Akik Trumpra szavaztak, tehát republikánusok, tisztában vannak vele, hogy Trump a bevándorlók deportálásával nemcsak Amerika és az amerikai hadsereg jó hírét fogja sérteni, hanem tönkreteszi Amerika mezőgazdaságát ami a bevándorlókra épül?





Nem fogja tudni csak úgy deportálni őket. Szerintem csak azokat deportálja akik ellen már elindították a folyamatot de a sok fellebbezések miatt évek óta húzódik. Na erre lehet pontot tenni és kitenni őket az országból.
Ne gondold hogy a bevándorlási hivatal végig megy a farmokon, építkezéseken, éttermeken és begyűjti a mexikóiakat, majd átviszi őket a határ túloldalára.





"attól, hogy valaki illegálisan lép be az országba, nem számít bűnözőnek"
Mi van? Attól, hogy valaki megszegi a törvényt még nem számít törvényszegőnek?





15 nyilván nem jó, de pont
azért kéne egy olyan elnök, mint Harris, aki támogatja és pénzeli is a zöldhidrogén kutatásokat.
Ha a közlekedésben azt használnánk, akkor nem lenne karbonlábnyom





A hidrogénes dolgok elég egyszerűek: a hidrogén előállítása energiaigényes és amíg nincs meg a megfelelő környezet addig az sosem lesz gazdaságos és zöld sem.
Ahány ország, annyi szokás. Svájcban sok kisebb-nagyobb helyi áramszolgáltató van akik rendelkeznek villamosenergiatermelő kapacitásokkal is, értsd: saját erőművekben termelik a saját hálózatukra az áramot ( nyilván a nagyobak a gerinchálózaton ellátnak másokat is ). Vannak szolgáltatók akiknek atomerőművök van, van akinek atom és víz, van akinek csak víz és van aki tározós erőművekre épített anno 100 évvel ezelőtt. A jól beállt rendszert rúgta fel a fotovoltaikus termelés megjelenése. Az ipari és lakossági fogyasztók a saját maguknak telepített rendszerekkel csökkentették a fogyasztásukat és ott is kialakultak a nálunk is ismert napsütésfüggő termelési csúcsok és ezzel járó problémák, azaz az időszakos olcsó vagy negatív áramár.
Az egyik ahelyett, hogy a fotovoltaikus túltermelési időszakokban csökkentené a vízenergia termelését vagy eladná olcsóbban az áramát, épített egy hidrogénüzemet a vízerőmű mellé és amikor baromi olcsó az áram akkor ők hidrogént állítanak elő, ami egy drágábban eladható termék azaz ők az olcsó áron nem veszteséget termelnek hanem áttételesen profitot. Megegyezett néhány kúthálózattal és Svájcban jelenleg ők látják el a benzinkutakat hidrogénnel és ott már hidrogén üzemanyagcellás teherautók dolgoznak belföldi forgalomban ( valami 300+ db ).
Ezt a sok hülyeséget csak azért írtam, hogy látható legyen: egy jól működő piacgazdaságban a szereplők képesek megtalálni a piaci réseket és pk maguk fektetnek a hidrogénbe is, ha ebből látnak plusz pénzt. Az állami támogatás és pénzelés sok esetben sima pénztemető.





" az állam törvényileg kötelezhetné pl a belsőégésű motorok betiltását és támogatást adhatna a hidrogén-autók vásárlásához."
És ezt úgy hívják kommunizmus. Most látjuk Európában mekkora szarvihart okozott a tiltsuk be a belsőégésű motorokat, miért vennék át ők is? MIért tennék tönkre a saját iparukat egy olyan dologért, amit még csak nem is ők gyártanak?
"Illetve pénzzel támogathatja a fenntartható technológiák kutatasát és az ezeket alkalmazó magáncégeket."
Aztán jön néhány scammer, lelép a pénzzel és nem készül el semmi.
" A piac csak addig fektet be amíg a profit miatt megéri"
Pontosan! És ami piaci alapon nem éri meg abba a legtöbb esetben hülyeség pénzt locsolni. Vannak dolgok amik ez alól kivételek, pl a tömegközlekedés vagy a népjóléti dolgok, oktatás, eü stb.. De miért állítanál át teljes iparágakat állami támogatásra teljesen feleslegesen? Tudod mekkora költsége lenne ennek?
Az amcsiknál 2023-ban 16 080 000 új autót adtak el. Ha megnézed az új járművek árának emelkedését pl az EUban a hidridesítés határán akkor látni fogod, hogy a kötelezően hibrid járművek közel 6-8 000 euroval drágultak. Mekkora támogatást adjon az amerikai állam az új autót vásárlóknak? Autónként 1000$ az semmi, de az 16 milliárd dollár lenne évente. Autónként 10k $ már valami, de ez épp takarja a többletköltségeiket ez már 160 milliárd dollár évente...(ez több, mint a teljes éves magyar költségvetés, annak közel duplája) 10 év alatt elfolyik 1600 milliárd dollár mire is? Hogy "zöldebbek" legyünk? És akkor ott van még a kutak átállása, a hidrogéntermelő üzemek felfuttatása stb stb stb... ezek tízezer milliárd dolláros tételek a nagy semmire.
Ha pl az amerikaiak ilyen hülyeség helyett a nem létező tömegközlekedésüket fejlesztenék legalább a nagyvárosokban és környezetükben akkor annak CO2 kibocsátáscsökkentő hatása minimum ugyanekkora lenne ha nem nagyobb. Egyáltalán miért toljunk állami pénzt az autózásba 2025 évfordulóján?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!