Boris Pistorius német védelmi miniszter mit akar ezzel demonstrálni?
A Stern német lap arról ír, hogy Boris Pistorius védelmi miniszter a kötelező katonai szolgálat új modellje érdekében vissza akarja állítani a hadköteles személyek 13 évvel ezelőtt felfüggesztett nyilvántartását. A Német Sajtóügynökség szerint az SPD-s politikus arra is kötelezni akarja a fiatal férfiakat, hogy töltsenek ki egy kérdőívet a szolgálati hajlandóságukról és képességükről, és ha kiválasztják őket, akkor alávetik őket egy fizikai vizsgálatnak. A férfiaknak kötelező, míg a nőknek önkéntes lenne a kérdőív visszaküldése, a vissza nem küldőket valamilyen módon szankciókkal büntetnék. Első körben a kérdőivet kitöltők közül a legjobb 5-10 ezer fiatalt választanák ki katonai szolgálatra. A tárcavezető hozzátette, hogy jelenleg olyan szabályozáson dolgoznak, ami lehetővé teszi, hogy fiatalokat akaratuk ellenére is behívjanak.
Ez az ember teljesen megőrült? Kivel akar harcolni? Vagy gondolja, hogy a német fiatalok majd tömegesen mennek katonáskodni az ő lehetetlen felvetése miatt? Nem tudom hogy van náluk a nyugdíjkorhatár de igazán visszavonulhatna ez az öreg komcsi ripacs
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A Stern német lap arról ír, hogy Boris Pistorius védelmi miniszter a kötelező katonai szolgálat új modellje érdekében vissza akarja állítani a hadköteles személyek 13 évvel ezelőtt felfüggesztett nyilvántartását. A Német Sajtóügynökség szerint az SPD-s politikus arra is kötelezni akarja a fiatal férfiakat, hogy töltsenek ki egy kérdőívet a szolgálati hajlandóságukról és képességükről, és ha kiválasztják őket, akkor alávetik őket egy fizikai vizsgálatnak. A férfiaknak kötelező, míg a nőknek önkéntes lenne a kérdőív visszaküldése, a vissza nem küldőket valamilyen módon szankciókkal büntetnék. Első körben a kérdőivet kitöltők közül a legjobb 5-10 ezer fiatalt választanák ki katonai szolgálatra. A tárcavezető hozzátette, hogy jelenleg olyan szabályozáson dolgoznak, ami lehetővé teszi, hogy fiatalokat akaratuk ellenére is behívjanak.
örülök, hogy sikerült megválaszolni a saját kérdésed.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
hogy elkötelezett végrehajtani az usa által a torkukon lenyomott öngyilkos politikával. németország harmadjára is lehúzza európát a klotyón.
ugyanez az ember 2029-re készen akar lenni hogy oroszországgal háborúzzon:
(szóval egy gazdasági fórumzárón ezért emlegette orbán azt hogy 2030-ra európában teljesen más helyzet lesz és magyarországnak készen kell erre állnia, ugyan mire készülnek ezek a disznók...)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
5: 🤡
mikor/hol volt az a határ vagy időpont ami megváltoztatta az egész narratívát? mert azzal kezdődött a háború, hogy az oroszok még ukrajnával se bírnak, most meg már liszabonig mennek az oroszok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
németország a 2. vh óta amerikai katonai megszállás alatt van, ott a ramstein katonai bázis. mondhatni németországnak amerikai bábállam kormánya van, majd az usa eldönti a német politikát.
"‘Keep the Russians out, the Americans in, and the Germans down’" - Lord Ismay
magyarul: A NATO első főtitkárának, Lord Ismay-nek tulajdonított mondás szerint a NATO-t hármas céllal hozták létre: "az oroszokat kint, az amerikaiakat bent, a németeket pedig lent tartani”.
forrás: [link]
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!