Pakisztánban halálra ítéltek egy embert istenkáromlás miatt. Mi meg ennek a vallásnak a követőit engedjük be Európába?
#9
Nyolc évet "húztam le" 7 iszlám országban. (Ha Albániát is ide azámolom, nyolc.)
Bizonnyára nem voltál Afganisztánban, Pakisztánban de Szaud Arábiában se valószínű.
Szíriában a háborű előtt nyugalom volt. Líbiában, Irakban hasonló. Nekem akkoriban az volt a véleményem (ma is), hogy az iszlám országok többsége még nem érett meg a demokráciára.
Egyiptomban hiába volt diktatura, s szinte midenütt katonaság, még ez sem akadályozta meg a robbantgatásokat. Kairó-Luxor buszjárat utasait két nappal azután végezték ki szélsőségesek, hogy azzal utaztam.
Indonéziában viszonylag "puha" iszlám van, de a bali robbantások elkövetőit csak azután tudták elítélni az erős ausztrál nyomás ellenére -vagy éppen azért-, hogy előtte halálra ítéltek két keresztény tüntetőt -akik az erdőírtások ellen tüntettek.
Iszlám országban muszlim nőt csak akkor vehet el más vallású, ha áttér az iszlám hitre. Ha netán elválik (ez még könnyű), s visszatér régi hitére, halálbüntetés jár érte.
Jellemző a "biztonságra": Kairóban a belügyminiszter egy Nílus szigeten (Zamalek) lakik magas kőkerítéssel körülvett két üres toronyház egyikében, valamelyik emelet, valamelyik luxus lakásában, hogy ne tudják melyíket "kell" bazookával kilőni. (Ezt helyiek magyarázták így.)
Ezzel együtt -többnyire- nekem sem volt gondom a muszlimokkal. De azért még sorolhatnám.
#13
Semmit sem sikerült megcáfolni.
Valahol ez mögött is pénz van. Nem vagyok ebben jártas, talán ott a zsozsó, hogy növelik a (segélyek biztosította) fizetőképes keresletet, olcsó munkaerőt jelentenek (ha egyáltalán értenek valamihez és hajlandóg dolgozni), és sakkban tartják a tősgyökeres lakosságot.
A politikusokat lefizetik a pénzemberek, a közember meg le van....
Igaza van Orbánnak hogy ellenáll, csak nem tudni, meddig engedik, vagy meddig tud kitartani.
Csak van egy nagy baj! A klímaváltozás miatt ez még csak a kezdet. Ha százmillió számra jönnek, mert a saját hazájukban nem lehet megélni, azt már nem lehet megállítani!
Én mindenesetre előírnám nekik a kötelező nyelvtudást, a beilleszkedést. Ha nem alkalmazkodnak az itteni törvényeknek, ugyanúgy büntetném, mint az adott ország többi állampolgárát, nem vonatkozhatnak rá más törvények csak azért mert muszlim, vagy bármilyen más vallású. Nem engedném be családegyesítés címén a rokonságát sem, mindenki személyesen érdemelje ki az állampolgárságot!
Ő azzal, hogy már itt született, és az ősei is biztosan.
Kérdező, igen, ezeket engedjük be 2014-2015 óta...bár Nyugat-Európában már a 2000-es évek legelején is rengeteg muszlim volt, főleg Franciaországban, szóval ez nem új dolog.
#17 hát marha nagy érdem hogy "ide születtél", semmit nem tettél érte, véletlenszerű volt. Aki menekül az is véletlenül született oda ahova született. Semmi különbség egy magyar és egy szíriai között az "érdemükben". A körülötted lévő ország is egy véletlenszerű képződmény. Hallottam olyan emberről aki öt országban élt az élete során anélkül hogy valaha is elhagyta volna a szülőfaluját. Neki is marha nagy érdeme volt ebben.
Szállj le a magas lóról. Semmivel se vagy jobb egy muszlim embernél attól hogy oda születtél ahova.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!