Románia tényleg lehagyta fejlettségben Csehországot és elérte Szlovénia szintjét?
Azt elhiszem hogy minket beelőztek, de eszerint Spanyolország (86%) és Szlovénia (87%) szintjén vannak, ami meredeknek tűnik. A térkép szerint Csehország, Észtország is Románia szintje alatt van.
Igaz lenne?
Sőt Luxemburgot is és már az Emírségeket kóstolgatják.
Románia a gazdasági világcsoda!!!!
Szerintem olvassátok el még egyszer a cikket, mert konkrétan a második paragrafus arról szól, hogy mi ez a szám és hogyan számolják ki, és ebből az is kiderül hogy ez a szám nem a "fejlettséget" méri hanem az egyének (magyarul: a nép) vagyoni helyzetét, szintén egyébként nem önmagában hanem az EU átlaghoz viszonyítva.
És igen, elképzelhető, hogy arányosítva egy román állampolgár vásárlóerő tekintetében a spanyollal van egy szinten. Ez annyit jelent hogy egységnyi pénzből egységnyi árut/szolgáltatást kapnak mindketten. Példa: a havi bevételük 1%-ából mindketten tudnak venni egy kiló kenyeret (csak mondtam valamit). A magyarnak meg ehhez képest egy kiló kenyérhez a bevétele 1.5%-a kell.
De ennek semmi köze az ország "fejlettségéhez". (Azért teszem már másodjára is idézőjelbe ezt a kifejezést, mert nyilván így önmagában ennek sincsen semmi értelme, mit jelent az, hogy egy ország fejlettsége? Miben kifejezve? Miben mérve?)
Kevésbé fejlettek, de van mit a tejbe aprítaniuk, van a háztartásoknak miből költeni. Figyelembe véve persze az ottani alacsonyabb árakat is.
A fejlettség viszont nem csak az egyéni fogyasztást jelenti.
Egy statisztikát mindig fenntartásokkal kell értelmezni.
Normális embernek már eleve gyanús kell legyen, hogy Románia beelőzte Csehországot!
Nem tudunk semmit a statisztika alapjáról! Minek alapján készítették azaz minek a fogyasztását vették figyelembe?
Valóban igaz e!?
Másrészt a pillanatnyi fogyasztás más miatt is lehet magasabb mint a gazdagság. Azaz nem biztos, hogy ha egy ország jelenleg éppen többet fogyaszt az gazdagabb is!
#6
Azaz pénzköltésben előztek be ha egyáltalán beelőztek...
Ha arra vagy kíváncsi, hogy hol jobb az élete a kisembereknek, akkor móduszokat keress.
Ha arra vagy kíváncsi, hogy hol él nagyon sok olyan egyén, akinek annyi pénze van, mint 1000 másiknak összesen, akkor átlagokat.
Románia tényleg lehagyta fejlettségben Csehországot és elérte Szlovénia szintjét?
Ez akkora hazugság, minthogy Magyarország utoléri Ausztriát.
Ácsi.......
Ez a link, amit beraktál ide, ez nem az ország fejlettségét mutatja, hanem az aktuális átlagos lakossági fogyasztást, írja is a cikk, termékek és szolgáltatások fogyasztását infláció függvényében, tehát nem nehéz utolsónak lenni, ha nálunk volt Európa legnagyobb inflációja több, mint 1 éven át.
Tehát még 1x, ez a térkép nem az országok fejlettséget mutatja be.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!