A propaganda miatt támogatja a világ a gázai népirtast?
Talán a történelemben először a fejlett világ támogat egy népirtást Gázában. Ugyanis a víz, élelmiszer elzárása is már kimeríti ezt és sok más is. Jól dokumentált, nem is tagadja Izrael a szándékait.
A sajtó és minden azonban Izrael kezében van, és már a népirtás tényét is igyekszik elhazudni, pl. Önvédelemnek állítja be, dehumanizálja a gázaiakat.
Még a németekkel történt hasonló a vh-ban és az után ,mindkét nép nemezise ugyanaz volt.
Igaz, a világ eddig is támogatta az etnikai tisztogatást a gettókat vagy a 48as nepirtást Palesztinában. Az elkövetők nagy hatalommal bírnak, teljesen gátlástalanok. Sikerült elhitetniük, hogy ők demokratikusak, joguk van a megszálláshoz, nincsenek gettók vagy valamiféle terroristák ellen harcolnak éppen.
A propaganda tényleg ilyen erős? Vagy valami más az?
"Ez pedig a hágai bíróság szerint is népirtás"
Bizonyíték?
"Szintén hiteles tény hogy Izrael célja a palesztinok halára éheztetése."
Bizonyíték?
A népirtásra bizonyíték a 30 ezer meggyilkolt többségében palesztin civil amiből 12 ezer gyerek plusz bizonyíték a hágai bíróság határozatai.
A halálra éheztetésre pedig bizonyíték hogy 2 millió ember éhezik Gázában mert Izrael nem engedi be az élelmiszer segélyeket, azt a keveset ami pedig bejut, az izraeli hadsereg csalinak használja a palesztin civilek legyilkolására, lásd 120 legyilkolt palesztin civil legutóbb.
Tehát csak hazugságok a népirtás fogalmáról és a hágai bíróságról minden, ami melletted szól. Valahogy nem lepődtem meg.
Akkor ezt itt le is zárhatjuk.
Már kimondták. Továbbra is mindent meg kell tennie Izraelnek, hogy ne csapjon át népirtásba a dolog. Ahogy eddig se történt.
Bocsi, de sajnos a valóság nem a zsidógyűlölő propagandád alapján működik. Szóval ahogy mondtam, zárható.
Azt mondta ki a bíróság hogy elutasítja Izrael keresetét az eljárás megszüntetésére. Ez nyilván azt jelenti hogy Izrael népirtást követ el és persze fel is szólította Izraelt hogy fejezze be a népirtást.
Az antiszemita kártyával pedig most már kitörölheted a hátsód. Már nem működik. Most már mindenki tudja hogy most a cionista zsidók a nácik.
"Ez nyilván azt jelenti"
Ha neked kell hozzáköltened ilyesmiket, azzal pontosan azt bizonyítod be, hogy az állításod hamis. Hisz ha igaz lenne, nem kéne önkényesen hozzáköltened a saját téveszméid mások állításaihoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!