Ha olyan rossz, gyötrelmes és halálos volt az I. -II. világháború, akkor az emberek/katonák miért nem menekültek el?

"Dezertalnak a katonak. Es akkor mi van? Ha eltud logni marpedig eltud mert egy komoly harc kozben mindenki leszarja ki fut be az erdo fele."

Már ott sem szarja le senki, mert ha nem az a parancs, hogy fuss be az erdőbe -és a katonák általában nem bújócskát játszanak-, akkor a parancsnokod az első aki előveszi a 9mm-es tiszti oldalfegyverét és kérdés nélkül tarkón lő, mert a harci morál fenntartása számára az elsődleges, amibe nem fér bele az erő felé futkorászó alak.

Ha mégis sikerülne eljutnod valahová, akkor iratok nélkül, katonaruhában, katonakorúként az első ellenőrzésnél elkapnak és ha a helyszínen nem is biztos, de később elő fog kerülni az a tiszti oldalfegyver.

Ha mégis valami csoda folytán elszöksz valahova távolra, akár egy másik országba, akkor is iratok nélkül elég nehéz lesz ott beilleszkedned. És nem biztos, hogy ott is tárt karokkal várnak egy katonaszökevényt, mert az olyanokat mindenki megveti háborús időkben. Egy idegen országban eleve kémként fognak kezelni és már megint ott matat a keze a téged kérdezgetőnek a fránya tiszti oldalfegyver tokján...

Látszik, soha nem voltál katona, fogalmad sem lehet arról, hogyan működik ez. Nem kívánom, hogy megismerd, de hidd el, amit a filmekben látsz az egy színes mázzal leöntött kamurakás.

Igy igy.... Most gondolj bele. Megkapod a behívódat.

Eddig oké.

Te döntesz és elmenekülsz. (most vegyük a 2. VH-t)

Hova mész? Az egész nyomorult kontinens lángokban állt. Minden sarkon Német/Magyar/Orosz katonák voltak és baromira feltünő hidd el nekem ha egy katona egy háborúban egyedül mászkál. De az is baromi feltünő volt egy olyan korszakban ahol már a tizenéveseket is kezdték behívni ha egy Civil katonakorú férfi mászkál egyedül. Odamennek leigazoltatnak.

De tegyük fel nem mész falvak, városok közelébe. Mit csinálsz? Beköltözöl az erdőbe évekre? Mit eszel? Mit iszol? Hogyan mosdasz? Ezek olyan dolgok amik alapnak tünnek a mai világban, de ha hirtelen nincs élelmed, vized, ruhád.... Emellett még a rendészek is keresnek... Elég nagy esélye van hogy el is kaptak volna.

Az esély akkor volt már amikor az oroszok mondjuk itt voltak MO-n. Baromi nagy káosz, senki nemtudja kinek hol található az alegysége. A nagy káoszban ha épp nem egy olyan tisztel fut össze igazoltatáskor az ember aki tudja hogy mivan akkor már meglehetett szökni. De előtte semmiképp.

Iratok nélkül. Élelem nélkül, Víz nélkül. Minden nélkül. Mit kezdesz magaddal?...

A háború elején erősen harsogták a propagandát, lelkesítettek, buzdítottak a haza megvédésére, Istenért, királyért, mindenféle szólam zengett, ami egészen a háború végéig egyre erősödő intenzitással tapasztalható volt.

Kötelesség, dicsőség!

Persze volt aki sejtette, mi vár rá és ha be sem vonult, talán volt valami esélye, de űzött vaddá változott, csak akkor volt reménye, hogy megússza, ha egész szervezet bújtatta, ha készítettek neki hamis okmányokat, vagy titkos lakásokat tartottak fenn, mint a kommunisták, ha valaki illegalitásba vonult, de még ezek közül is sokat kézre kerítettek.

Egyedül nem sok esélye volt, hiszen lépten, nyomon igazoltattak, ellenőriztek.

A bevonulókat már mindenhol elzárva tartották laktanyákban és ha lettél volna katona, akkor tudnád, napjában több tucatszor sorakoznak, reggelire menet, vagy ebédlőből jövet, mindenhova alakzatban mennek. A tisztesek mint a pulikutyák vigyázzák a rájuk bízott embereket, azt a tucatnyit, vagy másfél tucatnyit, aki a rajában van, egy szempillantás alatt megtudja számolni és meg is számolja mindig, nem cselleng e valaki másfelé.

Az alezredes már nem számolja a zászlóaljat, hiszen ott vannak az alsóbb parancsnokok, szakasz, század szinten mindenki állandóan ellenőrizve van, szinte azonnal kiderül, ha eggyel kevesebben vannak és rögtön megindul a hajtóvadászat ellene.

A laktanyákból menetben mennek a vonatokhoz, azok csak katonákat szállítottak, ki a frontra és mindenkinek megszabták a beosztását.

Nem volt mese, ha rohamot vezényeltek, menni kellett, mert ott helyben lepuffantották azt, aki vonakodott, ez az egyik fő feladata volt az elöljáróknak.

Harctéri gyávaságért mindenhol halál járt és a parancsmegtagadás is éles helyzetben azonnali megtorlással járt.

A harctéren kószálni nem volt lehetséges, de végeredményben akik ott voltak, azok tudták is, már nincs mit tenni, a saját és a bajtársaik élete is attól függ, mennyire működnek együtt. Aki menekült, az többnyire meghalt, vagy akkor, vagy később.

Ahogyan csak tudták, ellenőrizték a katonákat. Kinn a frontvonalban csak töredéke volt mindig a haderőnek, a front mögött mindig sokkal többen voltak, akik vonultak ki a frontra, vagy éppen leváltották őket, a parancsnokságok, a raktárak, a kórházak, a tüzérség, a szállító egységek, a trén, a szakácsok, repterek, javítóműhelyek, stb... és ezeket alaposan őrizték, működött a katonai rendészet, mindenkit állandóan igazoltattak.

Volt aki megpróbált lelépni, de nagyjából mindet elkapták, csak kivételes szerencsével lóghatott meg esetleg valaki.

Természetesen van azért igazság a kérdező gondolatában, bizony például a Francia forradalomnál nem lehetett bevetni a hadsereget a nép ellen, hiszen abból a népből jöttek és megtagadták a parancsot.

Az első világháború is azért ért lényegében véget, mert a frontkatonák többsége értelmetlennek gondolta már a háborút és lényegében a tisztek, altisztek többsége is, rádöbbentek a végén, hogy vágóhídra viszik őket és megindult a tömeges dezertálás, de ehhez az kellett, hogy mindenki így gondolja, ne csak egyesek, hogy szinte egységesen mondják be az unalmast, de még ekkor is sokan ráfizettek, mert egészen a végéig maradtak hűségesen kitartó egységek, ezek aztán sok menekülő csoportot felszámoltak, lényegében halomra lőtték őket, ami annál is könnyebb volt, mert a legtöbb szökevénynek sem fegyvere, sem muníciója nem volt.

Hemingway az olasz hadseregben szolgált önkéntesként és sok regényének, novellájának témája az első világháború, olvass el párat.

Emlékszem egy novellájára, sajnos a címe nem jut eszembe, a piavei visszavonulás viszontagságait ecseteli, amikor az egész olasz hadsereg megfutott, de a novella hősei elérkeztek egy ellenőrző ponthoz, ahol fegyveresek és a kemény őrnagyuk szervezték őket megint harci erővé.

- Neve, alakulata, rangja, korábbi beosztása? - kérdezték a valamennyire katonának látszó menekülőket és máris beosztották őket újabb egységekbe.

Természetesen csak azokat, akiket érdemes volt, aki elhányta a fegyverét, vagy nem voltak papírjai, azokat ötös, tízes csoportokban vitték azonnal agyonlőni, hiszen az az első, hogy katona a fegyverétől soha nem válhat meg.

Kemény világ volt az, kemény szabályokkal, a legegyszerűbb volt engedelmeskedni, akkor volt valami esélye életben maradni és ha meghalt, akkor sem hárult a családjára a gyáva áruló gyalázata.

Javaslom olvasgasd, hogyan is mentek, vagy mennek ilyenkor a dolgok.

"és mi van azokkal az emberekkel akik már az elejétől fogva nyitott szemmel jártak és tudták, hogy fölösleges bármit is tenni?"

Na őket vitték el munkaszolgálatra...

Hát barátom, pedig Most ha kilépsz az utcára Pesten kb minden 3. sarkon láthatsz rendőrt. Egy háborúban ez a szám megsokszorozódott.

Az a baj veled hogy sokan adtak érdemli választ, de te úgygondolod hogy baromi egyszerű lenne elbújni és az erdőben élni éveket úgy, hogy még sosem vadásztál magadnak kaját, sosem kellett vizet tisztítanod vagy bármi más...

Rengeteg olyan válasz van ami teljesen jogos, csak mivel neked van egy szemléleted és úgygondolod hogy ez így van és másnak nincs igaza, azt mondod hogy nem ad senki érdemli választ.

Gondolom azt várod hogy valaki igazat adjon hogy IGEN! EGYSZERÜEN EL LEHETNE BUJNI! MINDENKI IDIÓTA VOLT!.

Most jobb?

Kérdező, mondjuk nézd meg a Paths of Glory című filmet. Az első világháború idején játszódik, 1959-es. De-1976-ig be volt tiltva Franciaországban! Megtörtént esteken alapul, a kevés értelmes amcsi film egyike:

-Na, ott a tábornok, amikor látja, hogy a katonák nem akarnak kimászni a lövészárokból és rohamra menni, akkor parancsot ad a saját tüzérségnek, hogy lője a saját katonáit. Az a szerencséjük, hogy a tüzérparancsnok írásos megerősítést kér, azt meg nem mer adni az a patkány...

-Ezek után büntetésből kivégeztet X embert.Most kapaszkodni! Egyszerűen kisorsolják a neveket, olyan emberkét végeznek ki gyávaságért, aki pedig részt vett a rohamban, meg olyat, aki éppen engedéllyel volt eltávon!

Agyon is lövik őket az ezred szeme láttára! Na, és a Monarchiáról tanították anno, hogy a Népek Börtöne. Ja, és ezek fehér, francia katonák voltak. Most képzeld, hogyan bántak a gyarmati katonákkal! Mint az NKVD!

Mit ettek, mit mertek volna még megtenni a csóró kiskatonával?

(Na, ezek után értjük, miért barátkoztak a katonák egymással, miért rettegett mindenhol az uralkodó elit egy Lenini jellegű forradalomtól? Ezek a beszart úríemberek miért alázták meg úgy a németeket? Mert ha ne adj isten a kaiser kitart, akkor ők omlanak össze, és a saját polgáraik húzzák fel őket a fára...)

-Sajnos, a dicső Francia Forradalom állampolgári joggá és kötelességgé tette a "haza" védelmét, szintén Ők találták ki a személyi iratokat, illetve amindenható rendőrséget is csendőrséget...(Szóval a mai balosok olyan dolgok ellen tüntetnek néha, amit szellemi elődeik agyaltak ki)

Mindenki át volt itatva a háborús propagandával, csak a lövészárokban kaptak észbe, akik odakerültek, de akkor már késő volt.

Európában az ókor óta nem volt már talpalatnyi föld, ami ne valakié lett volna és a bujdosó szökevényeket, mert akadt azért ilyen, azonnal jelentette aki meglátta, az ilyen jellegű szökések soha nem értek jó véget, csak annak volt esetleg reménye, hogy megússza, aki alaposan készült rá és megszervezte a szolgálat elől az elbújást, dokumentumokat szerzett és tudott magának új egzisztenciát teremteni, de segítség nélkül erre nem sok esélye volt. Lényegében erre is a hivatalos mód volt a megfelelő, kihasználva a kapcsolatokat, vagy pénzért felmentést szerezni, ez az egyetlen járható út létezett megúszni a háborút.

A családja a szökevénynek ellenben biztosan megsínylette, mert rajtuk torolták meg, ha valaki ellene szegült a háborús propagandának, szégyen, gyalázat kísérte őket, a legtöbben nem vállalták fel a szégyent, egyszerűbb volt meghalni becsülettel, mint megvetésnek tenni ki a családját, akik számára a szégyenen kívül a nyomor is osztályrészül jutott, mert arról gondoskodtak, ahogy az elesett hősöknek kijáró tiszteletről is minden esetben.