Törökországban nincs jelen a gyógyszer maffia?
Nemcsak Törökországban.
Távol-keleten önköltségesen vettem gyógyszert, itthon receptre négyszer annyiba került.
#3
Ugyanazon a néven, ugyanaz a hatóanyag, csak ott japán gyártmányút kaptam.
Csak az ottani ellátásról:
Egyébként kint elestem, megsérült a térdem. Egy éppen ott tartózkodó magyar orvos megvizsgált, azt mondta, hogy meg kell műteni.
A helyi orvos fizikoterépiára küldött. Három, vagy négy féle kezelést csinált egymás után az aszisztens. Kérdeztem, hogy miért, nálunk egyszerre csak egyfélét csinálnak.
Visszakárdezett, hogy használt.
Mondtam, hogy nem.
Hát ez az, meg van a sorrend, hogy hogy kell csinálni.
Pl.: az izület bemelegítése nélkül a kezelések nem hatnak.
Egy hét kezelés után rendbe jöttem.
Korábban itthon más miatt egy évig jártam fizikora.
Végül véletlenül derült ki, hogy mi volt a bajom.
-Lyme kór. Egy újrafertőzés utáni gyógyszeres kezelés elmúlasztotta a tüneteket.
Előtte egy évig jártam fizikora, Széchenyibe gyógyfűrdőbe, nyújtásra, stb.
Mivel egy évig jártam kezelésekre, többnyire ugyanazokkal a betegekkel találkoztam, kérdeztem az aszisztenst, hogy volt már aki meggyógyult ettől.
Elég határozatlan igen volt a válasz: hosszadalmas kezelésekre van szükség.
Az egy év nem volt elég hosszadalmas?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!