Honnan ered ez a közszájon forgó, egymásnak átadott legenda, hogy van 14 db Gripenünk, de fegyverzet nélkül, használhatatlanul?
Én nem a Blikket, hanem Vadait sepregetem odébb, mert nyilvánvaló politikai motivációjú _hangulatkeltés_ volt ez, és ezen van a súlypont. Hogy a szolgálatból kiesett gépek rövid időn belül pótolva lettek, a pilóták pedig rotációban, meghatározott időre mentek csupán ki, majd váltva lettek ők is mások által.
Az adott helyzetben megáll, amit mond (a szakmai kontárságágától jóindulatúan eltekintve, miszerint úgy minősíti a "D" variánst, mint harcra nem fogható oktatógép), de mégis hangulatkeltés, politikai indíttatásból. Köznapian: károgás.
Ez az, ami megütközik az erkölcsön, mert jóérzésű ember gyomra az ilyen világos, színészkedő politikai játszmázást kiveti. Mert itt nyilvánvalóan nem a tényközlés, valóban a dolgok helyes működtetése a szándék, nem a kritika, hanem az ellendrukk, hogy akár van alapja, akár nincs, lecsapjon rá, és úgy állítsa be, mint rossz, mert a cél az, hogy a saját malma őröljön.
Persze, ez mióta politika a politika, így van. De ez egy szép példa rá.
"Föld támadó képesség egészen az elmúlt évekig nem volt. Csak most, valamikor 2014-2015 környékén alakították ki, képezték ki rá a pilótákat, tehát bomba és Maverick nem volt. Erre nem emlékeszem pontosan, de szerintem AMRAAM is csak az utóbbi időben lett véve hozzá. Az 10 évig gyakorlatilag csak a gépágyú és a sidewinderek voltak."
- Pontosítok, megvoltak a fegyverzetek, 2008-ra mindezek beszerzése már megtörtént esemény volt. Gyakorló bombavetések nem történtek velük. Tavaly, 2017-ben történt először ezek használata. A lézerirányító rendszer az, amit pár éve integráltak a beszerzett bombákhoz.
Ellenben a nem NATO-tag Ausztriában a Eurofighter ténylegesen csak rövid hatótávolságú IRIS-T levegő-levegő rakétákkal, és Mauser BK-27-es gépágyúval van felszerelve - földi támadó képességgel nem.
Tudod kedves 10-es válaszoló van jelentősége, elmondom mi az!
Az a repülő, ami nincs Magyarországon az nem tud felszállni, hogy védje a légteret, nem olyan bonyolult ez. Tök jó, hogy pótolták a két balesetes példányt meg visszajöttek a Baltikumból, de 2015-ben, amikor a cikk íródott hány gépet tudott volna a kecskeméti reptér felküldeni összesen? Nyolcat.
Az meg vicces, hogy leírod, hogy a háború az mindig mindenkit minden helyzetben felkészülten ért...aha na te sem tanultál történelmet látom. :-D
Mert ha valami, hát ez nagyon nem igaz. Egyébként tényleg nem értem ezt a hisztit, akkor 2015-ben a Blikk cikk megfelelt az igazságnak, de az a cikk az akkori állapotokról szólt, nyilván 2018-ban egy 2015-ös cikk nem releváns, de akkor az volt. Ez olyan mintha azt akarnád bizonygatni egy 2007-es Michael Jacksonról szóló cikk kapcsán, hogy "de hát ez hülyeség, már rég meghalt" igen, de akkor még élt, egy adott cikk az mindig arról a korról szól, amikor az megjelenik 2021-ben sem fogja a kutyát érdekelni, hogy akkor mennyire releváns mondjuk egy ma megjelent cikk.
"Az meg vicces, hogy leírod, hogy a háború az mindig mindenkit minden helyzetben felkészülten ért...aha na te sem tanultál történelmet látom. :-D"
Te viszont a jelen történelmét nem ismered.
Szerbia, Kuvait, Irak,
Nem vitázom hülyével.
A kérdés tárgya az a valótlan, de közszájon forgó vándormotívum, hogy nincsen fegyverzet a Gripenekhez.
----------
Azt teszem hozzá, a cikknek továbbra sem tartalma (illetve az is, a hamis szakmaiatlanság okán, egyrészről), hanem a politikai motivációjú hangulatkeltése.
A légtérvédelem készültségére egyébként nagyon meglepő igazolás a szememben, hogy amikor kiderült, hogy egyszerre 28(!) kisgép sértette meg a légteret, akkor az állandó készültséget adó két Gripen helyett, amely nem volt elég erre, fel tudtak küldeni azonnal négy Gripent.
Vagyis hiába áll csak egy pár készültségben, nem okoz gondot ilyen helyzetre válaszként egy második pár hirtelen felküldése sem, váratlanul is. Ez egy nagy-nagy pirospont volt a tudatomban elraktározva.
(Ha felmerülne, hogy ez nem elég, érdemes rögzíteni a mai, 4. generációs többcélú vadászgépek mai magas harcértékét - egy Gripen egyszerre 10 célt tud befogni, és egyidejűleg 4-re támadást indítani. Nem véletlenül olyan drágák, és van belőlük jellemzően csak néhány tucat a legtöbb európai légierőben.)
van hozzá fegyverzet? -van!
elég illetőleg elég modern? -közel sem!
Mitől ne volna az?
Ahogyan már írtam, a Mauser BK-27 gépágyú ugyanaz, amit a Eurofighter is használ, az AIM-120 AMRAAM, az AIM–9 Sidewinder, és az AGM-65 Maverick mind a fejlett NATO-tagországok (így az Egyesült Államok) általános fegyverzetkészletét jelentik, ráadásul ezeknek ugyan nem a legkésőbbi, de mai variánsait használjuk (AIM-120C, AIM–9L, AGM-65G-H), valamint az Mk 83-as bombákhoz is beszerzésre került a GBU–16.
én úgy tudom, h a sidewinder jelenleg nem használják mert lejárt a szavatosságuk, kb hónapok óta nem látni készenléti gépen
az agm 65 már nem olyan nagy szám de tényleg jó hogy van csak édeskevés mennyiség
bombából szintén kevés van
valahol így lenne jó:
IRIS T, Meteor, siklóbombák, Rampage levegó föld rakéta 130 km-es hatótávval
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!