Miért nem használták a németek ideggázaikat a Keleti fronton, amikor ipari mennyiségben volt nekik belőlük?

Még néhány megjegyzés:

A bevethették volna ezt és ezt a szuperfegyvert érdekes gondolatkísérletek, de soha nincsen valóságalapjuk (legalábbis annak, hogy egy szuperfegyverrel tartósan sikert lehet elérni és az ellenfél nem tesz lépéseket ellene).

A vegyivédelmi részéről:

A legtöbb modern páncélautó rendelkezik nukleáris, biológiai és vegyi támadások elleni felszereléssel (~ szigetelés, túlnyomás és légszűrők), a harckocsik pedig elméletben akár napokig képesek szennyezett környezetben működni úgy, hogy a legénységnek el sem kell hagynia a páncélost.

Ennek ellenére reguláris haderők máig szinte sohasem használnak vegyi fegyvereket. Miért? A harckocsi tényleg hetekig bírja, de a legénység már kevésbé. A frontvonalon harcoló alakulatokat igyekeznek ellátni megfelelő védelemmel, de egyetlen ország hadereje sincs kellően felkészülve egy elnyújtott vegyi háborúra.

A logisztika általában teljesen védtelen, hiányzik a hatalmas mennyiségű légszűrő és más fogyóalkatrész, nem megoldott a javítás, utántöltés, stb. és maga a vegyivédelem is specialitás: vannak különlegesen felszerelt és kiképzett egységek, amelyek az elszigetelt incidenseket (jó esetben) képesek semlegesíteni.

De mi van, ha egyszerre nem 5 szennyezett harcjárművet kellene lemosni, hanem óránként 50-et? És ez egy jól felszerelt modern hadseregre értendő - el lehet képzelni, hogy milyen hatékony lett volna a vegyivédelem az 1940-es években, akár szovjet, akár német oldalon.

A fentieknek részben ellentmond, hogy a kínaiak ellen a japánok vagy fél tucat nem halálos szert vetettek be, valamint mustárgázt, de nyugatiak ellen sohasem, mert féltek a megtorlástól (ami nem volt alaptalan - az ausztrálok például 1941-ben több száz tonna mustárgázt és foszfént vásároltak a britektől, pont erre az eshetőségre). Azt nem tudom, hogy a japánok mentesítő egységeit értek-e valamit, az erre a célra gyártott, megkérdőjelezhető képességű 94-es típusú kisharckocsiból kialakított fertőtlenítő járművet például élesben sohasem használták.

De visszatérve a gyakorlati hatékonyságra: a németek a második világháború alatt egyetlen olyan fegyverrel rendelkeztek, amelyet gyakorlatilag nem lehetett elhárítani: a V2-es rakétával. Technikailag a fegyver hatalmas lépés volt, az első interkontinentális ballisztikus rakéta (+ az első rakéta az űrben), de ma már ismert, hogy a költségek messze felülmúlták az ezzel okozott veszteségeket (= jobban jártak volna, ha leállítják a programot és az erőforrásokat másra költik).

A hatékony csodafegyver csak mítosz. Ez alól egyetlen (nem kevés túlzással) kivétel van: a nukleáris robbanófejű interkontinentális rakéták, de ezek is csak azért érnek valamit, mert nem a tényleges, hanem az elrettentő erejük számít).

A vegyifegyver gyakorlati felhasználásról a keleti fronton:

Nem látom be, hogyan lehetett volna bármilyen vegyi fegyver (pl.: tabun, szarin) hatékony a keleti fronton. Először is hatalmas mennyiségű lövedéket (= veszélyes anyagot) kellett volna a helyszínre szállítani (amikor Hitler 1943-ban parancsot adott a vegyifegyver-készletek megduplázására, a meglévőket visszavonták a keleti frontról, félve a megtorlástól), márpedig a német logisztika gyakran a hagyományos lőszert sem tudta kellő mennyiségben a frontra juttatni.

Ha meg is érkeztek volna a vegyi fegyverek a helyszínre (ami a hosszúra nyúlt utánpótlási vonalak és az agresszív partizán-aktivitás miatt erősen kérdéses), mit lőttek volna? Gyakorlatilag a vegyi-gránátok olyanok lettek volna, mint a hagyományos lőszer: aki beleállt a lövésbe, az meghalt, de egy nagy robbanóerejű tüzérségi néhány tíz méterről ugyanúgy halálos.

Ráadásul ahogy korábban említettem, nem voltak fix védelmek: ha becsapódott a lövedék és robbanás helyett sziszegve kieresztette a gázt, a katonák elmenekülhettek (nyilván a közeli egységek elpusztultak, de az egész magasabbegység aligha).

Ezzel elméletileg megtisztították az utat a németek, de német tisztként én semmiképpen nem küldtem volna be azzal az embereimet, hogy á, egy óra után a gáz eloszlott (elhiszem, hogy elméletileg igen, de mekkora a fel nem robbant, később aktiválódó vegyi lövedékek aránya?). A bonyolultabb mechanizmus miatt magasabb, mint a hagyományos lőszer és pl. csak Budapesten az elmúlt 80 évben mennyi fel nem robbant bombát találtak.

Az is jó kérdés, hogy a német haderő hány %-a rendelkezett a szükséges védőruházattal, az utánpótlásról már nem is beszélve.

Emellett egyetlen fegyver hatása sem 100%-os, még az atomtámadásnak is voltak túlélői: különösen kémkedés nélkül sem tarthatott sokáig, amíg rájöttek, hogy valamilyen vegyi fegyverrel állnak szemben. Innentől pedig már nem kellett mást tenni, mint megsemmisíteni az utánpótlást vagy a célba juttatási módot (vélhetően a tüzérséget).

Hiába mutogatta a Signal (német propagandaújság) az új önjáró lövegeket, a német tüzérség a világháború végéig túlnyomórészt lóvontatású volt. A másik oldalon a szovjetek elképesztő számban vetettek be csatarepülőgépeket a földi egységek megsemmisítésére, azokra pedig nem hatott a felszínen gomolygó gáz.

Végül a sokkhatást is erősen megkérdőjelezném: a szovjet kommunisták legfontosabb fegyvere a félelem volt, elég csak a nagy tisztogatások időszakára gondolni. A szovjet haderőben azért volt annyi komisszár, hogy Sztálin parancsait minden esetben betartsák. Az 1942-es 227-es parancs (~ egy lépést sem hátra) tényleg azt eredményezte, hogy az orosz katona vagy ment előre és győzött (miközben valószínűleg meghalt) vagy meghátrált/pánikba esett és a komisszár kezétől biztosan meghalt. Mivel egész szovjet hadseregek semmisültek meg majdnem az utolsó emberig harcolva hagyományos fegyverektől, nem hiszem, hogy néhány ezer halott után mindenki feladta volna.

A végére egy kis offtopic: ha a németek nem is, a japánok tudhattak valamit a vegyi fegyverekről, mert a foglyokon a világháború végéig kísérletező 731-es egység elfogott tagjait csak a Szovjetunióban fogták perbe (ld.: Habarovszki per, de ők is csak pár évet kaptak).

Az amerikaiak Douglas MacArthur javaslatára 1948-ban megegyeztek a japánokkal, akik a nácikat megszégyenítő mennyiségű (elsősorban vegyi) emberkísérlet ellenére mind szabadon távozhattak, de cserébe át kellett adniuk az összes megszerzett tudásukat. Később több volt hóhér sikeres gyógyszerészeti vagy vegyipari karriert futott be, néhány pedig tovább dolgoztak az amerikai vegyifegyver programokban.

Sztálin bácsit nem érdekelték a veszteségek. Mit számított volna neki pár millió plusz áldozat akár.

Pont fejtegették, hogyha pl. a szovjetek és az amerikaiak összekaptak volna, még a két atombomba szovjetekre dobásával sem biztos hogy sokat érnek. Minden nagyobb Európai város romokban hevert, nem volt értelme bedobni, Moszkva meg akkora, hogy az a két viszonylag kis bomba nem okozott volna akkora kárt...

Mondjuk, attól függ...Eleve, az Urálból indított vasúti szállítmányok zöme Moszkván ment keresztül, szóval ha a vasutasok zöme feldobja a pacskert ilyen-olyan okok miatt.(Akár lefullad valamitől, akár jól odakozmál valamitől) akkor aztán KO a nagy szovjet utánpótlásnak.

Amúgy egy érdekesség-a német harckocsi-veszteségek olyan 60%-át aknák illetve harckocsi vagy páncéltörő ágyúk okozták pl, a gyalogos veszteségek zömét tüzérségi gránátok és puskagolyók. A teljes német keleti fronti veszteség hat százalékát okozta a "Nagy Vörös Légierő", a hatból négy százalékot az IL-2-k. Közben tízezrével hullottak a gépek és az emberek, ha egy darabot se gyártanak, ugyanúgy legyőzik a németeket...Szóval, amíg volt légifölény, addig nem sokat ártott a szovjet légierő. Sokkal többet ártottak a nem létező szovjet utak, a könnyen felrobbantható partizánkodható vasutak, és az a tény, hogy a Gépesített Világverő Német hadigépezet (amit minden filmben így mutatnak be a szövetségesek is) 80%-ban lovakkal vontatott mindent. Márpedig pl. a vegyi vagy bio támadásokkal szemben a lovak még sokkal érzékenyebbek(ló-gázálarcot láttam, de ló-vegyiruha is volt?) meg a lovak utánpótlása. Egy teherautó nem kezd el tuszkölni, ha némi influenza-baktérium kerül a benzinbe. Eleve zárt tartályokban van az üzemanyag. Illetve konzervekkel még viszonylagos biztonságban az emberek élelme is szállítható. De ki látott már lucerna vagy zabkonzervet a lovaknak? (Napi 5-10kg kaja/paci mérettől függően). nem beszélve az iszonyú mennyiségű vízről, amit megint mentesíteni kellene! És amit a négylábúak megisznak.

Kis magyar példa. korabeli Honvédség egy dolgozó, első vonalbeli szekeres lóra olyan 7,5kg napi zabot és szénát számolt. Két lónál ez már 15kg. Egy hét alatt 105 kg/szekér. Egy lőcsös szekér olyan 400kg hasznos terhet vitt a hajtón felül, vagyis 3-4 szekér lovainak heti kajáját egy további szekér viszi. És napi menetteljesítmény: 30-40 km jó úton. Egy Debrecen-Budapest táv. Vagyis több mázsa élelmet kellene ehetővé tenni azért, hogy kb. másfél tonnát egy hét alatt elvigyél Pestig. Víz ebben nincs benne...

Szerintem a németek ki tudták volna vitelezni a vegyi csapásokat, elég komoly károkat is okozhattak volna a szovjeteknek, de a hátországuk védtelen volt mindenféle szövetséges megtorló bombatámadással szemben, és abban biztos vagyok, hogy a lóállomány védelme sem volt túl jól megoldva.

„...Kurszkhoz elég sok embert mozgósítottak...egy felvonulási területre”

Ez igaz, de azért ezt nem úgy kell elképzelni, hogy vált vállnak vetve álltak a katonák: Kurszknál (ami igazából inkább a Kurszki kerületre értendő, nem pedig az azonos nevű városra), szóval a harcok több tíz kilométer széles arcvonalakon, 9 napon át zajlottak, tehát több nagy összecsapás-sorozatról van szó (ami nem meglepő, a felvonuló 2 millió szovjet katona nem kívánt a német tüzérség áldozatává válni). A harcok alatt készült fotókon is látszik, hogy még a koncentrált támadás is elég szellős.

Itt egy térkép a harcról, érdemes megnézni a méretarányt a sarokban.

[link]

Gyakorlatilag a Szovjetunió (és áttételesen a mai Oroszország) legyőzhetetlen. A németek a második világháború alatt arra az Európában bevált elvre támaszkodtak, hogy ha elfoglalják a fővárost, a védelem összeomlik és az ország kapitulál. Ez azonban a szovjetekre nem igaz (ahogy ezt Napóleon is megtapasztalta). Érdemes ismét a térképhez fordulni és megnézni, milyen hatalmas utat tettek meg a németek Moszkváig (amibe majdnem belehaltak). Ez úgy kb. az ország első 5%-a volt:

[link]

Csakhogy ekkorra a szovjetek a gyáraikat az Urálon túlra telepítették át: egyszerűen Oroszországban olyan hihetetlenül nagyok a távolságok, hogy azt egyetlen ország hadereje sem tudná kontrollálni vagy akárcsak a saját utánpótlását megoldani (a németek egyik fő problémája az infrastruktúra teljes hiánya volt és az, hogy nyáron a sár, télen a hó tette járhatatlanná az utakat). Ezt tetézte, hogy a Szovjetunió emberanyaga viszont gyakorlatilag jóformán kimeríthetetlen volt.

Ha valahol a németek hatékonyan vethettek volna be vegyi fegyvert, az valami megerődített állás ellen lett volna, ahol nagyon erős volt a védelem és a védők nem menekülhettek, pl.: a Breszti erőd (1941-es) ostromakor.

Tudom, hogy nem teljesen azonos, de még egy dolog: a japánok a kínaiak ellen több biológiai fegyvert bevetettek, köztük tonnaszámra pestises patkányokat. A háború végén ezeket (Kínában) a szabadba engedték, illetve a felhalmozott készleteket a közeli folyókban öntötték. Több tízezer civil meghalt a kitörő járványban, de azok helyi lakosok voltak, akik el sem próbáltak menekülni, míg a világháború alatti többi járvány kirobbantására tett kísérlet mind hamvába holt.

Az érdeklődőknek a lenti cikket ajánlom, az alábbi résztől (nem vicces, de elgondolkoztató):

Dr. Isii leginkább a pestisbaktériumban látott „fantáziát”.

[link]

Plusz a hidegháború alatt az amerikaiak többször is használtak vegyi fegyvereket Koreában és Vietnámban (pl.: Agent Orange). Ezek jókora területeket letaroltak és szörnyű mutációkat okoztak az újszülöttekben (azért rákban jó sok félmeztelen amcsi katona is meghalt), a Vietkong mégis győzött, pedig ők aztán tényleg semmilyen felszereléssel nem rendelkeztek a vegyszerek ellen.

Röviden az összes vegyi fegyverrel nem az a fő gond, hogy piszok drága és veszélyes és nem is a megtorlás veszélye (bár nyilván ezek is belejátszanak), hanem az, hogy a célpontnak relatív hosszú ideig egy helyben kell tűrnie a támadást. A támadásra nem reagáló ellenségből viszont relatív kevés van, hatékonyabb fegyverből viszont sokkal több.

Ironikus, hogy a vegyi fegyverek tilalmáról Hágában már 1899-ben megállapodtak, de valahogy ezt az első világháborúban elfelejtették betartani. Majd 1925-ben Genfben ismét megállapodtak, amit ismét nem tartottak be. 1997 óta van hatályban a mai változat, amit (mondjuk együtt) amit ma sem tartanak be.

Én úgy érzem (szóval könnyen lehet, hogy egyáltalán nem így van), hogy a vegyi fegyvereket sok ország csak azért fejlesztette/fejleszti, mert a másik félnek is van és ha nekik nincs, akkor a másik talán bevetné (hiszen nem lenne azonos megtorlás), nem pedig azért, mert tényleg bárki használni akarná.

Ahogy az előttem szólók is rámutattak, egy vegyi fegyver bevetése könnyen a támadónak is súlyos veszteségeket okozhat.

Azért én mégiscsak nemhogy lesajnálnám, de leírnám a katonai vegyi fegyvereket.

Természetesen papíron a vegyi fegyverek ugyanolyan veszélyesek, mint bármelyik másik tisztán ölésre fejlesztett eszköz és kétségtelen, hogy terroristák kezében komoly fenyegetést jelenthetnek (a civil lakosságra), már csak azért is, mert könnyebb előállítani, mint egy nukleáris fegyvert (bár a hagyományos robbanóanyagoknál még mindig jóval nehezebb).

Emellett az oroszok előszeretettel használnak minden lótúrót politikai gyilkosságokhoz, nyilván a hírértéke miatt, ugyanakkor fenntartom, hogy tisztán katonai szempontból az összes vegyi fegyver gyakorlati használhatósága közel nulla (nem is használják őket).

Ahogy rámutattak, a vegyi fegyver "a szegény ember atombombája", amit érdemes párhuzamba állítani: a történelem során 2, azaz kettő darab nukleáris fegyvert vetettek be ténylegesen egy háborúban, az utolsót több mint 70 éve. A "de ha az enyémet bevetném, akkor szuper-halálos lenne" típusú észak-koreai (/amerikai) mondás pontosan az: üres beszéd.

(az amerikai/orosz f*tyiméregetés a MOAB/FOAB bombákkal "aranyos" volt, de hiába a "legnagyobb nem nukleáris bomba", valahogy azóta is minden ország a jó öreg hagyományos légibombákat használja).

Érdemes megvizsgálni, hogy az elmúlt évtizedekben kik és milyen körülmények között használtak vegyi fegyvereket (most nem arról beszélek, hogy a szovjetek a hidegháború végéig bőszen fejlesztettek újabb szereket vagy hogy a britek 1953-ban a saját katonájukon végeztek szarin-kísérletet - csak a tényleges bevetésekről).

Ha kihagyjuk a magányos merénylőket és radikális csoportokat, mindössze elszigetelt eseményeket kapunk: a jemeni polgárháborút, Angola Kuba általi megszállási kísérletét, a szíriai polgárháborút, Afganisztán szovjet megszállását. Ezekben az esetekben az egyik fél kínkeservesen próbált bármiféle sikert felmutatni, miközben az ellenfele nem reguláris haderő volt.

Ez azért fontos, mert egy konvencionális háborúban minden reguláris haderő légi fölényre törekszik, amire jó példa az Öbölháború: az irakiakat úgy darálták be, hogy a tüzérségük gyakorlatilag semmit nem ért el. A SCUD rakétákat az irakiak nagy hatótávolságuk miatt próbálták bevetni, de a gyakorlati hatásuk minimális volt (és nem csak azért, mert a fegyver borzasztóan pontatlan és Izrael Patriot rakétákkal igyekezett semlegesíteni őket). Igen, okoztak veszteségeket, de ez a teljes veszteség 0,03%-át sem érte el és egyetlen kimutatható hatásuk volt: az ellenség kifejezetten SCUD-vadász küldetéseket indított.

Természetesen a második világháború alatt a repülőgépek nem rendelkeztek a SCUD-ok felderítésére használt modern radarberendezésekkel, ugyanakkor ekkor a tüzérség is lényegesen fejletlenebb volt. Az igaz, hogy a németek a második világháború alatt rendelkeztek mérges gázzal töltött robbanófejet tüzelő fegyverekkel (pl.: a 100 mm-es Nebelwerfer 35-tel és a 150 mm-es Nebelwerfer 41-el), amelyeket korábban ténylegesen is bevetettek, de ezek néhány kilométeres hatótávolsága még a tábori lövegekétől is elmaradt. Abban a háborúban, amelyben mások mellett 36000 db Il-2-es, 5000 db Il-10-es és 11000 db Pe-2-es repülőgép azért létezett, hogy a német tüzérség ne létezzen, miközben egy sikeres nagy volumenű támadáshoz több ezer gázzal töltött robbanófejnek kellett volna eltalálnia a célterületet.

Röviden: a vegyi fegyverek rendelkeznek olyan hírértékkel, amivel egy harckocsi vagy puska nem, de előállításuk drága és bonyolult, a kezelésük veszélyes, bevetésük esetén a támadó fél külön megtorlásra számíthat és miközben erősen megkérdőjelezhető a tényleges harctéri hatásuk, sok számos alkalommal bizonyított hagyományos fegyver áll rendelkezésre (nem is használja őket senki).

A mérges gázok katonai használata az első világháború végével gyakorlatilag lezárult, ahogy az 1980-as évekre a hadvezetés rájött, hogy a nukleáris fegyverekkel sem lehet háborút nyerni, hiába fejlesztettek korábban az amcsik a különböző vegyi fegyverekkel töltött rakéták mellett taktikai atomtöltettel rendelkező löveget és levegő-föld rakétát is (pl.: M65 Atomic Annie, AIR-2 Genie).

A vegyi fegyverek gyakorlati hatékonysága megkérdőjelezhető. Egyetlen hadsereg sem használja őket, mert a használóra is veszélyesek, drágák, relatív olcsón lehet ellenük védekezni és vannak jobb alternatívák, nem azért, mert teljesen hatástalanok.

Erre írtam, hogy a hadseregek számára olyanok, mint a nukleáris fegyverek: igen, majdnem minden "nagyhatalom" igyekszik fenntartani valamekkora készletet belőlük, de soha nem vetették be őket, tehát gyakorlati szempontból olyanok, mintha nem is léteznének.

Persze egy teoretikus harmadik világháborúban nyilván a franciák vagy az izraeliek is kilőnék a saját néhány nukleáris rakétájukat, de pl.: az India-Pakisztáni háborúkban sem használták őket, hiába volt belőle mindkét félnek (meg máshol sem).

A vegyi fegyverek olyanok, mint a ballisztikus rakéták: papíron óriási a pusztító erejük, de egy-egy elszigetelt incidenst leszámítva a háborúkat a mai napig hagyományos fegyverekkel vívják.