Kiderült, hogy miért Svédország a nemi erőszak fellegvára amire a cikk rámutat?
"Mióta a svédek megnyitották határaikat az észak-afrikai és a közel-keleti migránsok előtt, azóta nem csak az IKEA és Avicii miatt kerülnek a figyelem középpontjába, hanem a kirívóan magas szexuális bűncselekmények száma miatt is. A legtöbb illegális bevándorló amikor megismerkedik a liberális életstílussal és meglátja a gyönyörű nőket, nem bír uralkodni magán."
"A svéd rendőrség folyamatosan harcol a nemi erőszak ellen, főleg mióta egyre több a menekült az országban.
És hogy mit találtak ki, hogy csökkentsék a nemi erőszakok számát? Gumiból készült karkötőket adnak majd a fiataloknak, amire az van ráírva svédül, hogy ne érj hozzám.
Már a tapogatás is bűncselekménynek számít, ezért a Dan Eliasson, az országos rendőr-főkapitányság vezetője azt javasolja, hogy akit szexuálisan molesztáltak, az mindenképpen tegyen feljelentést a rendőrségen. Itt olyan esetekre gondolt Eliasson, mint amikor valakinek a lába közé nyúlnak, vagy amikor egy nőt lefognak azért, hogy egy másik férfi megérinthesse a melleit. A rendőr-főkapitányság vezetője szerint, ezeket a szituációkat sajnos nagyon is jól ismerik a fiatalok."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Elég megnézni a statisztikákat. Már 2015 előtt is a muszlim migránsok követték el a nemi erőszakok jelentős részét, ami az akkori jóval kisebb lakosságarányuk mellett egyértelművé teszi hogy sokszorta nagyobb eséllyel követnek el nemi erőszakot a bevándorolt arabok, mint a helyiek. Ugyanez tökéletesen egybevág a 2015-ös nagy migránshullám után még jobban megszaporodó esetekkel.
Mellesleg pont ugyanígy korrelálnak más erőszakos bűncselekmények statisztikái is azzal, ahol csak a világon megjelenik egy nagyobb csapat muszlim migráns. Vajon miért? Házi feladat, gondolkozz egy kicsit!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ez egy fideszes hazugság. Kapásból nem vizsgálják senkinek a vallási felekezetét bűnelkövetéskor. Nincs ilyen statisztika. Tehát nem tudhatod hogy milyen vallást követ az illető. Svédországban mindenféle valláshoz tartozó migráns jelen van. Még az arabok között is van keresztény meg ateista.
És ami még ennél is fontosabb. Ha megnézed a statisztikát világszinten, azt látod hogy keresztény országokban történik a legtöbb nemi erőszak.
Here are the 10 countries with the highest rape rates:
Botswana: 92.93 per 100k 🇧🇼
Lesotho: 82.68 per 100k 🇱🇸
South Africa: 72.10 per 100k 🇿🇦
Bermuda: 67.29 per 100k 🇧🇲
Sweden: 63.54 per 100k 🇸🇪
Suriname: 45.21 per 100k 🇸🇷
Costa Rica: 36.70 per 100k 🇨🇷
Nicaragua: 31.60 per 100k 🇳🇮
Grenada: 30.63 per 100k 🇬🇩
Saint Kitts and Nevis: 28.62 per 100k 🇰🇳
Ezek keresztény országok muszlim népesség nélkül. Kivétel Svédország de ott is csak pár százalék. Na akkor most mi van? Ezeknél is behazudod hogy a nem létező muszlimok erőszakolnak? :)
Ezért mondják a fidesz szavazókra hogy észlények :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Muszlim országokból érkező menekültek, ahol a lakosság nagy része muszlim. Ha neked ehhez külön magyarázat kell...
Az meg komoly, hogy azzal akarod mosdatni az erőszakos muszlimokat, hogy másokra mutogatsz? Igen, máshol is vannak ezzel problémák. Ettől kevésbé lesz bűn ha muszlimok csinálják? Nem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Muszlim országokból érkező menekültek, ahol a lakosság nagy része muszlim. Ha neked ehhez külön magyarázat kell..."
Attól függ. A migránsok többsége szír volt, ott pedig a lakosság 10%-a keresztény. Honnan tudod hogy nem ez a 10% erőszakolja a nőket Svédországban, ha egyszer nem vezetnek ilyen statisztikát?
"Az meg komoly, hogy azzal akarod mosdatni az erőszakos muszlimokat, hogy másokra mutogatsz? Igen, máshol is vannak ezzel problémák. Ettől kevésbé lesz bűn ha muszlimok csinálják? Nem."
Nem mosdatok senkit. Ott van a statisztika feketén fehéren. Keresztények erőszakolnak. Egyértelműen ez derül ki.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
23,25
Palesztin párti vagy vagy Izrael párti?

"Tehát a keresztényeket azzal vádolod, amivel kapcsolatban pont a muszlimokat mosdatnád. Így kell látványosan bemutatni, milyen is egy valláskárosult."
Statisztikával bizonyítottam te féleszű. Mondjuk egy fideszestől túl nagy elvárás statisztika értelmezése :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Palesztin párti vagy vagy Izrael párti?"
Ez hogy jön ide?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!