Az USA iránt miért nem rohanja le úgy, mint irakot?
Hivatkozhatnanak itt is vegyi fegyverre, ami ugye utólag igaz sem volt, vagy az atomfegyverre, ami "veszélybe sodorna" az egész emberiséget.
Nem mellesleg olaj is van ott is, mint Irakban,bar drága amerikai barátainkat ez nem érdekli...
A háború az nem virtuálisan, a légtérben, eszetlenül zajló buli, hanem sok tényezőt kell figyelembe venni a fegyvereken kívül, pl. a földrajzot, a rendelkezésre álló ellenséges vezetést, a közkatonák képzettségét és morálját, az alkatrész utánpótlást, és a helyi fejlesztéseket.
Iránnak egyetlen, kisméretű alföldjük van, a Huzesztáni - alföld, azután kapásból, hirtelen felemelkedve az egész országukon, mintegy 1,500 km hosszan, Azerbajdzsántól a Perzsa-öbölig húzódik a Zagrosz-hegység, a Kaukázus folytatásaként.
A hegyvidéki terep miatt ki tudna betörni Iránba, Irak sem tudta kihasználni, hogy a T-72-es volt az ász, mindent ledominált, de nem vonulhattak be Teheránba.
Iránnak van egy csomó légvédelmi eszközük, jól rejthető terepen, a Tor / SA-6 / SA-11 / Sz-300-as rendszerek. Szárazföldi erőben meg a tandem fejes Metyisz-M-et és a Kornetet licencben gyártják. A harcászati rakétáikkal pedig elérik a környékbeli USA felvonulási pontokat.
Iránnak több tucat Cheyenne-komplexum klónja van, azok védettek a MOAB / SDB ellen, azok kipucolása véres és kudarcos művelet lenne. És még MQ-1 Reaper klónjai.
Iránban szívna az USA és 1 - 2 haverja rendesen, minimum véres orr, de akár törött lábszár / comb is lehetne, és zúzódások a bordáknál.
USA részéről jó sok mindent át kellene gondoljon támadás előtt.
USA elhelyezkedése miatt tengeri hatom oda kellene hordani mindent az Arab tengeren keresztül. Szaúd-Arábia és Pakisztán soha nem volt igazi szövetségesük. Törökország sem biztos, hogy bele menne, hogy rajtuk keresztül
északról is támadhassanak( Afganisztán esetében sem adta át a légterét korlátlanul)
Maradna a tenger felőli támadás, lehetősége. Irán 2.5 x nagyobb területileg és lakossága duplája Afganisztánnak (1.6 millió km², 86 milliós lakosság) Ráadásul a domborzata brutális , Sz-300-as rendszer védi körkörösen, gyűrű szerűen, sok mobil légvédelmi eszközük is van ami olyan terepviszonyoknál nagyon előnyös. Irán innovációra kényszerült a szankciók és embargók miatt, leszedtek 2 amerikai drónt is , és kialakítottak egy nem annyira csilivili, de a célnak megfelelő komoly flottát.
Egy egész ország ellen kellene harcolniuk, ami közel sem rossz felszereltségű ( Nem csak "szedett-vedett talibánokkal" akik igy is rendesen else@@elték őket.
Tehát tömeghadsereget kellene képezniük ott, hogy újra ki ne röhögtessék magukat. Én úgy gondolom azzal is megakadnának.
A jelenleg hatalmas haderejüket sem tudják tökéletesen feltölteni.
Jelenleg prokxyznak Európában , de Kínát tartják a fő ellenségnek minden téren. Pluszban beleférne egy Iráni háború is? Kétlem.
USA doktrína szerint a hadseregüknek elég erősnek kell lennie ahhoz , hogy egyszerre három fronton is harcolni tudjanak.
Meglátásom szerint ez most csak vágyálom.
A lerohanom, átalakítom taktika nem igazán működött náluk eddig sem.
Jobb lenne , ha a nyugalom irányába indulnának el a nagyhatalmak.
Mindenkinek jobb lenne ,és nem kapnának ekkora veréseket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!