Ha nagyon közel lennénk egy nukleáris háborúhoz, vajon tudnánk róla?
Ha tényleg ott tart a helyzet, hogy mondjuk az amerikai vagy az orosz vezetés valószínűnek, reálisnak tekint egy atomháborút, nyilvánvalóan nem publikálnák ezt az információt, hiszen mindenki pánikba esne.
A befektetők elkezdenék menekíteni a pénzüket, az emberek megrohamozni a boltokat, stb, és ez csak még nagyobb bajt okozna, ezért még ebben a helyzetben is inkább azt kommunikálnák, hogy nincs veszély.
Tehát pont azt mondanák, mint amit most - valószínűtlen egy atomháború, semmi jelét nem látják, stb.
A kubai rakétaválság idején is a közvélemény szinte semmit nem tudott az egészről.
Az USA felderítő repülőkkel már 1962 szeptemberében kezdett információkat szerezni arról, hogy mi készül Kubában.
Október 15.-én már az elnök is tudott róla.
A következő egy hétben titokban tárgyalták meg a vezérkarral, hogy mi legyen a válasz, kuba inváziójától kezdve a kilövő állások elleni légitámadáson át a tengeri blokádig több lehetőség is felmerült.
A közvélemény csak október 22.-én értesült a Kennedy beszédből, hogy Kubában szovjet atomrakéták vannak, de eddigre a legtöbb szövetséges vezetőt már értesítették a helyzetről, és készenlétbe helyezték a hadsereget, de persze erről nem tudott a nyilvánosság.
Október 24.-én már a B-52es nukleáris bombázókat is a legmagasabb készültségbe helyezték, persze a nyilvánosság erről sem tudott.
Ahogy arról sem tudott a közvélemény, hogy egészen pontosan mi történik ott a tengeri blokádnál, és a titkos USA-szovjet tárgyalásokról sem tudott.
Ebből kiindulva simán elképzelhető, hogy már most ott tart a helyzet, hogy bármelyik pillanatban "elsülhet" egy nukleáris fegyver, csak ezt nyilván nem kötik az orrunkra a pánik elkerülése végett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!