Szerintetek mi lesz a háború vége?
Igen, csak ahogy a történelem során számtalanszor, itt is elsikkad a lényeg:
emberek, fiatal emberek halnak meg brutális körülmények közt. Ki, hogyan fog elszámolni 50-100e elpusztult fiú életével?
Arról már szót sem ejtek, hogy a "nagy buli" árnyékában több kissebb buli is beindul, mert nincs rajtuk akkora figyelem(Hegyi-Karabah, Tajvan, Afganisztán, Kazahsztán, Palesztína...).
#1:
"Én még mindig nehezen hiszem el, hogy az annyira felhypeolt orosz sereg ne bírna valahogy az ukránokkal"
Egy nagy létszámú, mozgósított orosz hadsereg ( értsd: 5-7-szer ekkora mint ami bevonult ) simán lemosta volna az ukránokat. Ez a töredéknyi csipet-csapat meg nem tudja :D
nem kérdező, a lényeg nem sikkad el. A történelem mindig az erőseknek az igazát adta. maikor úgy látszott, hogy nem, akkor senki se vizsgálta, hogy megváltoztak az erőviszonyok.
Az az ötven százezer fiú (jó része) csak úgy tudott volna életben maradni, ha agyonlövi feletteseit, akik a parancsot adták. És mindenki mást is, ha gátolni akarja a hazatértét. Mert ők vannak többen. Igaz viszont, hogy ők többen, erre nem jöttek rá, és nem tudták kivitelezni. Ahogy ez általában lenni szokott. Ritkán azért megtörténik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!