Miért gondolják, hogy Donald Trump békét hozna Ukrajnába?
Mert Orbán azt mondta.
És Orbán három szinttel van Isten felett az átlaghülye magyar értékrendjében.
Mert nem értenek a geopolitikához és a biztonságpolitikához. Akik értenek hozzá, pontosan tudják, hogy a Trump-féle geopolitika ágyazott meg a most zajló háborúk többségének. Egy újabb elnöki ciklusát, újabb háborús hullám követi majd.
Idiótának kell lenni ahhoz, hogy az ember ne fogja fel, hogy az USA bezárkózási politikája, a NATO gyengítése által a káosznak nyit teret a Trumpli mindenütt. A statusquot és a világ viszonylagos békéjét a NATO elrettentő ereje biztosítja alapvetően.
A fidióták nem a saját fejükkel gondolkodó, értelmes emberi lények, ezt eddig is tudtuk, de ez mára patológiássá vált.
Szinte hihetetlen, hogy míg a térség összes többi posztkommunista országa felfogja, érti és átérzi a veszélyt, amit a Nyugat meggyengülése és oroszország meg a kommunista Kína erősödése okozhat, addig a fidióta illibernyákosok szó szerint drukkolnak annak, hogy gyengüljön meg a NATO, Amerika vegye le a kezét Európáról és a világról és lehetőleg a kínai kommunisták és Putyin diktatúrája nyerjen teret a térségben.
Beteg emberek, nincs velük mit foglalkozni.
Szerencsére, ameddig a lengyelek, románok, csehek, szlovákok, a balti államok és a skandinávok rendelkeznek még történelmi emlékezettel, józan ítélőképességgel, logikával és ésszel, addig önmagában a magyarországi szellemi megborulás nem tud igazán ártalmassá válni a térségben.
Ezzel együtt fontos lenne, hogy semmiképp se Trump nyerjen - noha hatalmon azért óvatosabb szokott lenni cselekvések terén, mint amennyire a kampánypofája jár ellenzékben.
Ezzel együtt a hülye is tudja, hogy a térségünknek kifejezetten rossz, ha Trump nyeri meg a választást (és Amerikának is csak rövid távon jelenthet bármi jót, hosszú távon egy csőd a koncepciója).
Sajnos a magyarországi fidióták és agymosottjaik az említett szintnek is messze alatta tanyáznak: úgy a bányászbéka valaga alatt körülbelül egy Marianna-ároknyival.
Trumpli kevesebbet szolizzon, fizesse szépen a milliós büntetéseit, és előbb nézzen rá egy Gugli térképre, hogy merre van Ukrajna.
Az viszont tuti, h Európának fegyverkeznie kell ezerrel, mert ha "dump the Trump" nyer, akkor itt nem hogy béke lesz, de könnyebben kitörhet a 3VH., pláne ha a szolis-parókás bohóc kiléptetné az USA-t a NATO-ból. Mondjuk ennek több akadálya is van, de az más kérdés.
7: 🤡
amúgy szerintem nem szolizik, hanem vakolják.
A mostani pelenkás vénember azért jobb még mindig egy fokkal, mert valójában egy szakértői háttércsapat dönt helyette - ő jó, ha fel tudja olvasni.
Trump a saját fejétől hülye és a saját feje után is megy, iszonyatos károkat okozva.
Szomorú, hogy ez a kínálat - de még mindig jobb egy cselekvőképtelen balf@sz mint egy határozottan cselekvő őrült!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!