A németek és a franciák miért akarják, hogy Nagy Britannia kilépjen az EU-ból?
nem akarják
Nagy britannia akar kilépni
pubi, figyelja részletekre:)
Charles de Gaulle (egykori francia elnök) alapból nem akarta azt sem, hogy belépjenek. Gyakorlatilag ő egyedül bojkottálta a felvételüket az EU elődjének számító Montánunióba majd Európai Gazdasági közösségbe. Tudta, hogy a britek mindig is "különcök" voltak Európában, illetve tartott a briteken keresztül az amerikai befolyás terjedésétől, és persze minek beléptetni egy olyan országot, amely nehezen kompromisszumképes, és ráadásul még a vámok alul is mentesül, így 1-1 iparágban károsítva a gazdaságukat.
Persze, miután De Gaulle meghalt, 3 évre rá már fel is vették őket a Gazdasági közösségbe.
És igaza is lett összességében, az euróra sem voltak hajlandóak átállni a britek, a közlekedési rendszerükről nem is beszélve.
S amikor realizálták, hogy relatíve mínuszosak a befizetéseik, azonnal meg is szavazták a kilépést.
Majd a népszavazás után 1 nappal realizálták a font zuhanásával, hogy ez irdatlan károkat fog okozni, azonnal úgy akarták letárgyalni a kilépést, hogy azért maradjanak a szabad határok, és azért maradjanak benne a közös piacban, tehát az összes addigi pozitívumot meg akarják tartani úgy, hogy nem kell egy fontot sem befizetniük a közös kasszába.
Theresa May pedig egy a britek számára relatíve egész előnyös megállapodást próbált megkötni végül, de megbuktatták, és most újra akarják az egészet tárgyalni, és az EU országok, köztük a németek, franciák is azt mondják, hogy nincs újratárgyalás, vagy elfogadjátok az eddigi feltételeket, vagy hard brexit, és Írországi szeparatizmus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!