Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Trianonnal kapcsolatban az...

Trianonnal kapcsolatban az emberek miért vannak tévedésekben?

Figyelt kérdés

Pl. Trianon már nincs érvényben.

De, érvényben van a párizsi szerződéssel együtt.


Nem tudtunk volna sikeresen ellenállni.

Sokkal erősebb volt a magyar haderő, mint a kisantanté, a katonák szerettek volna harcolni, nagyon sok nemzetiségi katona is, csak mi szétvertük a hadseregünket, és az szinte a tizedére, huszadára csökkent később. Még sorozás sem volt soha. A németek korábban a nagy számbeli túlerőben lévő németeket szanaszét szívatták, 3 hónap alatt már Bukarestnél voltak.


Az ország szétszakadt volna, a nemzetiségek el akartak szakadni.

Nagy kamu. Addig sosem akartak elszakadni, sosem volt sikeres fegyveres harcuk, a területek teljesen vegyesek voltak sok helyen, semmi esélyük nem lett volna elszakadni, és nagy részük, talán a többségük, nem is akart. Ez csak egy kamu indoka volt az ellenségnek. Tiltakoztak még a népszavazás ellen is.


A birodalom szétesett.

Az lehet, de az nem egyenlő az ország szétesésével...


Elnyomtuk a kisebbségeket.

Nem nyomtuk el őket, ez marhaság, pont nekünk volt a legliberálisabb kisebbségpolitikánk.


És még sok ilyen van. Mintha sokszor az ellenség narratíváját vettük volna át.



2023. febr. 11. 09:35
1 2
 1/15 A kérdező kommentje:
jav. "a németek a nagy túlerőben lévő románokat"
2023. febr. 11. 09:37
 2/15 anonim ***** válasza:
58%

Az miért van, hogy rengeteg ostoba ember ezen ágódik, amikor ma semmi jelentösége sincs, idöközben a szerzödést is felülírta több másik, másrészt a "mi lett volna. ha" a lehetö leghülyébb dolog, azt ma garantáltan nem lehetne megmondani, mi lett volna akkor.


Az egyes pontokra írt "magyarázataid" meg úgy, ahogy vannak. értelmetlen hülyeségek!

2023. febr. 11. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%
És miért gondolod, hogy te tudod mindenkinél jobban?
2023. febr. 11. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
100%

Alapvetően te vagy tévedésben, nem a történészek.


Trianon nyilvánvalóan nincs érvényben, a határok sem ugyanazok. Ma már Európában a második világháborút lezáró békeszerződések az érvényesek, irányadók, Magyarország esetében az 1947-es párizsi békeszerződés.


A nacionalizmus, irredentizmus már a XIX. században fellángolt, a XX. században folytatódott, a népek alapvetően saját nemzetállamban gondolkodtak.


Katonai erővel talán lehetett volna valamivel kedvezőbb határokat kivívni (mint például történt Sopron esetében), de azért alapvetően az határozta meg Magyarország helyzetét, mozgásterét, hogy elveszítettük a háborút és ellenséges országok vettek körbe minket. A kisantant lényege is az volt, hogy Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia közösen lépjen fel Ausztria, Magyarország esetleges revizionista törekvéseivel szemben.


Sokkal kedvezőbb békeszerződést akkor lehetett volna kötni, ha Magyarország megnyeri a háborút, de mi a vesztes oldalon voltunk. A győztes nagyhatalmak számára is sokkal fontosabb volt Csehszlovákia és Románia, mint Ausztria, Magyarország.

2023. febr. 11. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:

4, badarság. Semmi köze nem volt a háború elvesztésének Trianonhoz. A későbbi fegyveres harc döntött, a vh akkor már rég véget ért.

Trianon meg, kapaszkodjatok meg, érvényben van. A párizsi szerződés is rá vonatkozik. Attól nem szűnik meg egy szerződés, hogy egy másik kiegészíti.

Erdély mint nemzetállam, ahol a lakosság fele nem volt román, Csehszlovákia és Jugoszlávia mint nemzetállam, nevetséges.

2023. febr. 11. 09:57
 6/15 anonim ***** válasza:
35%

2/


"amikor ma semmi jelentősége sincs,"


Hát..Ha egy embernek levágják két kezét meg az egyik lábát,akkor a csonkolás az egész további életére kihat.Hiába kap utána f**za művégtagokat; az már nem lesz az igazi.

2023. febr. 11. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
43%

4



Magyarország számára a padovai egyezménnyel lényegében lezárult a háború.Méghozzá területi veszteség nélkül...Csak:


"A padovai fegyverszünet aláírását követően a Károlyi-kormány úgy döntött, ennek hatályát nem ismeri el és a nemzetközi elismerésre törekedve külön fegyverszünetet akart kötni az antanttal."

[link]

2023. febr. 11. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
47%
Hagyjátok, ez a kérdező napi szinten felteszi ugyanezt a kérdést, és nem érdeklik a tények (ti. hogy a csehszlovák és a román hadsereg is legyőzte a magyart 1919-ben, ez a realitás).
2023. febr. 11. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:
8, csehszlovák hadsereg nem is volt, és nem győzte le, csak annak a maradványait...
2023. febr. 11. 10:32
 10/15 anonim ***** válasza:
28%
6! Tudod, ha valaki úgy születik, hogy nincs keze-lába, akkor lehet irigy azokra, akiknek van, de nem hiányzik neki! Mi pedig a ma élő magyarok nem éltek Trianon előtt.
2023. febr. 11. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!