Mi van készülőben Lengyelországban (és a világban)?

Akár az is elképzelhető.

Egy fél évszázados korszak zárult le, amelyben (talán kísérletképpen) egy minket mindenben kiszolgáló, azaz fogyasztói társadalom bábáskodott felettünk, s nekünk (és a nyugati világban mindenütt) időnként szavaznunk kellett arról, hogy ki csinálja ezt velünk. Egy elkényeztető világban éltünk, ahol tudták, hogy mindig egy kicsit jobbat kell nyújtani, mert a pillanatnyi állapottal idővel elégedetlenné válunk. Azt hitték, ez örökké tarthat, és ez adja meg a lét boldogságát (ez nagyjából a hedonizmus).

Sajnos komoly korlátba ütköztünk, mert azok, akik belekezdtek ebbe, mára már megöregedtek, és ennek a létmódnak köszönhetően egyre kevesebb utóddal ajándékozták meg a jövőt, s amelyet a következő generációk is követtek, s végül kezelhetetlenné váló szakemberhiányt generálva. Közben a világ más tájain meg a népességrobbanás zajlott, asszimilációra képtelen tömegek elburjánzásával, s így a szakemberek pótlásának lehetetlenségével.

A titok abban rejlik, hogy ez az elkényelmeztetett létmód, tudományosan bizonyítottan, hormonális és agyi mechanizmusok által, önzővé, motiválatlanná teszik a népességet, és súlyos mentális zavarokat generál. Utóbbi a fiataloknál jelenik meg tömegesen (mindent megkapnak, nincs miért küzdeni, értéktelennek érzik magukat, és csak örömökre vágynak, munkából, utódnevelésből nem kérnek).

Régi korokban az uralkodókat sújtotta ez a kór a fényűző élettől, és az emiatt feltámadt elégedetlenségük háborúkat generált, mely megszüntette a fényűzést, a baj okát.

Ma - demokráciában - mi vagyunk az uralkodók, és a fényűzést ugyanúgy nem vesszük észre, mint ahogyan a királyok sem, és azt hitték, hogy rossz a soruk. Hogy mi vár ránk, azt ebből kitalálhatjuk. A gyógyír mindenesetre az, hogy ezt a kényelmi létmódot mihamarabb fel kell számolni, akár diktatórikus eszközökkel. Ez a történelemben mindig bevált (néha sokáig tartó zsarnokságot követően).