Miért gondolják egyesek, hogy Biden elcsalta az amerikai választást?
A bíróságok azért nem akartak foglalkozni a beadványokkal, mert azzal beavatkoztak volna a politikába. Akármilyen ítélet születik, az egyik tábor úgy is elégedetlen lett volna az ítélettel. Így inkább próbálták elhárítani és a bizonyítékok is gyakran gyengék voltak. A probléma az, hogy az elektori kollégiumot decemberben össze kell hívni a választások után és meg kell választani az elnököt. Amire lezárulnak a vizsgálatok, tárgyalások, esetleg érvénytelenítik valahol a választásokat, újra kellene tartani, addigra már úgyis megvan az új elnök. Jobb nem belemenni a bonyodalmakba.
Egyébként a korábbi választásokon is mindig voltak szabálytalanságok, csalások, de ezeknek nincs érdemi hatása az eredményre, olyan kevés szavazatot érint. Kiterjedt országos választási csalás nem volt most sem, ilyet nem is lehet az USA-ban, mivel a választást a tagállamuk maguk szabályozzák, rendezik. Ha esetleg nyert is ezekkel pár ezer plusz szavazatot Biden, nem ezek miatt győzött. Trump túl sok billegő államban kikapott, nagy volt a különbség. Nem is annyira ezeken a csalásgyanús eseteken lovagoltak Trumpék, jogászaik, inkább egy jogvita volt, hogy a választás napja után beérkezett levélszavazatokat be lehessen-e számolni. Itt több tagállamban ellentmondás volt a helyi törvényhozás, jogalkotók és a helyi bírók döntése között. A bírák felülbírálták a törvényhozást, választási szabályokat, ami alkotmányos aggályokat vetett fel, sokak szerint nem volt hozzá joguk.
2000-ben sokkal szorosabb volt az elnökválasztás, akkor csak egy államon, Floridán múlt az elnök személye és ott is csak 200-800 szavazat volt a különbség. A bíróság akkor is elvetette az aggályokat, a legfelsőbb bíróság is le akarta zárni az ügyet (akkor a baloldal támadta a hivatalos választási eredményeket) és így leállították a vizsgálatokat, szavazatszámlálási vitákat. Így lett elnök Geroge W. Bush.
Most nem volt ennyire kiélezett a helyzet, még reménytelenebb lett volna megfordítani az eredményt.
Az a helyzet, hogy a demokraták itthoni támogatói a baloldal, Trump szimpatizánsi köre meg deklaráltan a jobboldal, így a csalásokat mint bárhol a világon, csak a független jobboldali médiumok hozták le. Ez nyilvánvaló is, hiszen a csalások, és ennek leplezése eléggé köthető az USA túlsúlyban lévő liberális médiájához. Talán ha egy mandiner megfelel, akkor itt egy részét bemutatják a dolgoknak [link]
Azért az elgondolkodtató, hogy az etalon demokráciában, ennyi lehetőség adódik a csalásra a választásokon, ami elméletileg a legszentebb dolognak kéne lennie. Például, milyen nonszensz, hogy valakinek a szavazatát önkéntesek összegyűjthetik, és bemondásra elviszik egy választási irodába? Nálunk alap hogy ilyen esetben pecsételt mozgoúrna van megfelelő kísérettel. Amerikában pedig egészen másként működik a bíróság mint nálunk, ott a bírókat politikai alapon kinevezhetik, sőt tevékenyen politizálhatnak is. Hol van ilyen esetben a függetlenség, pártatlanság, objektívség?
Mert ott ez jócskán túlnyúlik azon hogy trump hisztizett és kijelentette hogy elcsalták. Persze hozzánk csak ez jutott el.
Ha olvasol amerikai hírportálokat is például a reuters stb akkor elég sok cikket találsz arról hogy milyen mélyre is nyúlik a dolog.
Konkrétan még a hadsereg is egészen tábornoki szintig megosztott a témában sőt akkora az ellentét hogy problémák vannak a vezetésével is, a kapitólium ostrománál ezért nem merték bevetni a nemzeti gárdát sem. Idén volt is egy komolyabb felhívás hogy a haderőben tisztogatásokat kellene tartani mert könnyen eszkalálódhat a polgárháború veszélye nagyon is valós
Ha valaki tényleg őszintén kíváncsi mi történt az amerikai választáson és tud angolul adjon egy esélyt Mike Lindell dokufilmecskéjének az Absolute proof-nak mert ténylegesen alaposan, átláthatóan összeszedte a történteket. Úgyis mindegy már, Biden az elnök és kész ezen semmi nem változtat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!