Izrael miért nem ad egy saját államot Palesztinának?
A palesztinok minden területi javaslatot elutasítottak. 2000ben Camp David-ben egész Gáza meg Ciszjordánia fel volt nekik ajálva mindenestül, nen kelkett nekik. Az egész palesztin nemzetet az tartja fent, hogy Izrael létjogosultságát támadják.
Ők nem akarnak saját államot. Ha akarnának, nem utasították volna ezt vissza minden alkalommal.
A zsidók kivonultak Gázából, ma egyetlen zsidó sincs ott, se katona, sem civil. Aztán a palesztinoktól mégis kapjak a nyakukba a terrort, az iráni rakétákat, a termény-gyujtogatásokat.
Ha én lennék ott eszembe se jutna még több területet adni nekik. Sőt!
Azok után, hogy minden egyes béketervet vagy javaslatot maguk a palesztinok utasítottak el, én sem adnék egy négyzetcentiméternyi területet sem nekik.
Miért kéne nekik adni bármekkora területet is, amikor:
1. 1948-ban az ENSZ felosztási tervet a zsidók elfogadták, az arabok nem, pedig ekkor még területileg is jóval nagyobb lett volna a palesztin állam, de ekkor még az ment, hogy nincs külön palesztin nemzet, majd szépen a tengerbe dózerolják a zsidókat, a területet meg hozzácsapják Jordániához. A jordán királynak feltett szándéka volt évtizedeken át, hogy egy nagyobb Jordániának Jeruzsálem legyen a fővárosa.
2. Amikor Egyiptom elfoglalta Gázát, Jordánia meg Ciszjordániát, akkor is Izrael ellen ment a cirkusz, akkor sem követeltek maguknak saját államot, teljes mértékben elfogadták, hogy más arab országok elfoglalták az egyébként nekik szánt területeket.
3.2000-ben a Camp David-i békeszerződésnél konkrétan Arafat orra elé volt tolva, hogy övék egész Ciszjordánia, Gáza meg Kelet-Jeruzsálem is, ha aláírják a békeszerződést. Erre megszakították a tárgyalást, majd kirobbantották a második Intifadat Izrael ellen. Maga Arafat mondta el, hogy ha ők azt ott aláírják, akkor otthon biztos, hogy kibelezik őket.
4. Később Izrael teljes mértékben kivonult a Gázai Övezetből, ma semmilyen izraeli jelenlét nincs ott. Ez sem oldott meg semmit. A Hamasz kitúrta a területről a Fatah-ot (ami a legitim palesztin kormány Ciszjordániában), ezzel Gáza kb de facto elszakadt Palesztinától. A kivonulás sem oldott meg semmit, sőt, még rosszabb lett a helyzet.
5. Izrael felajánlotta a Fatah-nak, hogy akkor lépésről lépésre haladjanak. A Fatah elkezdi lefegyverezni a lakosságot, Izrael meg fokozatosan ad át területeket Ciszjordániában a Fatah-nak. Ez sem kellett.
6. Izrael már odáig ment, hogy ha béke lesz, akkor Kelet-Jeruzsálemet a siratófallal együtt vihetik, ami a legszentebb zsidó vallási hely. Ezt is elutasították.
7. A zsidók felajánlották, hogy ha Izrael megtarthatja Kelet-Jeruzsálemet meg azt a pár zsidó telepet, akkor Palesztina megkapja az izraeli arab többségű területeket, ami kb egész Észak-Izrael majdnem. Sem a palesztinoknak nem kellett ez a terv, se az izraeli araboknak. Ők sem akarnak Palesztinában élni.
Ezek után nem csodálom, hogy már a zsidóknak is elege van, aztán inkább hasznosítják maguk a területet újabb telepekkel, az ott élő arabok meg így jártak. Se Jordánia se Egyiptom (meg még több arab ország) nem engedi az ott élő palesztinokat letelepedni, mert ők is úgy tartják, hogy az arab világban a palesztinok a legalja.
Szerinted miért kezd el sok arab ország nyitni Izrael felé? Mert már ők is tisztában vannak vele, hog nem Izrael az, aki nem akar békét.
Egyáltalán nem állítom, hogy Izrael szent, de a palesztin egy megcsinált nemzet. Egy nagyon jó példa arra, hogyan születhet meg egy nemzet pusztán gyűlöletből. Semmijük nincs, ami "egyedi palesztin". A zászló a jordán zászló annyi különbséggel, hogy a királyi csillag hiányzik belőle meg a háromszög kisebb. A dialektus szintén a jordániai (vagy ha úgy tetszik levantei arab, amit Libanonban és Szíriában is beszélnek), Gázában az egyiptomi meg a jordániai. Jordániában a palesztin származásúak vannak abszolút többségben, a jordán királyné is palesztin származású, ergo ha úgy vesszük, akkor a palesztinoknak már van országa, és ez Jordánia.
A palesztin felszabadítási szervezet vezetői is: az első libanoni volt, félig török félig arab, a második Jeruzsálemben született, Arafat egyiptomi volt, a jelenlegi meg a mai Izrael területén született.
A palesztin állam egy utópia. Soha nem fog létrejönni, mert a palesztinok sem akarják. A Hamasz chartájában az áll, hogy nem kötnek addig békét, míg Izrael létezik, és nem érdekli őket az önálló állam alapítása sem. A Hamasz előtt a Gázai Övezet volt az egyik leggyorsabban fejlődő vidék az arab világban, ha nincs Hamasz és békét kötnek Izraellel, akkor mára a Gázai Övezet kb egy második Dubai is lehetett volna. Amikor a Fatah utasított el asszem 1 éve egy békeszerződést, akkor már az arab világ is marhára berágott rájuk és fel voltak háborodva. Saját maguk alatt vágják a fát, mert már a legtöbb arab ország utálja őket.
Olvasd el a Bibliát és megérted!
A Palesztinok a Filiszteusok leszármazottja. Ők előbb voltak a "szent" földön, mint a Zsidók, akik a bibliából is kiderül mindenáron azt a területet akarják. Nem akarnak ők saját államot adni a goj-nak (goj jelentése, nem zsidónak született ember, akit állatnak tekintenek) Ők a bibliából is kiderül, hogy mindenkit ki akarnak írtani, hogy megalapítsák Izraelt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!