A nemzeti radikális pártokat miért mondják mindenütt gyűlölködőnek, nácinak meg hasonlónak?
Soproni lakos vagyok és éppen erről beszélgettem egy osztrák barátommal.
Náluk ugyebár van az FPÖ , ami szélsőjobboldalinak , nácinak bélyegez meg a média.
Ez a párt nagyon erős lett az utóbbi időben,jóval erősebb , népszerűbb mint nálunk a Jobbik , és azután még jobban próbálják bizonyos osztrák médiák lejáratni az FPÖ-t.
Mindenfélét kitalálnak róluk , ferdítenek , nácinak , rasszistának , fasisztának mondják őket.
És azt mondják hogy gyűlöletkeltő.
Az előző vezetőt Jörg Haidert is magával az ördöggel azonosítják.
Ennek a pártnak az egyik fő kampány szövege az "állítsuk meg a bevándorlókat az idegen áradatot" "lépjünk ki az EU-ból , legyünk szabadok".
Ez a párt is demokrata , de a demokráciát egész máshogy építené fel, mint a jelenlegi.Valamennyire liberálisak is , hisz például a homoszexualitás simán belefér nekik.
Magukat sokszor klasszikus liberálisnak is nevezik.
Az osztrák barátom szerint , Bécsben kb 30-35 százaléka nem osztrák , de még csak nem is európai.Vannak iskolák ahol az osztrákok kisebbségben vannak , sőt olyan is volt ahol csak 1 osztrák tanuló járt az iskolába.
A sógorék ezt nagyon nem nézik jó szemmel, és be vannak pánikolva.
Ahogy elnézem , Franciaországban , Hollandiában is van olyan párt amely hasonlít az osztrák párthoz , legalábbis program alapján ugyanolyanok.És ott is nácinak meg hasonlóknak vannak titulálva.
Ausztriában legutóbb nem sokon múlott hogy az FPÖ nyerjen.Franciaországban pedig a 3. legerősebb párt a Nemzeti Front.
Főleg azután kezdődtek el a lejáratások durvábban amióta ezek a pártok erősebbek lettek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!