Az Észak-koreai vezető Svájcban tanult, nyugati minta alapján nőtt fel, hogy nem sikerül bedönteni a rendszert?
Ha a nyugati mintát látta és nyilván jobb világ, mint az elnyomott észak-koreai nyomor, és svájci iskolákban tanult, feltételezem az igazságosságot látta nyugaton akkor miért nem dönti be az elnyomó diktatúrát?
Ennyire gyengekezű? Esetleg a hadsereg vezetői tennének róla, hogy ez ne valósulhasson meg? A világban van olyan hatalom ami befolyásolja Észak-koreát, hogy mi történjen az országgal?
Pl. olyan aki létfontosságú exportcikket szállít nekik? Vagy mindent ők előállítanak és Kínától kapják a többit?
Rájött, hogy *neki* egyáltalán nem lesz jobb attól, ha a demokráciában négyévente lecserélik őt és kormányát. Elvégre ő nem nyomorgott soha, és amíg meg nem döntik, nem is fog. Neki az a jó, ha a hadsereg ostorral dolgoztatja a többieket, hogy neki legyen elegendő elnöki palotája, videokazettája meg szexrabszolgája, és a nép meg úgy hajbókol neki, mintha egy isten lenne. Így hát úgy döntött, hogy nem dönti meg felülről a rendszert, hanem folytatja, amit nagypapa elkezdett.
Svájcba azért küldték, mert egy ország vezetőjének nem árt, ha egy kicsit világlátottabb, és nem egész gyerekkorában csak hajbókoló alattvalók veszik körül. Lássa, hogyan kell más kultúrákban élő emberekkel beszélni (elvégre az USA elnökének hiába mutogatod a pártközlönyt, nem fogja meggyőzni).
A kapitalizmus az igazságtalan világ
A szocializmus az igazságosabb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!