Az Orosz-Ukrán háborúnak nem sokára vége?
Putyin informális csatornákon keresztül keresi a nyugat kegyeit. Megegyezésre törekszik.
Az orosz börtönökből verbuválnak katonákat a frontra.
A nyugat egyre keményebb, komolyabb fegyvereket ad át Ukrajnának.
Az orosz katonai vezetők veréssel próbálják harcra kényszeríteni osztagaikat. Az orosz harci morál a minimumon van. Ezért is kényszerűlnek a tüzérséget használni, mert a katonák koerülik a kockázatot, nem ritkán meg is szöknek.
Az orosz gazdaság is a végét járja. Szerinted nem annak a jelei ezek, hogy putyin libidója csökken, és lassan véget érnek a harcok?
Vannak orosz vloggerek, bloggerek. Olyanok is, akik tudnak angolul.
A videókon látszik, hogy mi mennyibe kerül, az is, hogy kihaltak az áruházak.
Most itéltek hét évre egy oroszt, csak mert ki merte mondani a véleményét a háborúról.
A háború kezdete óta már nyolc oligarcha halt meg, rejtélyes körülmények között.
"ott most pár millió embernek megszűnt az állása"
Annyi millió embernek szűnt meg az állása, hogy idén rekord alacsony volt a munkanélküliek száma, a kivonult cégek helyeit pedig egy az egyben átvették orosz vállalkozók, és a legtöbb helyen ugyanúgy megy minden tovább, mint ha semmi sem történt volna.
"Kezdenek kimerülni a készleteik, nincs katona, nincs elég fegyver"
Még csak sorkatonákat sem küldenek a frontra, kizárólag a hivatásos erők harcolnak zsoldosokkal és a kikiáltott népköztársaságok saját hadseregeivel támogatva. Ha akarják, akkor nagyságrendekkel meg tudják növelni a katonáik számát a fronton, ehhez csak egy-két komolyabb politikai döntést kell bevállalni. A másik oldalon viszont valóban fogyóban a közkatona, és egyik fél sem titkolja hogy az ukránok veszteségei legalább kétszer akkorák mint az oroszoké.
Az ukrán oldal hivatalosan elismerte, hogy nagyjából 1000 katonát veszítenek el naponta, nem tudni hogy ebbből hány sebesült és hány halott van. Korábbi, szintén ukrán közlések alapján napi 200 halottat vallottak be. Az oroszok saját állításai szerint (amiben valószínűleg túloznak) napi 300-400 ukrán katonát ölnek meg. Ezzel szemben az oroszok nem adnak hivatalos tájékoztatást a veszteségeikről, de az ukrán fél néhány hete rendszeresen közli anapi adatokat, miszerint kb 100 orosszal végeznek 24 óra alatt. Ebből világosan látszik, hogy az ukrán fél veszteségei sokkal nagyobbak, és a pótlásuk sem olyan egyszerű, mint az orosz oldalon.
"Az orosz harci morál a minimumon van."
Az oroszoknak többszörös tüzérségi fölényük van, az ukrán katonák jelentős része úgy hal meg, hogy egyetlen orosz katonát sem látott. Most fejezték be egy teljes megye elfoglalását, az ukránok egy teljes megyét elvesztettek, és ellentámadásokat sem tudnak sikeresen vezetni, miközben nyíltan folyik az orosz fél megerősítése új katonákkal, hadianyaggal. Nézegess videókat az ukrán oldalról, a frontól, hallgass elemzéseket. Az ukránok morálja van a béka segge alatt a folyamatos veszteségektől, nem az oroszoké.
Ja, naponta buknak a ruszkik, Putykó 3x halt már meg, Moszkvát 10x foglalták el.
Nevetségesek vagytok!
#16
Ennyi hazugságot.. :))
A valóság meg ez:
„Liszicsanszk elfoglalása után Oroszország nem tud tovább támadni. Az orosz csapatok lassulnak, elfogy a képességük komoly támadó műveletek végrehajtására” – idézte a szakértőt az Unian hírügynökség.
Jakovina szerint az is előfordulhat, hogy a megszállók az összes lőszerraktárukat elveszítik az új, amerikai nehézfegyverek miatt.
Ben Wallace brit védelmi miniszter meglátogatta az északnyugati katonai tábort, ahová 10 ezer ukrán katona érkezik katonai kiképzésre, hogy segítsék az orosz invázió elleni honvédő harcot.
Putyin eközben belarusz segítségért pitizik. Nem véletlenül.
Lavrov is, mit tesz? Már Mongólia golyóit szopogatja.
Ideje ocsúdni az ájulásból, makkok!
"Ben Wallace brit védelmi miniszter meglátogatta az északnyugati katonai tábort, ahová 10 ezer ukrán katona érkezik katonai kiképzésre"
Jah, alapkiképzésre, mert az ukránoknak már nincs több elérhető tartalékosa, ezért sürgősen ki kell képezni az újonnan belépett önkénteseket és a besorozott katonákat. Néhány hetes alapkiképzést kapnak, aztán mennek a frontra meghalni. Ettől nem fogják magukat összeszarni az oroszok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!