Az nem zavarja Izraelt és az Izrael-pártiakat, hogy sok áldozatért maga az izraeli hadsereg felelős?
Az 1400 áldozatból 400 fegyveres volt. Az egyik kibuclakó szerint az izraeli katonák mindenkit megöltek szinte, miközben a Hamasz túszként tartotta fogva a civileket, hogy elvonulhasson Gázába. Egyes helyeken tankokkal lőtték az izraeliek végig a házakat. Az egyik kibucban több mint 100-an haltak így meg. Valószínűleg nem egy ilyen eset volt, és háborús helyzetekben amúgy gyakori a baráti tűz is, valószínűleg izraeli katonák lőtték egymást is. További mintegy 200 túsz haláláért lesz majd felelős Izrael valószínűleg, akiket elengednének apró szívességekért (pl. a népirtás abbahagyásáért, palesztin túszok elengedéséért).
Egyébként a Hamaszt gyakorlatilag Izrael hozta létre, csak kicsúszott a kezei közül az irányítás. És a gázai gettó állapotaiért is Izrael felelős elsősorban.
Az áldozatos jelentős részéért tehát Izrael a közvetlen felelős. Erkölcsileg pedig 90%-ban felelős a konfliktusért.
Vajon nem zavarja ez a tény őket? Tiszta a lelkiismeretük? Vagy a gonosz így működik? Nem zavarják a tények? Kibújik a felelősség alól? Hazudik?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

"Szóval azt mondod ha a törökök telepítenek ki akkor az mészárlás de ha a keresztények teszik ugyanezt akkor csak költöztetést."
Nem. Pont nem kitelepítésről írtam, keresztényekről meg szó sem volt. Értelmezd már, amit olvasol, mielőtt válaszolni próbálsz!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
1. Pont azért, mert nem ugyanolyan tettről volt szó. Értelemszerűen nem a deportálás a népirtás, hanem hogy mellette szándékosan százezreket mészároltak le etnikai alapon.
2. Még mindig szó sem volt keresztényekről.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"1. Pont azért, mert nem ugyanolyan tettről volt szó. Értelemszerűen nem a deportálás a népirtás, hanem hogy mellette szándékosan százezreket mészároltak le etnikai alapon."
Honnan veszed hogy a törökök bárkit is lemészároltak? Ha le akarják őket mészárolni, akkor nyilván nem deportálják őket.
"2. Még mindig szó sem volt keresztényekről."
Miért a németeket kik deportálták?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!