Soros György azért akarja tönkretenni Európát,hogy megbosszulja a zsidó népet ért meghurcolásokat?
Például migráció miatt, pénzelni kell az országoknak egy rakás tanulatlan, vélhetően beilleszkedni alkalmatlan embert, ami majd ront az országok gazdaságán, így az euro értékén is. Tehát elérte amit akart."
De van valami kimutatható változás?
A migráció nem az orbán kormánnyal kezdődött. Már előtte is özönlöttek az emberek.
Most is csak azért van a pici agyadban a migráció mert orbán belerakta.
"Ha a magyarok vaskövetkezetességgel tagadták volna meg a német kívánságot a zsidókérdésben, annak megoldására sor nem kerülhetett volna. Nyomás lett volna, de – az 1944-es év már »krízisév« volt – nem lett volna hatalmi erő egymillió ember megjelölésére, összefogására és deportálására. Ez egy olyan hatalmas rendőri feladat, amelynek elvégzését három hónap alatt csak a lelkes magyar teljes hatósági és karhatalmi apparátus tette lehetővé. Kívülről nem tudtak volna megfelelő erőt hozni e célra, mert csak az tudta volna elvégezni, amelyik az országot, népét ismeri s a nyelvet beszéli. Eichmannak csak igen kis törzse volt. Ilyen gyorsan és ennyire súrlódásmentesen – csak a magyar kormány teljes segítségével volt lehetséges.”[28]
1941 és 1945 között több mint 400 000, a mai országterületről 200 000[1] magyar zsidó áldozata volt a holokausztnak. Az áldozatok a munkaszolgálatban, a magyar hatóságok brutalitása nyomán, a halálmenetekben, haláltáborokban, tömeges kivégzésekben veszítették életüket. A holokauszt minden tizedik, a legnagyobb megsemmisítő tábor, Auschwitz-Birkenau minden harmadik áldozata magyar állampolgár volt.[2]
Vagyis, egyébként nem lett volna muszáj kiírtani fél milla+ zsidót. De a magyarok azonnal ugrottak és nagyon lelkesen nekiálltak írtani.
Most meg harcolnak a nyugat ellen mert nem az a parancs hogy ölj gyilkolj rabolj.
És ez már túl bonyolult a szadista mélymagyarságnak.
@ 09:55
Vagy több esze van, mint neked életedbe valaha lesz, ezért vagy képtelen átlátni, mit miért csinál.
" A kommunizmusnak hasonló céljai és vezetői voltak."
Ja nyilván azért volt hogy a kommunisták kb minden vallást üldöztek.
12
rettenetesen demagóg vagy, és te parádézol azon hogy bárkit a gyűlölet vezet... gratulálok.
A migrációról pedig annyit, hogy egyértelmű hatásai vannak, voltak és lesznek is. Ha a történelmet megtanultad volna azt is tudnád, hogy soha nem annak a szava érvényesült, aki azt mondta "jajj toleráljuk a másikat, szeressük a másikat, és ha valami őt sérti akkor bizony ugrani kell kinyalni a sggét, és a saját szokásokat feladni" Amelyik nép így csinált a történlem során, az már nem létezik egyik sem, gyarmatosítva lett, likvidálva lett, asszimilálva lett, elmenekült máshova. Úgyhogy bizony, az élet kegyetlen és a legkevésbé sem liberális, az erősebb fennmarad a gyenge elbukik. És bizony csak a buta befolyásolt ember hiszi azt hogy a tolerancia és az elfogadás ne lenne gyengeség.
nem akarja tönkretenni, krumplis
Soros egy termék, amit pont a hozzád hasonlóknak találtak ki, kérdező
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!