Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Az amerikaiak mit látnak...

Az amerikaiak mit látnak Trump-ban, hogy még egyszer az elnöki székbe szavazták?

Figyelt kérdés

Egy már majdhogynem elítélt bűnöző, aki puccsot akart végrehajtani.

Emellett képes volt kijelenteni azt, hogy neki aztán teljesen mindegy, ha a tengerszint emelkedik (az általa kamunak vélt klímaváltozás miatt) és városok kerülnek víz alá, mindeközben például Floridában is Trump nyert, pedig ha a tengerszint emelkedik, akkor egész Florida megy a víz alá.

Az egészségügyet is vissza akarják állítani úgy, hogy az állam részéről semmilyen segítség ne legyen (pl Obama Care), aztán ha valaki nem tudja megfizetni, így járt.

De még azokban a tagállamokban is fölényesen nyert, ahol az emberek az abortusz betiltása ellen tüntettek, pedig Trump pont ellenük van.

A latinók többsége is Trumpra szavazott, pedig Trump rengetegszer kijelentette, hogy az összeset kipaterolná az országból és többször mondott róluk általánosító hazugságokat, kitalációkat, mint a haitiaiakról, hogy macskát esznek.


Nem azt mondom, hogy a demokraták szentek, de nem értem, hogy hogyan képesek az emberek már-már szekta szerűen loholni utána, főleg, hogy Elon Musk is beállt mögé és bizonyíthatóan szavazatvásárlások történtek a segítségével.


Mit remélnek az emberek Trump-tól?

Vagy van valami épkézláb gazdasági politikája, ami ennyire megfogta az embereket?



nov. 6. 17:50
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
64%
Nem véletlen,hogy 2020-ban nagyon csúnyán kikapott, okkal történt. Kár, hogy az IQ-hiányos amerikaiaknak rövidtávú memóriájuk van, már rég elfelejtették milyen volt Trump vezetése alatt élni.
nov. 6. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!