A török csapatkapitány nem vette fel az LMBTQ karszalagot. Igaza van?
11: konkrétan ennyi féle nem létezik ma a gender szerint, mindössze pár száz:
Olyanok vannak közte, hogy az is egy nem, hogy te békának érzed magad, az meg egy másik, ha néha kicsit fázol. Ilyen szinten vannak ezek az emberek.
11es vagyok. Nagyon durva, nálam ez megállt ott, hogy szeretem mindkét nemet, aztán hagyjanak békén minden más hülyeséggel. Meg van aki azt is szereti kihangsúlyozni hogy szexuálisan és romantikus értelemben kihez vonzódik jobban, de szerintem ehhez sincs senkinek semmi köze.
Az a baj, az emberek a szexualitásban akarják megtalálni az identitásukat, emiatt látom hogy amúgy teljesen értelmes lmbt barátaim egyre jobban buzulnak bele ebbe az ideológiába, meg a pc világba, hogy nem képesek objektívan gondolkodni, és semmire nem szabad semmi rosszat mondani, és kritizálni, mert már ennyire hiper érzékenyek lettek. Szerencsére van 1-2 olyan barátom is akikkel még leget józanul beszélgetni ezekről a dolgokról.
14: sajnálom a helyzetedet. Én is azt látom, hogy főleg a fiatalabbakat vonzza ez be, akik nem képesek még fermérni, hogy ez nem róluk szól, hanem színtiszta politikai tőke felhalmozása zajlik. Onnan indult ugye az egész, hogy el kell fogadni a másságot, de ma már ott tartunk, hogy ki lehetn engedni az összes skizofrén elmebeget is a kórházból, majd annak is adunk egy új nevet és akkor elfogajuk őt olyannak, amilyen. Pl. ha transzgender sárkánynak hiszi magát:
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!