is a világ eközben. Aki Horvátországban hajót akar gyártani, minden bizonnyal ezután is megélhet a piacon - feltéve, hogy olyan hajókat gyárt, amilyenekre igény van. Ha meg nem sikerül, ha veszteséges a gyártás, akkor ne élősködjünk az államon, ne raboljuk ki az adófizetőket a too big to fail elv alapján. A lehetőség adott, a cikk állítása szerint a horvát hajóipar a harmadik legtöbb megrendelést kapja az európai országok közül. Akkor hogy a fenébe lehet veszteséges? Ja, az állami csecs, igen, így már tiszta.

Egy kérdés személyesen neked (meg a többi etatistának): a cikk azt mondja, hogy évente kb. 1 milliárd kunát költ az állam a hajógyárak lélegeztetőgépére, az Horvátország mintegy 4,3 millió lakosára (ebből csecsemőtől aggastyánig mindenki benne van) lebontva kb. 230 kuna/fő (mintegy 9200 forint). Szóval a kérdésem: te hajlandó lennél évente 9200 forintot fizetni olyan hajóért, amit aztán soha nem kapsz meg? És nem csak hajót, semmi mást nem is kapsz érte, csupán a tudatot, hogy rá vagy kényszerítve a hajóipari munkások iránti szolidaritásra. Én a magam részéről inkább eldönteném, hogy kivel akarok szolidáris lenni, és saját hatáskörben adnám azt a 9200 forintot (vagy akár még többet is) például, ex has, az árva gyerekeknek (hadiárvák például, elméletileg az elmúlt tizenöt-húsz évben akadtak ilyenek Horvátországban szép számmal, bár mára már többségük felnőtt, de azért árvák békeidőben is vannak).

"Sőt, egyes elemzők szerint utóbbi kapcsán is botorság lenne komoly veszteségekről beszélni, hiszen a hajógyáraknak juttatott eddigi legnagyobb éves összeg sem haladta meg az 1,6 milliárd kunát, míg számításaik szerint ezek a cégek nagyságrendileg 1,9 milliárd kunával járultak hozzá az állam adóbevételeihez minden egyes esztendőben."

Ez a mondat meg nevetséges, pláne úgy, hogy "gazdasági elemzők" szájából hangzik el (ezek a címzetes megmondóemberek járatják le a közgazdászokat). Az állam nyer évi nettó 300 ezer kunát a hajógyárakon (1,9m-1,6m). Bármely multi, amely semmiféle állami támogatást nem kap, egymagában simán megfizeti ennek a többszörösét is adóban, vagyis az állam sokkal többet nyer rajta, mint az a 300 ezer, ami a hajógyárak adójának és transzferének egyenlege.

Az európai hajógyártás elsorvadásán való siránkozásról a tavalyi amerikai elnökválasztási kampány egyik Obama-Romney vitájának egy pillanata jut eszembe. Romney megemlítette, hogy kevesebb hajója van a US Navynek, mint száz évvel ezelőtt. Obama válasza, annak ellenére, hogy alig van olyan kérdés, amelyben egyetértek az elnökkel, szóval az erre adott válasza nagyon tetszett, és szívesen idézem: "lóból és bajonettből is kevesebb van a hadseregünkben, mint száz évvel ezelőtt, kormányzó úr". Majd hozzátette, hogy a hajók száma azért csökkent, mert lényeges újítások történtek azóta, repülőgép-anyahajók és tengeralattjárók alkotják a Navy törzsét, ezért nem olyan kardinális kérdés a hajók mennyisége. A minősége annál inkább. Az, hogy Európa hajógyártásának részesedése visszaesett az elmúlt pár évszázadhoz képest, az nem azért van, mert Európa hanyatlik. Hanem azért, mert a természetes nemzetközi munkamegosztásban az európai hajógyártás alulmaradt - gyártunk helyette mást.

Summa summarum: ne a csatlakozás előestéjén akarjuk megítélni, hogy Horvátország jól járt-e a csatlakozással, vagy nem, hanem térjünk vissza erre a kérdésre majd úgy tíz év múlva. Az, hogy mi nem tudtunk különösebben jól kijönni az EU-tagságból, nem feltétlenül az EU hibája, mert a kommunizmust velünk együtt végigszenvedő, majd alóla velünk együtt szabaduló, az EU-ba velünk egyszerre belépő Lengyelország kifejezetten szárnyal, mióta tagok. Őket bizonyára nem utálják Bilderbergék vagy kik, bezzeg minket, ugyebár.

"Ahogy a cikkből is kiderül 1,6 milliárd kuna állami szubvenciót kap, de 1,9 milliárd jön vissza, ezért a horvát államnak megérné támogatni, ha az EU nem tenné tönkre őket."

Dehogy éri meg. Ha mást támogatna, vagy ha egyáltalán nem támogatna semmit, hanem visszaadná az embereknek azt a pénzt (adócsökkentés formájában), sokkal jobban járna. Az állam is, meg a horvát gazdaság is. És esetleg konkrétan a hajóipar is, mert rá lennének kényszerítve a versenyképes termelésre.

A tömegközlekedés más tészta. Az afféle közjószág (mondjuk nem teljesen, de affelé tendál), tényleg sok mindenkinek hasznos, hogy gyorsan el lehet jutni Újpestről Kőbányára. Az viszont senkinek nem hasznos, hogy eladhatatlan (csak állami támogatással eladható) hajókat gyártunk. Ha az állami támogatás hiányában egyes hajógyárak csődöt mondanak, az azt jelzi, hogy túl sok hajógyár van. Más hajógyárak meg életképesnek bizonyulnak, vagy képesek önvizsgálatra és reformra, azok meg túlélnek az EU-ban is. Ez az élet rendje.

A mezőgazdaság agyontámogatásába itt most ne menjünk bele, azt még nagyobb pazarlásnak tartom. Miért is kell az amerikaiakkal felvenni a versenyt? Azért, mert az amerikai mezőgazdaság hatékonyabb. Akkor erre Európának meg az a válasza, hogy vastagon kiraboljuk az összes többi szektort, csak szegény parasztjainkat nehogy agyonnyomja az amerikai konkurencia? Ugyanaz a véleményem: a parasztcsaládok vagy tanuljanak meg piaci alapon megélni, vagy igen, menjenek tönkre és foglalkozzanak mással. Az EU-tól marha hiteltelen a piacgazdaság ajnározása, miközben egy rakás pénzt vonnak el a gazdaságból, és osztják újra központilag.

A megújuló energia pedig megint más kérdés. Arra persze szükség van, környezetvédelmi okokból. De ott a támogatási rendszer is más: nem a termelőket támogatjuk, mint a hajóiparban és a mezőgazdaságban, hanem a fogyasztókat. A megújuló energiás EU-pályázatok nem a napelemeket gyártó cégeknek szólnak, hanem önkormányzatoknak, társasházaknak stb., amelyek saját épületeik energiaellátását kívánják így megoldani. Ezt esetleg akkor lehetne a hajógyárakhoz hasonlítani, ha nem a hajógyáraknak menne az az évi egymilliárd kuna, hanem például minden évben egymilliárd kuna értékben sorsolnának ki a horvát állampolgárok között hazai gyártású hajókat. De még akkor is ott van az a különbség, hogy a megújuló energiára a fosszilis energiahordozók megcsappanása és a károsanyag-kibocsátás miatt szükség van (lehetőleg minél előbb, bár előbb-utóbb az is elterjedne piaci alapon is, csak lehet, hogy akkor már késő lenne), a horvát lakosságnak pedig továbbra sincs szüksége hajókra.

Még egyszer mondom: várjuk ki a végét. Nézzük meg mondjuk két-három év múlva, hogy hány hajógyár üzemel még Horvátországban, és nézzük meg nyolc-tíz év múlva, hogy bizonyos hajógyárak tönkremenetelének milyen hatása volt a horvát gazdaságra. És majd akkor ítéljük meg, hogy Horvátország jól járt-e a csatlakozással, vagy rosszul.