A magyar-ukrán határ lényegében egyben a nyugati és keleti kultúra határa is?

Igen. Az ukránok ortodoxok, a magyarok katolikusok vagy reformátusok.

A magyarok latin betűkkel írnak, az ukránok cirill betűkkel.

A régebbi korokban a magyarok olaszokkal, németekkel, lengyelekkel, flamandokkal érintkeztek, tőlük vettek át szokásokat, az ukránok a Cári Oroszországgal.

Én szabolcs megyei vagyok (Fehérgyarmat), de kiskoromban a haverokkal X-Meneset játszottunk, tudtuk mi az a hamburger és a pizza, nyugati zenét hallgattunk, és Need for Speed Underground-ot játszottunk a gépen.

Ezzel szemben amikor kimentünk 2 hétre Ukrajnába nyaralni táborral, ott a helyi fiatalok kb. "szovjetek" voltak, ilyen ruszki cuccokat ismertek csak, nagyon más volt minden. Mi hozzájuk képest szinte amerikaiak vagyunk.

Itt egy ideillő idézet egy másik topicból:

"Nekem volt egy ikonikus élmény, amikor jöttem haza Ukrajnából Magyarországra vonattal, kb. 1975-2015 időutazásnak felelt meg:

Csapon, Ukrajnában bementem az állomásra, vártam mikor jön a nemzetközi vonat Záhonyból. Megjött a vonat, egy kiskatona kinyitotta az állomás nemzetközi váróját.

Bementem, kiderült, hogy kell extra pénzzel érvényesíttetnem a Csap-Záhony nemzeközi jegyemet. Kibekkeltem, befizettem a zsét, vissza a nemzetközi részre.

Két magyart akcentussal beszélő ukrán fiú áttúrta az izzadt ruhákkal teli táskámat, majd egy útlevél-ellenőrző bódéhoz kísért.

Be a bódéba, ukrán határőr kikérdezett hol voltam, meddig, miért.

Jó volt a felelet, táváris úcsétyilnyicá, kiengedett a nemzetközi váróba.

Jött egy ukrán katona, kinyitotta a peronra az ajtót. Ott várt a magyar mozdony egy magyar kocsival, kicsit már itthon éreztem magam.

A peronról az utat két kalasnyikovos katona zárta el.

Betereltek minket a vonatba, két katona felszáll, elindul a vonat.

Döcögés Csapon át, majd a városon kívülre érve megfigyelő hidakkal, szögesdróttal, és utcai lámpákkal körbevett vasúti pályán haladtunk végig csigalassúsággal.

Elértük a Tisza-hidat, ukrán katonák leszállnak, a vonat lassal átkel a Tiszán.

Véget ér a híd a magyar oldalon, és abban a pillanatban szovjet kémfilmből amerikai akciófilmben találom magam, a vonat úgy begyorsít, hogy majd' elesek, egy magyar rendőrautó a vasúti töltés melletti úton országúti fényszórókkal elkezdi üldözni a vonatot.

Hirtelen több sín van, majd ismerős felsővezetéktartók, fűtőház, ez már Záhony.

A vonat berobog a peronra az állomás előtt, majd megáll.

"Tí-tüti-tű-tütütí! Záhony állomás! A MÁV-START üdvözli utasait Magyarországon az Európai Unióban! Záhony Station! Dear Passengers, MÁV-START welcomes you to Záhony, in Hungary, in the European Union!" ordítja a hangszóró az állomásépületből.

Felszáll egy magyar határőr amcsi zsaru-ruhában a szovjet lódenkabát helyett, akár Los Angelesben is lehetnék, megnézni az útlevelemet, kicsit kérdezősködik, leenged a vonatról.

Az állomás 1 hét Ukrajna után szokatlanul modernnek tűnik, a táblák futurisztikusan csillognak, ez már az Arany Nyugat.

Senkit se érdekel többé, hogy ki vagyok és hova megyek, ha kedvem tartja, elbiciklizhetnék Párizsig anélkül, hogy bárki megállítana."

Pedig szerintem is nagyon így van ez.

Magyar életszínvonal ide vagy oda, még mindig fényévekkel járunk Ukrajna előtt, még ha az EU-ba us a sereghajtók közé tartozunk.

De a kultúrában is méginkább így van.