Oroszország ha nyer ha nem így is úgyis nagyhatalom marad ?
"A nagyhatalmi státuszát elvesztette."
Miért vesztette volna el? A világ második legerősebb hadseregével rendelkezik, a világ legtöbb nukleáris fegyvere áll rendelkezésére, és a világ egyik legnagyobb fegyverexportőrje, miközben az utóbbi évben a világ legszankcionáltabb országává vált. Ezek egyike sem kis teljesítmény, és a gazdasági teljesítményük is kifejezetten stabil ahhoz lépest, amit a nyugati hatalmak gondoltak róla.
Természetesen nagyobb a gazdasági ereje egyes európai országoknak az USA gazdaságával pedig nem is érdemes összehasonlítani, de az európai országok nagyban függnek egymástól, míg Oroszország a szankcióknak köszönhetően a nyugati világ többségétől el lett vágva gazdaságilag. Viszont nem hogy nem omlott össze az orosz gazdaság, a vártnál jóal kisebb volt a gazdaság csökkenése is.
A katonai ereje sem változott az egy évvel korábbi állapotához képest, sőt, az elmúlt egy évben több olyan döntés is született, amivel megerősítik a haderőt. Nem csak a dróngyártást, a rakétagyártást és a tankok modernizálását pörgették fel az elmúlt egy évben, de döntés született a hadsereg létszámának növeléséről és a nukleáris arzenál növeléséről is. Oroszország még mindig stabilan a második legerősebb katonai hatalom az USA után.
"ha nem zárul sikerrel a támadás akkor onnantól már nem számít nagyhatalomnak az ország?"
De, a nagyhatalmi státuszt nem akkor kapja valamelyik ország, ha megnyer egy háborút, és nem azzal veszti el, ha elveszt egy háborút. Ilyen alapon az USA sem lehetne már nagyhatalom, mert nem egy háborúban buktak már meg. A katonai erő összessége adja a nagyhatalmi státuszt, amibe beletartoznak a védelmi erők és a nukleáris arzenál is. Része a haditengerészet, a légierő, és a tartalékosok is.
Gazdasági szempontból meg nem nagyhatalom Oroszország, de eddig sem volt az, ezt szerintem nem kell magyarázni. Ennek ellenére a vártnál stabilabb a gazdaságuk.
"a katonáik második világháborús szarokkal harcolnak."
Hát szerintem örültek volna a szovjetek ha a II. Világháborúban lett volna néhány száz T-90-es harckocsijuk, vagy olyan hiperszonikus rakétájuk, amire az ukránok a napokban panaszkodtak, hiszen nincsen olyan légvédelmi rendszerük, amivel le tudnák lőni :D
2! 😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Most írd még azt is be, hogy már orosz zászló lobog Berlinben is....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!