II.Erzsébetet miért sajnálják, amikor a családja lerabolta a fél világot & emberiségellenes népírtást végzett a harmadik világban?
6# "csak egy báb volt akit eltartottak az adófizetők"
Ez nem a magyar köztársasági elnök, hanem a nemzetközösségi királyság uralkodója. Szóval megismétlem még egyszer, a brit uralkodónak saját birtokai, ingatlanjai, cégei és saját márkái vannak.
Maga az uralkodó vagyona két részből áll, az egyik az állami tulajdonú, Crown Estate ingatlankezelő által, közel 16 milliárd font (több mint 7000 milliárd forint) értékű ingatlan portfólió. Ezeket az uralkodói család használhatja, de a vagyonkezelő által generált nyereségből évente több millió fontot fizetnek be az államkasszába hozzájárulásként. Emellett fenn kell tartani magát a vagyonkezelőt és természetesen az általa kezelt ingatlanokat is, ezeknek az árát is ki kell termelni.
Emellé jön az uralkodó valódi saját tulajdona, az úgynevezett Lancasteri Hercegség, aminek értéke körülbelül 650 millió font (300 milliárd forint). Az itt szerzett vagyonból ugyanúgy, ugyanakkora mértékben adózik az uralkodó, mint bárki más. Tehát éves szinten több száz millió fonttal járul hozzá az uralkodói család az államkasszához. (Apró kérdés: nálunk mit és mennyit is kap a köztársasági elnök? És mennyit ad vissza, mennyit adózik?)
Egyébként Erzsébet és Károly között ez is egy különbség, mert míg Erzsébet szakemberekre bízta a pénzügyi döntéseket és nem szólt bele a vagyon kezelésébe, addig Károly állítólag közvetlenül és aktívan menedzselte a rá eső részt. Kérdés, hogy ez változik-e úgy, hogy változik a feladatköre és most már ő a király, hiszen eddig jóval kevesebb feladata volt.
Nézz utána nyugodtan, nem kell nekem hinni. De nem kell hülyeséget se beszélni.
4-es voltam.
Kérdező, tessék, olvass!
"Nagy-Britannia nemzeti kincsnek tekinti a királyi családot, de nemcsak szimbolikus értelemben, hanem gazdaságilag is. Az uralkodóház igen értékes márkának számít, drágább, mint a Microsoft és a Facebook. Évente 1,77 milliárd fontot köszönhet II. Erzsébetnek Nagy-Britannia gazdasága."
"Szóval megismétlem még egyszer, a brit uralkodónak saját birtokai, ingatlanjai, cégei és saját márkái vannak."
Igen, többen elfelejtik, hogy Nagy-Britannia nem Magyarország. Ott nem volt államosítás és vagyonelkobzás. A brit királyi családot nem kell eltartani, mert van saját birtoka, cége, stb. Nem beszélve a "brandről", amit az uralkodócsalád biztosít az országnak.
"a történelmi ismeretei kb. egy páviánéval vetekszenek"
Na, ez egy mérnöki precizitású megállapítás volt. :)
Tessék csak olvasni kéne : [link]
A britek ugyanis azt állítják, hogy a Koh-i-Noor „ajándék” volt. Ezzel szemben legalább négy ország – India, Pakisztán, Afganisztán és Irán – szerint a gyémánt zsákmányként került a britek birtokába, nem ők a jogos tulajdonosai.
Csak a történelmet illene tudni : [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!