Soros terveinek megvalósítása segítené, megmentené az EU-t vagy inkább hanyatlást, összeomlást okozna szerintetek?
Soros olykor nyíltan publikálja terveit, javaslatait, melyben leírja, hogy milyen politikát kellene folytatni az EU-nak, tagállamainak. Ezt rendszeresen felkapja a nemzetközi sajtó és a magyarországi média, politika is. Általában megoszló vélemények vannak, vegyes a fogadtatás, vannak támogatók és ellenzők is bőven.
Soros 2015-ös tervei a migrációra vonatkoztak:
2020-ban most koronavírus válság kezelésére vonatkozóan tett javaslatokat George Soros az EU-nak, melyet a magyar kormánypropaganda második Soros-tervként kezdett emlegetni:
"Ismétlem: évente legalább egy millió menedékkérőt KELL elfogadnia."
"It is equally important to allow both states and asylum-seekers to express their preferences, using the least possible coercion."
Vagyis nem olyan értelemben kell, hogy kötelező, hanem hogy erre kellene felkészülni.
Erre nagyon jó bizonyíték, hogy ha máris más időpontban kiadott nyilatkozatát nézzük, akkor valahol 600 ezret ír, valahol 300 ezret.
""It is equally important to allow both states and asylum-seekers to express their preferences, using the least possible coercion."
Ugyanilyen fontos, hogy mind az államok, mind a menedékkérők a lehető legkevesebb kényszer felhasználásával kifejezzék preferenciájukat.
A folytatást már kihagytad:
"Placing refugees where they want to go – and where they are wanted – is a sine qua non of success."
A menekültek elhelyezése oda, ahová akarnak menni - és oda, ahol akarják - a siker nélkülözhetetlen feltétele.
Ez nem mond ellent a korábban általa írtaknak, azaz:
"Elsősorban (vagy mindenek előtt) az EU-nak évente legalább egy millió menedékkérőt kell elfogadnia a belátható jövőben."
Mindössze annyit, hogy a menedékkérők oda mehetnek, ahová akarnak, illetve ahol befogadják őket a "legkevesebb kényszer felhasználásával".
Nos a menedékkérők Nyugat-Európába akarnak menni -többnyire Angliába, Németországba, Svédországba, Svájcba, stb.-, ezt viszont éppen ezen országok nem szeretnék. Erre született a kvóta. Ezt viszont mi nem szeretnénk.
Persze -Soros szavaival élve- 'némi kényszer azért felhasználható'.
"Vagyis nem olyan értelemben kell, hogy kötelező, hanem hogy erre kellene felkészülni."
Elég "szabadon értelmezted" az általa írtakat.
De a "legkisebb bajom" Soros terveivel kapcsolatban, hogy mennyi menedékkérőt kívántat befogadni az EU-országokkkal. Jóval nagyobb probléma a financiális megoldások (hitelfevételek) szorgalmazása.
És itt lóg ki a szög a zsákból.
"Ez nem mond ellent a korábban általa írtaknak, azaz:"
Csak más a kontextus. Ezt komolyan magyarázni kell?
Te azt próbálod beadni, hogy minden körülmények között ez a kötelező cél, mintha ez egy éves kvóta lenne az EU-nak, miközben az idézett kontextusból látszik, hogy arról van szó, hogy olyan körülmények vannak, aminek következtében erre a forgatókönyvre kellene felkészülni.
"Elég "szabadon értelmezted" az általa írtakat."
Úgy értelmezem, ahogy írta.
Ha tévedek, akkor mi a magyarázata annak, hogy ezen kívül még 2 másik nyilatkozata volt, ahol 300 ezret és 600 ezret említett? Ha tényleg ezt akarná, akkor ragaszkodott volna az 1 millióhoz. Valójában azt mondta, amit ő reálisnak tartott.
"Jóval nagyobb probléma a financiális megoldások (hitelfevételek) szorgalmazása."
Amúgy egy ideális EU-ban működni. A mostani jobboldali személyek által széthúzó EU-ban nem igazán.
Nem fogom megismételni a korábban írtakat. De:
Az első verziót 2015 szeptemberében publikálta, amikor is az "évi legalább egy millió fő" reális alternatívának látszott. Ezt követően a kiépült határvédelemek (nemcsak magyar), valamit az EU-török megállapodás után még próbálta "menteni, ami menthető" -évi 600, 300 ezerrel.
Az "ideális EU-ban" a kanadai, amerikai, ausztrál, stb. szisztéma működne.
2015-ös statisztika szerint 35 országból érkeztek bevándorlók, köztük: Sziria, Afganisztán, Pakisztán, Irak, Irán, Marokkó, Etiópia, Gabon, Ghana, Uganda, Csád, Niger, Ruanda, stb.
(2015-ös angol riport egy Libreville-i (Gabon) buszpályudvaron:
Százával szálltak fel 20 éves körüli fiatal férfiak észak felé tartó buszokra. A riporter többeket megkérdezett, hogy hová tartanak. A válasz minden esetben Európába -többnyire Németországba. Az egyik elmondta, hogy most kapott a bátyjától "üzit", miszerint rendben megérkezett és minden csodálatos, ő is jöhet.)
Ennyi.
"Az első verziót 2015 szeptemberében publikálta [...] Ezt követően a kiépült határvédelemek (nemcsak magyar)"
Látod, megint hazudsz. :)
A magyar határzár nagy részének a lezárása már az első cikke előtt kész volt. Vagyis nem azt követően lett kész.
Az utolsó ütem volt csak az első cikke után, ami pár kilométeres szakasz volt már csak.
Vagyis, ha ezek számítottak volna, akkor már az első cikkében kevesebbet írt volna a logikád szerint.
És akkor nem beszélve arról, hogy a kontextusból kiragadott szöveg nem bizonyít semmit, főleg, hogyha a kontextus engem igazol és téged cáfol. :)
"But the Commission’s proposals still rely on compulsory quotas. That will never work."
És akkor arról ne is beszéljünk, hogy Soros is kötelező kvóta ellenes. :)
"Az "ideális EU-ban" a kanadai, amerikai, ausztrál, stb. szisztéma működne."
Nem feltétlen, de erről már beszéltem, nem lep meg, hogy megint le kell írnom.
Nincs egyetemes jó válasz minden kérdésre. Több jó megoldás is lehet. Egy ideláis EU-ban Soros terve tökéletesen működött volna és az EU profittal jött volna ki belőle a végén.
"2015-ös statisztika szerint 35 országból érkeztek bevándorlók, köztük: Sziria, Afganisztán, Pakisztán, Irak, Irán, Marokkó, Etiópia, Gabon, Ghana, Uganda, Csád, Niger, Ruanda, stb."
Ez nem tudom, hogy hogy jön ide, erről senki sem beszélt. :)
"Ennyi."
Ja, a kommented fele nem is a témához kapcsolódik, a másik fele meg nem igaz. :D
Tényleg ennyi. :D
"Látod, megint hazudsz."
Gondolom sejted, hogy ezzel részemről vége a diszkurzusnak.
Még megismétlem amit írtam, s igyekszem "gyengébbek kedvéért elmagyarázni":
"Ezt követően a kiépült határvédelemek (nemcsak magyar), valamit az EU-török megállapodás után még próbálta "menteni, ami menthető" -évi 600, 300 ezerrel."
Hogy te is megértsd: a magyar határ lezárása az EU szempontjából túl nagy változást nem hozott -mint Merkel hangsúlyozta- csak megváltozott a migrációs útvonal. A horvát, szlovén, osztrák, német határvédelmek megerősítése, valamint az EU-török megállapodást követően történt jelentős csökkenés.
Utóbbi idézeted -legalábbis az első verzióban- nem szerepel.
Részemről ezzel vége.
Hagyjuk már a szavak magyarázatát.
Soros nem személyében érdekes, ő csak egy arc, vagy küldött, ahogy mondják.
A terveinek a célja a hitel kihelyezés, és kamatszedés.
Az a biznisz, a friss pénz beáramoltatása, abba a pénzügyi lufiba, amely már 2000-szerese a világtermelésnek.
Hogy migráció, vagy vírus, az lényegtelen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!