Akkor most az oroszok beszopták rendesen, igaz?
A büntetések sorában az amerikai elnök a minap betiltotta az orosz gyémántok, és a nemzeti italnak számító vodka importját – jelentette a BBC.
Az Egyesült Államok, az Európai Unió és más szövetségesek fontolóra vették Oroszország egyenrangú kereskedelmi partneri státuszának visszavonását, ami utat nyit a további gazdasági szankciók előtt.
Az invázió óta gazdaságilag gyakorlatilag elszigetelték Oroszországot. Valutája összerogyott, a globális cégek pedig távoztak az országból, ezzel mintegy két millió munkavállalót hagyva jövedelem nélkül.
" A gazdasági szankcióknak hála az oroszoknak idén az importált energiahordozókból 4 hónap alatt volt annyi bevétele, mint tavaly egész évben"
Kitalálta ezt egy birka, ti meg tényleg beszopjátok?
Agyatok nincs?
Ha mondjuk triplájára ment volna fel az olaj és a gáz ára, akkor sem lehetne igaz, amit írsz te szerencsétlen.
Ráadásul, ez átmeneti drágulás, ami visszaesik a piac rendeződésével, amit utána az követ, hogy putyin leszophatja a kőolaj vezetékeket, mert egy litert nem fog tudni eladni európának. Kína meg keveset vásárol, azt is nyomott áron, mélyen a piaci árnívó alatt.
egyéni szankciók többek között Vlagyimir Putyinnal, Szergej Lavrovval, valamint az orosz Állami Duma és a Nemzetbiztonsági Tanács tagjaival szemben
gazdasági szankciók, amelyek a pénzügyi, az energia-, a közlekedési és a technológiai ágazatra terjednek ki
a vízumkönnyítési rendelkezések felfüggesztése orosz diplomaták, valamint egyéb orosz tisztviselők és üzletemberek esetében
az uniós légtér lezárása minden orosz légi jármű előtt
az Orosz Központi Bankkal folytatott tranzakciók tilalma
hét orosz bank kizárása a SWIFT-rendszerből
az euróban denominált bankjegyek Oroszország rendelkezésére bocsátásának megtiltása
az orosz állami tulajdonban lévő Russia Today és Szputnyik médiaorgánumok szolgáltatásainak felfüggesztése az EU-ban
egyéni szankciók bevezetése belarusz személyekkel szemben az Oroszország általi katonai invázióban játszott szerepük miatt
mindennemű ügylet megtiltása bizonyos állami tulajdonú vállalatokkal
hitelminősítési szolgáltatások orosz személyek vagy szervezetek részére történő nyújtásának tilalma
az orosz energiaágazatba irányuló új beruházások tilalma
a luxuscikkek Oroszországba irányuló exportjának tilalma
az Oroszországból az EU-ba irányuló vas- és acélimport tilalma
a szén és más szilárd fosszilis tüzelőanyagok Oroszországból történő importjának tilalma
az uniós kikötők lezárása az összes orosz hajó előtt
az orosz és belarusz közúti fuvarozók EU-ba való belépésének tilalma
a fa, a cement, a tengeri eredetű élelmiszerek és a szeszes italok Oroszországból történő importjának tilalma
sugárhajtómű-üzemanyag, valamint egyéb termékek Oroszországba irányuló exportjának tilalma
egy sor célzott gazdasági intézkedés
az Oroszországból származó kőolaj és finomított kőolajtermékek behozatalának tilalma (néhány kivétel mellett)
további három orosz és egy belarusz bank kizárása a SWIFT-rendszerből
a Rossiya RTR / RTR Planeta, Rossiya 24 / Russia 24 és a TV Centre International műsorszolgáltatási tevékenységének felfüggesztése az EU-ban
szankciók 18 szervezettel és 65 személlyel szemben, ideértve a Bucsában és Mariupolban elkövetett atrocitásokért felelős személyeket is
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!