Miért nem zavar senkit se, hogy amerikai elit egység állomásozik az ukrán határnál?
"Komolyan nem értem azokat a "magyarokat", akik az oroszokért nyavalyognak, akik már kétszer erőszakkal lerohanták az országunkat"
Szovjet édestestvéreink még sohasem rohanták le erőszakkal az országunkat.
11-es,de minekünk van eszünk, és nem küldjük òket oda, mert nem akarjuk továbbfűteni a háborút. Ezzel szemben a napnál is világosabb, hogy az USA mindenáron háborút akR.
15-ös, és most ugyanezt csinálom én is. Nem lesz jó vége annak, ha az USA ennyire felfűti az egész háborús helyzetet, az emberek érdeke a mihamarabbi béke lenne, de ez nem fog menni addig, míg az USA az elnyomókat támogatja.
19-es, azért nem tartottak akkor néoszavazást, mert nem lett volna aktuális, viszont kb ugyanez az eredmény jött volna ki. Ez ugyanolyan, hogyha fél évvel hamarabb lettek volna a választádlsok, akkor is sanszosan ugyanez az eredmény jött volna ki.
20-as, velünk még nem tettek ilyet, de ezt mondd már azoknak a szerb wembereknek, akiknek a házait a porig bombázták, mert állítólag tömegsírt láttak egy repülőgépfelvételen, amiről utána kiderült, hogy a fele se igaz.
"Ezzel szemben a napnál is világosabb, hogy az USA mindenáron háborút akR. Nem lesz jó vége annak, ha az USA ennyire felfűti az egész háborús helyzetet, az emberek érdeke a mihamarabbi béke lenne, de ez nem fog menni addig, míg az USA az elnyomókat támogatja."
Nem tudom elhinni, hogy komolyan vannak ilyen sötét idióták Magyarországon, akik ezt tényleg elhiszik. Az nem zavar, hogy Oroszország háborúzik már vagy 8 hónapja, lövi és mészárolja a civil lakosságot míg az USA nem is vesz részt ebben? Az nem zavar, hogy Oroszország miatt van jelenleg a probléma? Az nem zavar, hogy ha Oroszország akarata érvényesülne, akkor Magyarországnak is ki kellene lépnie a NATO-ból? Románia amúgy meg NATO tag, és NATO katonák állomásozhatnak egy NATO ország területén.
De ha ennyire csúnya az USA meg a nyugat, akkor Magyarország miért nem lép ki a NATO-ból? Senki sem tart puskát a lakosság fejéhez, hogy márpedig kötelességünk bent maradni.
Amúgy szánalmas, hogy pont Magyarországon ömlik ez a szenny az emberek szájából, hogy "minek segítenek csak elnyújtják az egészet, hagyják veszni Ukrajnát, nem ér annyit", de ezek az emberek hőbörögnekés köpködnek az első sorban az USA-ra meg Nyugat-Európára, hogy nem segítettek Magyarországnak 1956-ban, amikor az OROSZOK leverték a felkelést. Ilyen mentalitással nem csoda, ha mindenki utálja Magyarországot, mint a xart. Ukrajna helyében én sem tárgyalnék többet semmiben a magyar kormánnyal, akkor menjenek csak nyalni Putyin valagát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!