Liberálisok! Nem féltek attól, hogy az orosz-ukrán háborúval is úgy jártok, mint a svédekkel?
Évekig nyomtátok a propagandát és mosdattátok a migránsokat, próbáltátok előadni, hogy Svédországban minden rendben.
Aztán most itt a hidegzuhany:
A svéd hadsereg bevetésre került az országban, mivel a közbiztonság nem megfelelő.
Nem féltek attól, hogy hamarosan kiderül, hogy Oroszország le fogja nyomni az ukránokat és csak egy álom volt végig, amikor azt hittétek, hogy nyerhetnek az ukránok?
"Nézd már meg a statisztikát!!!"
Én meg csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítok. Ezt már Churchill is megmondta.
Mellesleg aranyos, mennyire aggódsz Svédországért, de megnyugtatlak: Svédország még akkor is svéd lesz, amikor Magyarországon már lakatos-többség lesz.
És bocs, de az ott élő rokonomnak és ismerőseinek jobban hiszek, mint valami agymosott idióta fideszes statisztikának.
Amúgy a legkevésbé biztonságosabb ország 2023-ban érdekes módon Belarusz, és nem Svédország, de még csak nem is Ukrajna.
2020-as és 2021-es gyilkossági ráta alapján Magyarország ugyan jobban áll mint Svédország (de nem sokkal), de a legmagasabb gyilkossági rátával érdekes módon Lettország meg Litvánia rendelkezik, szorosan mögöttük Észtország, Montenegró, Albánia, Ciprus meg Románia. Mennyi muszlim-arab-afgán-paki van ezekben az országokban? Kb semennyi.
Belarusz gyilkossági rátája több, mint a duplája a svédnek, a moldovai már a svéd 3-szorosa, az ukrán (háború előtt) meg majdnem a 4-szerese. Európában Oroszország rendelkezik a legmagasabb gyilkossági rátával, ez a svéd-nek a 6,8-szorosa.
De tessék: Németország gyilkossági rátája ugyanakkora, mint Magyarországé, pedig Németország dugig van bevándorlókkal.
Csakhogy itt nem csak az orosz-ukrán háborúról van szó, hanem arról is, hogy példát statuáljanak, hogy más agresszor-jelölteknek elmenjen a kedve újabb háborúktól. Persze Ukrajnának se mindegy, hogy kétévente újra támadja őket Oroszország, vagy végleg leállnak már.
Kinek hiányzik pl. hogy Kína orrba szájba támadgasson, vagy más országok, mert hát mindenki egy puha pcs.
"háború első napján az egész jobbertársaság teleharsogta a sajtót azzal, hogy ez 3 napos háborúra lesz, Zelenszkij megy a bitófára, Kijevet meg "
Hűha, ez aztán hatalmas dolog, hogy járt a szája az oroszoknak🤣
Nyerni fognak, max az időben tévedtek.
"Én meg csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítok"
A svédek adták ki, csak úgy szólok.
"Svédország még akkor is svéd lesz, amikor Magyarországon már lakatos-többség lesz."
Svéd kalifátus esetleg.😁
"de az ott élő rokonomnak és ismerőseinek jobban hiszek, mint valami agymosott idióta fideszes "
Ez nem fideszes statisztika, hanem svéd. Másrészt nyugodtan higgy a rokonaidnak, de ne csodálkozz, ha senki nem vesz komolyan.
A rokonaid semmiről nem tudnak, de szerintem nem is léteznek.
"Amúgy a legkevésbé biztonságosabb ország 2023-ban érdekes módon Belarusz, és nem Svédország,"
Hűha, csak harmadikok lettek a svédek, ez aztán megint nagy siker 😁😁
"de a legmagasabb gyilkossági rátával érdekes módon Lettország meg Litvánia rendelkezik, szorosan mögöttük"
És ezt ki nem szarja le?
A közbiztonság állapota tudod nem csak emberölésből áll 😁
"Németország gyilkossági rátája ugyanakkora, mint Magyarországé, pedig Németország dugig van bevándorlókkal."
Mi meg cigányokkal 😁😁
Másrészt elég gáz ez nekik, hogy 8* annyit költenek mindenre és akkor ennyit tudnak felmutatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!