Mit tennél, ha a valaha létezett összes kommunista a kezedbe kerülne?

"Ne is mondd, hogy ami volt Európában, a Szovjetunióban és Kínában az nem kommunizmus volt."

Pedig nem az volt.

Szóval ez ihlette a későbbi ellentétes kérdést...

A világ ilyen szintű ismeretével a világ dolgaiba beavatkozni vágyni - szinte minden diktátor alapvető ismérve. Elemi jellemző, hogy már három tagú társaságot sem lehet homogénnek tekinteni. Attól, hogy néhány fontos kérdésben egyetértenek, számos más fontos kérdésben nem. De természetesen a már nem is létező végtelen egyszerűségű gondolkodásmód a világ egy korának sok millió szereplőjére egyetlen "büntetésfajtát" róna ki. Igaz is, minek ilyen bonyolult BTK. Elég egyetlen mondat. Aki bűnös, kivégezni. Nincs börtön, nincs költség, nincs bonyodalom, a világ végre olyan egyszerű, mint a gondolkodásunk. És természetesen fenntartjuk magunknak a a bíró szerepét. Elvégre annyi bonyodalmat megengedhetünk magunknak, hogy még azt hozzágondoljuk: ha nem mi vagyunk a bíró, a végén még tévedésből mi is sorra kerülünk.

Hát mivel én vagyok annyira buta, hogy ilyen végtelen egyszerűséggel nem tudok a témához érdemben hozzászólni, de vagyok annyira okos, hogy ez visszatartson a véleményalkotástól, ezért nem mondok véleményt.

Kedves gazi!

József Attila hamar kiábrándult a mozgalomból, és utána már nem is volt sokáig annak tagja, később pedig így írt róla a "Világosítsd föl" c. versében: "És vígasztald meg, ha vigasz / a gyermeknek, hogy így igaz. / Talán dünnyögj egy új mesét, / fasiszta kommunizmusét"

Tóth Árpád pedig már 1928-ban meghalt. Fogalma sem volt róla, mint jelent a kommunizmus.

--------

Kedves robgros!

Először is lenne egy kritérium, amelyet Albert Camus fogalmazott meg:

"1956 után tisztességes ember nem lehet kommunista."

Mert akkor "egy nép ellen fordult a Gyilkos tőre, s aki addig nem hitte: láthatta, hogy gyilkosa is ő, nem csak őre."

Tehát aki mindennek ellenére is kiállt a rendszer mellett, az megérdemli, hogy megvessék, elítéljék, egyéni elbírálás nélkül, hogy követett-e el bűnt. Mert ha gondolatban egyetért vele, támogatja és helyesli, lélekben már bűnös. Hiszen adott esetben ő is ezt tenné. Akkor pedig belülről romlott, férges ember, még ha alkalma nem is volt rá, hogy kiélje.

És itt most nem a megvezetett, az ismeretek teljes hiányában élő egyszerű Kádár-nosztalgiázó emberekről beszélek.

Hogy mit tennék én? Először is ujjonganék örömömben. Felsorakoztatnám őket, fejükre olvasnám az összes bűnüket, ellépkedve előttük, kiélvezve minden egyes lépést. Ha valaki tagadni merészeli, vagy mismásolna, pofonnal honorálni. Aztán összecsomagolni őket, minden vagyontárgyukat és értéküket itt hagyatva, a ruhájukat is elvéve, csak egyetlen pufajkában, amiben a bűnöket elkövették, és amivel az általuk elrabolt emberek százezreit, millióit is felöltöztették a Gulag-on.

Utána pedig irány a Ferenc József-föld.

Nem, nem adnék sortüzet. Egyfelől mert én _nem vagyok olyan_, mint ők. Másfelől az ilyen halál jutalom lenne nekik, nem fájna utána már nekik semmi, nem lenne büntetés, nem lennék elégedett.

Az igazságos büntetés a kenyér és víz lenne életük végéig. De akkor pedig egészen biztos, hogy egy idő után megsajnálnám őket, és egyszer már visszaéltek a hozzám hasonlók bizalmával és megbocsáltásával. Ezért ezt sem.

Tűnjenek el. Nem végezzük ki őket, nem zárjuk sehova. Takarodjanak el a szigetre, és ahogy mondtad: a túlélés egyénileg megoldandó.

És vér sem tapad a kezemhez.