Francia kormány tervezi bevezetni a fiatal zavargók/rongálók szüleinek a megbüntetését, egyetértesz a tervezettel?
A francia kormány törvény tervezete szerint azok a fiatalok, akik nem töltötték be a 18. élet évüket és tüntetéseken rongálnak, vandálkodnak és akár személyi sérülést is okoznak, nem a fiatalokat, hanem azoknak a szüleit büntetik meg a tervezet szerint 10 ezer €-tól a károkozástól függően 80 ezer €-ig, ill. a pénzbírság mellett bevezetni szeretnék a börtönbüntetést is a szülőknek maximum 9 hónapig.
Az indok, hogy miért a szülőket akarják megbüntetni a gyermekeik tette miatt, a gyerek a 18. évig a szülők a felelősek a gyermekek tetteik miatt, másik indok, hogy egyre több szülő nem foglalkozik a kamaszkorú gyermekeik nevelésével, évről évre egyre több fiatalkorú lesz bandatag Franciaországban, ezzel próbálják ösztönözni a szülőket, hogy újra szigorúbban fogják a gyermekeiket.
(Tehát magyarul, a szülők neveljék a saját gyermekeiket és ne az utca meg a haverok, legalább is ahogy értelmezem az írást.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Én nem megbüntetném őket,hanem kitoloncoltatnám.
Ezzel kellene példát statuálni aztán a többi migráns is meggondolná,hogy elkezd-e rombolni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
NEm!
Ha bevándorló akkor akasztás a gyermek részére!

Ha állampolgár, akkor sajnos nem tudják kitoloncolni.
Bár mondjuk pl Új-Kaledónia vagy Francia Guyana is Franciaország része.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ilyen alapon a szülőket/bűnelkövetőket nevelő állam is felelős.
Én továbbra is a szemet szemért elv híve vagyok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Csak akkor értek ezzel egyet, ha az elkövető 14 év feletti. Akkor őt kell keményen felelősségre vonni.
De mondjuk egy 20 éves randalírozónál mégis mit kezdesz a szülőkkel? Pláne ha azok mondjuk nem is tudták, hogy a gyerekük ilyet csinál vagy ilyenben részt vesz? Aki meg francia állampolgár, azt hova toloncolnád ki?
Ez azért nagyon kényes téma, mert Észak-Korea csinál ilyet, hogy ha valamit elkövetsz, akkor lecsukják harmadunokatestvérig az egész pereputtyot és küldik őket munkatáborba.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
*14 év alatti
Bocsánat, elírtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!