Szerintetek Barack Obama elnöksége alatt elfog jönni Magyarországra?
Erősen kétlem, hogy minden országban lett volna, csak nálunk nem :D
Amúgy kétlem. Amerikának nincs igazán semmi komoly diplomáciai kapcsolata az országgal, nincsenek nagy befektetések, se komoly amerikai közösség, se emlékhely ami nekik számítana. Úgy általában, Amerika számára egy jelentéktelen pötty vagyunk a térképen, miért akarna az elnökük idejönni? Bush járt erre egyszer, gyanítom azzal az elkövetkező 100 évre letudták a protokoll látogatásokat :)
Ez csak attól függ, hogy vagy neki, vagy az USA-nak fűződik-e majd hozzá valami érdeke. Ha ide is jön, nem jókedvében teszi majd, ahogy általában a látogatások valamilyen céllal zajlanak.
De ha a magyar politika nem provokálja ki, és nem lesz szükség rá népszerűségi, választási, külpolitikai okoból, akkor nem hinném, hogy idejön.
"nem lesz szükség rá népszerűségi, választási, külpolitikai okoból"
Ezt úgy értettem, hogy Obama szemszögéből, tehát az ő választási, NATO, stb. céljai miatt.
Tűzföldön nem volt !
remélem nem jön ide
Eljöhet még, van ideje, de mondjuk 40%-nál több esélyt nem adnék neki.
Azért az nem igaz, amit itt előttem írtak, hogy jelentéktelen pötty vagyunk nekik, a regionális politikában igenis szereplők vagyunk Lengyelország és Csehország mellett - és ebben a két országban már járt az elnöksége idején.
Viszont az is tény, hogy az első ciklusa legelején nagyon belevágott az utazásba, de azóta inkább közepes tempóban repülget (4 év alatt 36 országban járt) és Hillaryt küldözgette a világ összes létező országába majdnem, aki ezzel hatalmasan megdöntötte az eddigi "rekordot", valami 120 országot, köztük minket is.
Ha a ciklusának végéig még rendeznének nálunk valami olyan kaliberű nemzetközi találkozót, ahova hivatalos lenne (ezt maximum gazdasági, katonai vagy vmi komolyabb ENSZ témában tudom elképzelni), akkor esélyes, amúgy meglátjuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!