Akik azt mondják, hogy Amerika legalább 100 évvel fejlettebb Európánál, azok mire alapozzák az állításukat?










"Akik azt mondják, hogy Amerika legalább 100 évvel fejlettebb Európánál"
Én még sehol se találkoztam ilyen emberrel.
Egyébként bizonyos gazdasági/technikai mutatókban volt ez igaz RÉGEN.
Egy érdekesség: 1920-ban az USA-ban 1000 emberre 87 autó jutott. Ugyanezt a szintet Magyarország a 70-es években, Románia a 90-es években haladta túl.
De a 20-as években Angliában, Németországban stb. is csak 10 körüli autó jutott 1000 főre. Tehát óriási volt az USA technikai fölénye.
Az USA-ban már a 30-as években teljesen átlagos családok rendelkeztek hűtőszekrénnyel és rádióval, végül autóval (a 30-as években 250 autó / 1000 fő), ezek Európában, beleértve a gazdag országokat is, ekkor még csak az elit számára voltak elérhetők.
Azóta nagyon sokat csökkentek ezek a különbségek. Ha valaki átment Európából az USA-ba, akkor a 30-as, 40-es években úgy érezte magát, mint egy sci-fiben. Ma már nincs ez az érzése senkinek.
Az USA-ban 1970-ben tetőzött az életszínvonal, azóta csökken. Így a különbség Európához képest csökken. Az átlag nyugat-európai melós ma már sokkal jobban él, mint egy amerikai. Az amerikai átlagfizetés csak azért magasabb, mert a felső 5% csillagászati összegeket keres.
Bizonyos szempontokból egyébként az USA le van maradva Európától, mégpedig évszázadokkal.
Az egyik terület az igazságszolgáltatás és a börtönök. Az USA-ban az a felfogás, hogy a büntetés célja a büntetés, nem a rehabilitáció. ezenkívül a bűnözésre nem társadalmi, hanem morális problémaként tekintenek. Ezt a szemléletet Európában már több mint 100 éve meghaladták.
Az, hogy sok helyen nem hisznek az evolúcióelméletben, szintén nem vall fejlettségre.
A másik terület a társadalombiztosítás. Európában már 70 éve van jóléti állam és legalább 100 éve van állami társadalombiztosítás. Ezek az USA-ban csak kezdetleges formában léteznek, és csak a 30-as, illetve 60-as években vezették be egyes elemeiket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!